Karrier

Dárdai Pál szerepet vállalna a pécsi futballban

  • MTI
megosztom

Néhány hónappal ezelőtt még több mint hetvenezren búcsúztatták a berlini Olimpiai Stadionban, a profi labdarúgás befejezése után ma már azonban edzői pályafutását tervezi a Hertha és a magyar válogatott korábbi kiválósága, Dárdai Pál. És a tervek között a pécsi, illetve a magyar labdarúgás segítése is szerepel.

A 35 éves Dárdai az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy immár túl van a búcsú okozta megrázkódtatásokon, különös tekintettel arra, hogy továbbra is a Hertha családjának megbecsült tagja. Szerződése változatlanul a berlini kék-fehérekhez köti, csak épp már nem a Bundesliga első osztályában, hanem amolyan levezetésként az amatőröknél rúgja a labdát, és közben az utánpótlás kutatásával, valamint - még nem hivatalosan - oktatásával is foglalkozik. Munkaadói azonban legfőbb feladatául azt szabták, hogy mielőbb szerezze meg az edzői képesítést.
Dárdai még mindig a Herta egyik sztárja
A tanfolyamot a berlini klub vezetőinek engedélyével nem Németországban, hanem Magyarországon kezdte. Minden második héten három napon át a Mezey György vezette edzőképzés hallgatója, és első lépcsőként Telkiben az A-licenc megszerzése a cél. Dárdai elmondta, hogy a vizsgák a közeli napokban következnek, így siker esetén az A-licenc már ott lehet a karácsonyfa alatt. Ezzel a képesítéssel egyelőre a Bundesliga negyedik osztályában vagy az amatőröknél edzősködhet, de már most a magasabb osztályba való továbblépést  tervezi, és az ehhez szükséges Pro-licencről álmodik. Ennek kapcsán pedig arról, hogy ennek birtokában nemcsak a Herthát, hanem a későbbiekben a magyar, illetve a pécsi labdarúgást is segítheti. A Dárdai név rendkívül jól cseng a dunántúli városban, édesapja, idősebb Dárdai Pál egykori kiváló játékosként örökre beírta nevét a pécsi labdarúgás történetébe, és ma a klub utánpótlásának toborzásával foglalkozik.

Labdarúgó pályafutását az ifjabb Dárdai is Pécsett kezdte, ott is született, ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy az MTI-nek kijelentette: "Berlinben otthon, Pécsett pedig itthon vagyok". Ehhez pedig hozzátette, hogy a későbbiekben - ezen a téren is édesapja nyomdokaiba lépve - szívesen közreműködne a helyi labdarúgás érdekében. Az első lépést már megtette, mert karácsony és újév között Pécsett immár hagyományosan rendkívül népszerű teremlabdarúgó-tornát rendez több volt és jelenlegi, magyar és német híresség, NB 1-es és NB 2-es csapatok részvételével.

A családdal kapcsolatban még büszkén mondta el, hogy legidősebb fia, a 12 éves, ifjú Dárdai Pál a Hertha serdülőcsapatának egyik legtehetségesebb játékosa, amit jelez, hogy tagja Berlin korosztályos válogatottjának. Azonban ő az első Dárdai, aki - nagyapjától és édesapjától eltérően - nem a középpályán "rakkol", hanem a jobbszélen kergeti a labdát.

A profi labdarúgás Dárdai számára immár a múlt, a volt magyar válogatott középpályás azonban - akárcsak az elmúlt csaknem másfél évtizedben - továbbra is a berlini szurkolók egyik legnagyobb kedvence. Az Olimpiai Stadionban - ahol immár a közönség soraiban foglal helyet - a régi szeretettel köszöntik őt, a média még mindig "ostromolja", sőt egy-egy jótékonysági vagy épp hírverő mérkőzésen még olykor a nagycsapatban is pályára lép. A karácsonyi rendezvényeken pedig ő a Hertha egyik "arca".

A berliniek nem felejtik, hogy Dárdai a rekordtartó. A Hertha első csapatában a Bundesliga legmagasabb osztályában összesen 286 mérkőzést játszott, és további 16-ot - amikor a klub kiesett -  a másodosztályban. Ennyi mérkőzéssel a Hertha történetében még egyetlen más labdarúgó sem büszkélkedhet. És ehhez jön még a 61 magyar válogatottság.

Az pedig Dárdai Pál szavaiból egyértelműen kitűnt, hogy edzőként sem akarja kevesebbre vinni.

megosztom