Ökölvívás

Ifj. Balzsay Károly lett a Vasas szakosztály-igazgatója

A Vasas csütörtökön közleményben jelentette be, hogy a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka lett az ökölvívó-szakosztály új igazgatója.

Balzsay Károly profi pályafutását megelőzően, az amatőrök között a Vasas színeiben lett 2002-ben felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes, vett részt az athéni olimpián,  és négy magyar bajnoki címet is nyert piros-kék mezben. A bejelentés szerint a 31 éves bokszoló legfőbb feladata, Sermer György eddigi szakosztály igazgató közreműködésével a szakosztályi munka napi szintű szervezése és irányítása lesz.

"Vasasos szerepvállalásomról évekkel ezelőtt már beszéltünk elnök úrral, de ez most vált aktuálissá. Nagyon örülök annak, hogy ekkora szeretettel fogadtak újra a Vasasnál és remélem Markovits László elnöktől és Süllős Gyula szakosztály elnöktől kapott bizalommal élni tudok és pár hónapon belül bizonyítani tudom, hogy jó döntést hoztak. Amatőr pályafutásom alatt több egyesületben is megfordultam, de a legjobban itt a Vasasban éreztem magam és legtöbb sikerem is ehhez a klubhoz kötődik. Remélem, munkám során sok fiatalnak tudok majd tapasztalataim átadásával segíteni, hogy minél sikeresebbek lehessenek ők is ebben a sportágban" – nyilatkozta Balzsay Károly a vasassc.hu-nak az új szerepéről.

"Az idei tisztújító közgyűlésre készített elnöki programomban belefoglaltam néhány újító szándékú elképzelést, amelyeket azóta lépésről-lépésre próbálunk megvalósítani. Ennek egyik legfontosabb része, hogy a szakosztályok élére olyan egykori Vasas sportolók kerüljenek, akik fiatalos lendületükkel új színt hozhatnak a szakosztályok működésébe. Emellett, az is fontos szempont, hogy ezzel tovább erősítjük az egyesülethez való kötődést, a Vasas-család összetartozását. Bízom abban, hogy az ökölvívó szakosztályunk Karcsi szerepvállalásával tovább erősödik, utánpótlásbázisa növekszik és a Vasas-Süllős Box Team a jövőben is az egyik meghatározó ökölvívó műhelye marad az országnak." – mondta Markovits László a Vasas Sport Club elnöke

"Balzsay Károly személyében új lendületet kaphat Magyarország legpatinásabb, és egyben egyik legeredményesebb klubja. Véleményem szerint az idáig elért eredmények a jövőben is elvárhatóak lesznek, de Károllyal még talán többre is hivatottak vagyunk, és nagyobb sikereket érhetünk el. A boksztörténelmet továbbra is mi írjuk." - tette hozzá Süllős Gyula, az ökölvívó szakosztály elnöke.