Kosárlabda

Közel egymillió forint gyűlt össze az Orosz László emlékmérkőzésén

  • MTI
megosztom

Több mint 850 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági mérkőzésen, amelyet vasárnap rendeztek Orosz László, a májusban elhunyt, 248-szoros válogatott kosárlabdázó emlékére.

A Dózsa György úti Honvéd-csarnokban, több száz néző előtt lejátszott találkozón az akkori Danone-Honvéd csapott össze a 90-es évek válogatottjával, és pályára lépett többek között a fővárosi klub együttesében Boros Zoltán és Dávid Kornél, illetve a nemzeti együttesben Gulyás Róbert és Góbi Henrik is. A kezdés előtt a közönség megtekintett egy rövid összeállítást az óriás kivetítőn a Benőnek becézett néhai kosarasról.

A helyszínen adományokat gyűjtöttek Orosz László gyermekeinek támogatására, akik pályára is léptek a - némi "rásegítéssel" - 96-96-os döntetlennel zárult meccsen. A csarnokban 793 100 forint gyűlt össze, ehhez járult még telefonon egy 60 ezer forintos felajánlás, így a végösszeg meghaladta a 850 ezer forintot.

A Honvéddal bajnoki címet szerzett center 40 évesen, önkezével vetett véget életének. Május végén tűnt el Sopron környékén, holttestét szeptemberben találták meg.

megosztom