NHL

Csapdák és ütközések – 6. heti NHL erőrangsor

  • Molnár Dávid

Hatodik hete kergetik a pakkot a világ legjobb jégkorongozói, és lassacskán kialakul az a mezőny, mely idén eséllyel pályázhat a rájátszásra, valamint már az is tisztán látszódik, melyek azok a csapatok, amelyek az idén nagy tervet hiába szövögetnek. A New York Islanderst és a Columbus Blue Jacketst illetően egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy idén is rájátszás nélkül maradnak, ellenben a Chicago formája a 2010-es bajnoki formát idézi, nem is beszélve a Pingvinekről, akik legjobbjukat nélkülözve is vezetik a keleti főcsoportot. Crosby visszatérésére azonban továbbra is várni kell…

Vigyázat, csapda!
Nem akármilyen jelenetekben lehetett részük azoknak a szurkolóknak, akik a múlt heti Tampa Bay – Philadelphia összecsapásra kilátogattak, illetve televízión keresztül követték az eseményeket. A hazaiak 1-3-1-es felállására – az úgynevezett neutral zone trapre, azaz semleges zónabeli csapdára – úgy válaszoltak Chris Prongerék, hogy nem csináltak semmit, a saját harmadukon belül tartották egy helyben a korongot. Nem kis felháborodást váltott ki ez, valamint a Lightning reakciója, hiszen a hazaiak az edző utasítására nem bontották meg szerkezetüket, úgyhogy az egész egy sakkjátékhoz volt hasonlítható.

Mint látható a videón, a Flyers védői arra vártak, hogy a Lightning játékosai végre letámadásba kezdjenek. Mivel azonban majdnem fél percen keresztül nem történt semmi érdemleges, a bírók kénytelenek voltak lefújni a játékot, és korongbedobással folytatták azt a Flyers kapuja előtt. Ekkor a bírók válasza az volt a Flyers kispad reklamálására, hogy a Chris Prongernél lévő korong egyáltalán nem mozgott. A vendégek vették a lapot, és a következő alkalommal már mozgásban tartották a játékszert, hogy ne fújjanak ellenük a bírók.

A meccs után Guy Boucher, a hazaiak mentora elmondta, hogy ha jobb csapattal találkoznak, mindig ezt a formációt alkalmazzák. Mindezidáig nem volt szembetűnő, holott már a tavalyi rájátszásban is ez okozta vesztét a Washington Capitalsnek, akiket 4-0-val söpörtek ki a csapdázó Villámok. A Boston Bruins is alaposan megszenvedett, de ott a 7. meccsen egy gyors támadás után Horton eldöntötte a továbbjutást.

Ezen a videón is jól megfigyelhető az 1-3-1-es felállás, melynek feltöréséhez gyors korcsolyázás és passzolgatás szükséges. Ami természetesen összeszokottságon és rendkívüli koncentráción is mú-lik, hogy mit fog eredményezni – egy gólt, vagy egy gyors kontratámadást, ami esetleg a meccsbe is kerülhet a csapdát feltörni vágyó csapatnak.

A trapet amúgy nem a Lightning játssza először. Leginkább a New Jersey Devils vált híressé emiatt a taktika miatt, és sokan unalmasnak tartják – és tény, hogy nem bővelkedik támadások tekintetében izgalmakban – ugyanakkor, mint azt a Devils három Stanley-kupája is mutatja, rendkívül eredményes. A taktika lényege kivárni, míg az ellenfél hibázik, és fordulásból rögtön kihasználni az előttük adódó lehetőséget.

Azonban eddig még egyetlen csapat sem reagált így a csapdára, mint a Flyers. Az NHL-nek legfőképp azért volt kellemetlen ez a mérkőzés, mert országos kereskedelmi tv-n ment le, az NBC-n, és ez nem pont az a játék volt, ami az egyszeri nézőket további NHL-meccsek megtekintésére sarkallná. A keddi menedzsergyűlésen épp ezért felmerült a kérdés, hogy mit lehet tenni ez ellen. Szabják meg a csapatoknak, hogy milyen felállásban játszhatnak és milyenben nem? Vagy vezessék be a vízilabdára és a kosárlabdára jellemző támadóidőt?

