Sportdiplomácia

Vesztegetési ügye miatt elhagyja a NOB-ot a FIFA egykori elnöke

  • MTI

Lemondott 48 éve őrzött tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke.

Joao Havelange, a FIFA korábbi elnöke mond beszédet a NOB ülésén 2009-ben Koppenhágában

Egy a neve elhallgatását kérő forrás szerint a 95 éves brazil sportvezető már csütörtökön elküldte lemondó levelét a NOB-nak, ám ezt titokban akarta tartani.

Havelange azért kényszerült erre a lépésre, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a NOB etikai bizottsága ne marasztalja el őt egy több mint tíz éve történt vesztegetési ügyben. A vizsgálatok alapján ugyanis még a FIFA első embereként 1 millió dollárt fogadott el az ISL nevű marketingcégtől.

A bizottság az előzetes várakozások alapján minimum kétéves eltiltással sújtaná a Havelange-t, de a végleges kizárás sem lenne elképzelhetetlen. A lemondás után azonban minden bizonnyal ejti az ügyet a testület.

Joao Havelange 1974-től 1998-ig vezette a FIFA-t, s 1963 óta tagja a NOB-nak, melynek ezzel a legrégebben megválasztott tagja.