Van itt nekünk egy Magyar Kupánk! Nem mai találmány, 102 éve lehet megnyerni, túlélt két világháborút, volt hogy ellopták, és bár a nevét - igazodva a politikai rendszerhez, illetve a pénzügyi támogatóhoz - kétszer is megváltoztatták, a szimbolikus értéke megmaradt. A rangja kevésbé…Mifelénk ugyanis évtizedek óta nem kapja meg azt a megbecsültséget, amit megérdemelne, a szakma, a média, következésképpen a szurkoló - tisztelet a kivételnek - mintha nyűgként élné meg a díszes serlegért évről-évre zajló versengést. Nálunk mintha csak a bajnokság létezne, a kupa megmaradt amolyan töltelék sorozatnak. Nem akarok most példákat sorolni arra, hogy mondjuk Angliában, Spanyolországban vagy Németországban mit jelent az érintettek számára a nemzeti kupa, hogy milyen a körítése, a támogatottsága, az elfogadottsága, a népszerűsége egy-egy ilyen találkozónak. Arról nem beszélve, hogy arrafelé, ahol a futball valóban a kultúra része, egy-egy kupadöntő rendszerint népünnepély jelleget ölt, sok helyen az év meccse. Persze, tudom, ott a bajnokság is más, van pénz, vannak sztárok, vannak szurkolók, van futball. Egyszer majd reményeink szerint mi is büszkélkedhetünk újra ilyenekkel, hiszen volt idő, amikor a nagyok rólunk, a legnagyobbakról vettek példát. Mégis, meggyőződésem, hogy a kupa-kultusz nem kizárólag pénzkérdés.

A kupa kitörési pontot jelent azoknak, akik nem képesek egy teljes szezonon át egyenletes teljesítményt nyújtani, de annyira azért nem gyengék, hogy ne tudnának felérni a kisebbik csúcsra, és kitekinteni onnan Európára. Az UEFA egyébként négy évtizeden át Kupagyőztesek Európa Kupája néven sikeresen működtette a kontinens második legrangosabb sorozatát, melyben kizárólag a tagországok kupagyőztesei indulhattak, és bár 1999-ben megszűnt a KEK, a döntésnek inkább üzletpolitikai, mintsem szakmai oka volt. Bizonyítja ezt, hogy a helyébe lépett Európa Liga selejtezőibe a kupagyőztesek erőnyerőként, később kapcsolódnak be, elismerve ezzel is a cím értékét.
Magyarországon sokan, sokszor próbálták rangjához méltóan átszervezni, működtetni a Magyar Kupát, több-kevesebb sikerrel – általában (és mostanában is) az utóbbi eredmény jön ki belőle. Ha abból indulunk ki, hogy egy sportesemény minőségének meghatározó fokmérője a látogatottság, a nézettség, akkor még szomorúbb a kép. Sokat elmond erről az a (rész)adat, mely szerint a Magyar Kupa utóbbi tíz döntőjére nyolcvanezren voltak kíváncsiak a helyszínen. A hasonlat sántít, de ha például a Wembleyben egyetlen FA-kupa döntőre csak ennyien váltanának jegyet, azonnal kirúgnák az angol szövetség marketingesét.

Szóval, van min javítani, van mit tanulni másoktól. Mivel a futballt övező gazdasági háttér csak lassan erősödik, a színvonal meg még lassabban emelkedik, ezért legalább a kupafordulók időpontját kellene körültekintőbben megválasztani. Tudom, igazodni kell a nemzetközi programhoz, ami azonban számunkra sajnos annyira nem sűrű, hogy a nyolcaddöntőt Mikulás előestéjére kellene hagyni, kockáztatva azt, hogy ilyenkor, december elején nálunk már jó eséllyel havas a táj. Egyébként sem szerencsés, hogy a tavaszról előrehozott fordulók után a bajnoki szezon végére amúgy is leketyegésre hajlamos magyar mezőnyre ráerőltessenek még egy kupakört. De, ha már ez a koncepció, miért nem lehetett volna a Ligakupa utolsó csoportmeccseivel zárni az évet, ha már rangjában úgyis ez a harmadik számú sorozat, a megnyerése nemzetközi porondra való kijutást nem ér.

