Bundabotrány

Előzetes letartóztatásba helyezték Aczél Zoltánt

  • MTI

A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte Aczél Zoltánt, a Siófok labdarúgócsapatának korábbi, a Haladás Sopron Bank jelenlegi vezetőedzőjét, akivel szemben kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.

Az indoklás szerint a letartóztatásra az "elrejtőzés és a többi között összebeszélés veszélye" miatt került sor.

A Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után, szerdán előállított Aczél Zoltán ügyvédei fellebbezéssel éltek, ennek elbírálásáról 10-14 napon belül születik döntés.

A gyanú szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A tréner ekkor azt ígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor. A 2009. május 23-i ZTE-Siófok bajnoki előtt Aczél - a gyanú szerint - szintén elfogadta két játékosa ajánlatát, melynek értelmében 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. Aczél tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét vezetik rabláncon, miután előzetes letartóztatásba került a Siófok együttese kapcsán kirobbant bundabotrány miatt 2011 decemberében

A tréner egyik ügyvédje, Czeglédy Csaba pénteken sajtóközleményben úgy fogalmazott, hogy a védence ellen felhozott vádak "nem állhatnak meg". Szerinte Aczéllal kapcsolatban soha nem vetődött fel a sportszerűtlenség.

"Két futballista mégis úgy határozott, hogy Aczél Zoltánt belekeveri egy olyan »kabátlopási« ügybe, amelyből nem lehet jól kijönni" - áll az ügyvéd pénteki sajtóközleményében.

Czeglédy Csaba szerint az a vád, hogy Aczél "vesztes" összeállításban küldte pályára csapatát, egyszerűen nem igaz, ugyanis a Siófok szinte ugyanazzal a kezdőcsapatával játszott mind a Magyar Kupa, mind pedig az NB I-es meccseken.

A közlemény kiemeli, hogy a vád szerint a Siófoknak a Zalaegerszeg elleni meccs előtt már nem volt esélye az élvonalbeli tagságának meghosszabbítására. Czeglédy szerint ez sem fedi a valóságot, ugyanis abban az esetben, ha a Siófok megnyerte volna utolsó két bajnokiját, a Nyíregyháza vagy a Kispest pedig elvesztette volna azokat, úgy pontazonosság esetén a Siófok maradt volna benn az NB I-ben.

A sajtóközlemény szerint Aczélnak a pénz miatt sem állhatott szándékában búcsúzni az élvonalból, mert "egy győztes meccsért 100 ezer forintot kapott volna, ha a csapat kivívja a bennmaradást."

"Személy szerint meg vagyok győződve Aczél Zoltán ártatlanságáról" - nyilatkozta már a pénteki tárgyalást követően Czeglédy. - "Örülök annak, hogy volt időnk részletes indítványt készíteni, és ezt át tudtuk beszélni az ügyészek előtt is. Öröm az ürömben, hogy a nyomozási bíró is érdemben áttekintette az ügyet, tehát nem futószalag szerint mentek az események."

Az ügyvéd szerint az előzetes letartóztatás "előrehozott büntetés", ugyanis "egy edző, aki harminc napig előzetesben ül, nehezen tud dolgozni."

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még egy labdarúgót, Andruskó Attilát, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

Aczél előzetes letartóztatásba helyezését követően a Haladás Sopron Bank honlapján jelentette be, hogy a jövő héten taggyűlést tartanak. Szombaton, a Videoton elleni kupamérkőzés visszavágóján Székely Tibor, az eddigi másodedző irányítja a csapatot.