Sakk

Guinness rekord előtt a szimultánozó Sinka Brigitta

Már csak 45 partira van szüksége a tízezres határ eléréséhez

  • Jocha Károly
Címkék:

Kilencezerkilencszázötvenötre gyarapodott Sinka Brigitta (képünkön) női sakkmester szimultán partijainak száma, s ezzel nagyon megközelítette a Guinness-rekordnak szánt, tízezer ellenféllel szemben tervezett szimultán mennyiséget.

Sinka Brigitta játszik szimulrán sakkpartirt a zuglói Csanádi Árpád Iskolában
A már nyolcvan felett járó Sinka Brigitta - annak idején kétszer volt második a magyar női sakkbajnokságon és két sakkolimpiára nevezték, de végül mindkétszer lemaradt az utazásról - a MÉH Vállalat propagandistájaként kapta azt a feladatot, hogy sakkszimultánok rendezésén keresztül próbálja népszerűsíteni a különböző hulladékok értékesítésével foglalkozó céget. Mivel ezekről a rendezvényekről az első alkalomtól mindig írásos jelentést kellett készítenie, így a korábbi 9955 játszma valamennyi részvevője dokumentálható.

Az utóbbi 1-2 évben játszotta a sakkmesternő azokat a szimultánokat, amelyek révén immár közvetlen közelségébe került a bűvös, tízezres számnak. Kedden a zuglói Csanádi Árpád tizenkét évfolyamos Iskolában öt óra alatt nem kevesebb, mint 74 ellenféllel küzdött meg: 70 partit megnyert, kettő lett döntetlen, s mindössze kettőt kellett feladnia.

A folytatást szülővárosában, Békésszentandráson tervezik a közeljövőben, ahol minden bizonnyal összejön a rekordhoz szükséges 45 ellenfél.

Információ és fotó: Jocha(Press) Károly