Síugrás

Andreas Kofler egyelőre mindent visz

  • VNA

A szezon harmadik versenyén is Andreas Kofler győzött, aki így fölényesen vezeti a síugrók Világkupa sorozatát.

Sűrűn változó körülmények között indult a síugrók vasárnapi lillehammeri versenye, amelyen az első sorozat után meglepetésre a szlovén Jurij Tepes vezetett. A nyáron Grand Prix versenyt is nyerő Tepes remekül használta ki az ő ugrása során befújó nagy erejű szembeszelet és jelentős pontelőnnyel várhatta a második sorozatot. Hasonlóan jól állt az olasz Andrea Morassi is, aki Tepeshez hasonlóan élete egyik legnagyobb lehetősége előtt állt a második sorozatban. Ezzel azonban egyikük sem tudott élni, másodikra rövidebbet ugrottak, így végül csak a nyolcadik illetve kilencedik helyen fejezték be a versenyt.

Andreas Kofler duplázott Lillehammerben
A győzelem ismét az osztrák Andreas Kofleré lett, aki az első sorozatban elért ötödik hely után másodikra 129 méterre repült, így idei harmadik versenyén sem talált legyőzőre. A szombati normál sáncos versenyhez hasonlóan most is egy német ugró (Severin Freund) állhatott fel a dobogó második fokára. A tavaly két Világkupa versenyt is megnyerő némettel az első sorozatban fura közjáték is történt, hiszen önhibáján kívül eltört az egyik léce, ezért a zsűri a sorozat végén, közel öt perces szünet után mégis engedte leugrani. A második sorozatban az egész nap leghosszabb ugrását (140,5 méter) bemutató Anders Bardal remekelt, aki ezzel holtversenyben a második helyre jött fel, így a hazai szurkolóknak is volt miért örülniük.

Bár az első sorozat után még nem álltak túl jól az osztrákok, a végére szépen feljöttek, hiszen Schlierenzauer a negyedik, az összetett Világkupa címvédőjének számító Morgenstern pedig a hatodik helyen fejezte be a versenyt. A síugrók Világkupa sorozata a jövő hétvégén a csehországi Harrachovban folytatódik.

Síugró Világkupa - Lillehammer (NOR)
Férfi egyéni - HS138
1. Andreas Kofler (osztrák) 252,0 pont
2. Severin Freund (német) 249,2 pont
2. Anders Bardal (norvég) 249,2 pont
4. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 248,7 pont
5. Richard Freitag (német) 242,2 pont
6. Thomas Morgenstern (osztrák) 240,5 pont