A fentiek tükrében tehát nincs miért csodálkozni azon, hogy siralmas képet festett a legutóbbi Magyar Kupa-forduló. Rögtön hozzáteszem, elismerés illeti azokat az alsóbb osztályú csapatokat, amelyek kihasználva a ,,nagyok” idegi és fizikai fáradtságát(…), de inkább úgy fogalmaznék, hogy kelletlenségét, odatették magukat, és bár a Békéscsaba kivételével végül kiestek, okoztak néhány kellemetlen percet és álmatlan éjszakát az élvonalbelieknek. A legnagyobb pofont az a két együttes kapta, amelyik korábban összesen huszonnyolcszor nyerte meg a serleget, a Fradi a húsz elsőségével magasan csúcstartó, a harmadik Újpest pedig nyolcszor volt győztes.

A szerdai játéknap, és minden bizonnyal az idei kiírás legnagyobb kudarcát a lilák voltak kénytelenek elszenvedni azzal, hogy kikaptak az NB III-as ,,kis Kaposvártól”, és bár a visszavágót hozták, a 3-2-es összesítés nem a két osztálynyi különbséget igazolja. A Ferencváros csabai null-nullja még tolerálható, amit azonban az Albert Stadionban produkált, az elfogadhatatlan. Felteszem, tudja ezt Détári Lajos is, aki első (meg második és harmadik) felindultságában bőszen ,,chilei bírózott”, de azt nyilván ő sem gondolja komolyan, hogy a továbbjutás a játékvezetőn ment el. Az odáig rendben van, hogy a futballistái és ő is tükörbe tud nézni, a probléma akkor van, ha ez a tükör görbe. Annak a Fradinak, amelyik egy héttel ezelőtt parádés játékkal képes volt Diósgyőrben nyerni, a durvaság határát olykor valóban súroló Békéscsaba legyőzése nem jelenthet akadályt. Ha valaki, hát Détári valóban tudhatja, mit jelent egy kupagyőzelem. 1988. május 28-án Berlinben, a 81. percben az ő szenzációs szabadrúgás-góljával verte meg a Frankfurt a Bochumot, és az a Német Kupa-siker Döme számára világhírnevet, klubjának pedig 18 millió márkát ért, ennyiért szurkolt le érte az Olympiakosz. Ezért (is) érthető a mostani kirohanása, mert bár hasonló magasságokba már nem juthat el, a Fradi jelenlegi helyzetében a kupagyőzelem felért volna egy bajnoki címmel, amitől ugye eléggé távol van a csapat.
Az Újpest megúszta a morális megsemmisülést azzal, hogy otthon két gólt bekotort a Kaposvár fiókcsapatának. A botrány és a nyilvánvaló edzőváltás elmaradt, következhet majd a negyeddöntő, ahol - a sors(olás) iróniája - ismét alsóbb osztályú csapat lesz a lilák ellenfele. A történtek után persze kockázatos lenne a szerencsét emlegetni, bár tény, hogy az Újpest úgy juthat be a legjobb négy közé, hogy nem találkozik NBI-es csapattal.

A Magyar Kupa tehát kiváló lehetőség lenne a kiugrásra. Jó példa erre a Kecskemét, amelynek tavaly rezgett a léc a bajnokságban, ám Sziviccsel az élen mindenki felismerte, hogy a kupa könnyed kitekintést adhat Európára. Itt ugyanis arról van szó, hogy mindössze kilenc mérkőzést kell játszani a végső győzelemhez, ráadásul úgy, hogy az első két ellenfél biztos, hogy alacsonyabb osztályú, a második, harmadik és negyedik körben pedig két meccsen dől el a továbbjutás, van tehát esély a javításra. Ha pedig a bajnok is bejut a döntőbe, akkor a vereség is nemzetközi kupaszereplést ér.
Ha én klubtulajdonos lennék, nem sokat gondolkodnék azon, hogyan lehetne a legegyszerűbben és a legolcsóbban megmutatni a csapatomat Európának. Az sem zavarna, hogy Magyarországon a kupa nincs a helyén, legyen ez az MLSZ problémája és felelőssége. Az UEFA-t ugyanis hidegen hagyja, hogy hol, milyen tisztelet övezi a nemzeti kupasorozatot, az európai szövetség mindegyik győztest beveszi a buliba, ahol aztán lehet bevételt növelni, pénzt keresni, játékost eladni. Ilyen egyszerű ez. Egyetlen feltétele van - mindenkinek akarni kell! Ha ugyanis az edzőkig, de főleg a játékosokig nem jut el az üzenet, akkor még sokáig megrázó élményekben lehet részünk.   

Fotó: ftc.hu, ujpestfc.hu