A keddi találkozón végül arra jutott a liga 30 menedzsere, hogy mivel először fordult ilyen elő az NHL történetében, egyelőre nem kell drasztikus lépésekhez folyamodniuk. Hiszen akármennyire is nem volt szép ez a játék, az még kellemetlenebb lenne, ha a ligának kellene meghatároznia, hogy hogyan játsszanak a klubok. Ugyanakkor figyelemmel fogják kísérni ezentúl a hasonló szituációkat, és ha többször is előfordul, akkor az NHL kénytelen lesz tenni valamit ellene. Hogy mi lenne ilyen esetben az igazságos, azt nehéz eldönteni, épp ezért remélhetőleg nem kerül sor több hasonló sakkmeccsre a liga közeli és távoli jövőjében.

És a kapusok védelmében ki áll ki?!
Amikor kinevezték Brendan Shanahant a fegyelmi bizottság új elnökének, legfőbb feladatul azt kapta, hogy szorítsa vissza a durva szabálytalanságokat, melyek miatt a tavalyi szezon során több játékos is súlyos agyrázkódást szenvedett, és ezáltal veszélybe került pályafutásuk – elég csak Marc Savardra vagy Sidney Crosbyra gondolni. Az előszezonban mutatott vasszigor azonban alábbhagyott, részben annak köszönhetően, hogy a játékosok vették az eltiltások üzenetét és csökkent a fejre mért ütközések száma, részben pedig azért, mert Shanny serif, mondhatni, megenyhült.

A szombati Boston-Buffalo találkozón ismét olyan történt, mely heves vitákat indított el az NHL-ben és a szurkolók körében egyaránt

A szombati Boston-Buffalo találkozón azonban ismét olyan történt, mely heves vitákat indított el az NHL-ben és a szurkolók körében egyaránt. Milan Lucic hosszan tolta meg maga előtt a korongot, a kapuból kiérkező Ryan Miller pedig ezt meglátva igyekezett elhalászni a bostoni csatár elől a játék-szert. Lucic azonban túl gyorsan érkezett, és túl későn vette észre a kapust, akibe teljes lendületből beleszáguldott, és Miller kisebb agyrázkódást is szenvedett.

Lucic természetesen megkapta a 2 perces kisbüntetését a mérkőzésen, azonban többen is a csatár eltiltását követelték – legfőképp Ryan Miller, aki gusztustalannak nevezte a bostoni megmozdulását, és az esetben csak újabb bizonyítékát látta a kapusok védtelenségének a csatárokkal szemben. Lindy Ruff, a Sabres vezetőedzője pedig úgy nyilatkozott, hogyha Lucic nem kap eltiltást, akkor az azt az üzenetet fogja hordozni magában, hogy a kapusok ellen hajtóvadászat indult.

Lucicet természetesen Brendan Shanahan meghallgatta másnap, és végül úgy döntött, hogy kisbüntetést igen, eltiltást viszont nem érdemel a játékos. Bár idén nagyon sok büntetést befújnak kapusakadályozásért, tudni kell, hogy a kapusnak csak a kapu előtti kék színre festett területen van korlátlan hatalma és előjoga a csatárokkal szemben. A szabályok azonban nem védelmezik őket, ha ezt a területet elhagyják, mint azt tette Ryan Miller is.

Az, hogy mennyire volt gusztustalan Lucic, mindenki döntse el maga. Mindenesetre jól látható a videón, hogy Lucic az utolsó pillanatban néz fel, ilyenkor már képtelenség teljesen lefékezni, hogy elkerülje az ütközést, úgyhogy szándékosnak semmiképp sem mondható ez az ütközés. Ugyan Lindy Ruff szerint most beköszöntött a vadászidény a kapusokra, több hálóőr, köztük a liga legtöbb győzelmével és shutoutjával rendelkező Martin Brodeur is úgy véli, nem érdemelt a csatár eltiltást. Holott ő aztán tudna mesélni ellene elkövetett „gaztettekről”.

Eheti erőrangsorunk hátsó fertályán nem sok változás történt, ellenben a Boston egyre inkább tör előre novemberi fantasztikus teljesítményének köszönhetően. A Dallas és az Edmonton is 3 vereséggel zárta a hetet, azonban leginkább a Coloradón látszik meg a formahanyatlás – a pompás szezonkezdetet követően az utóbbi 10 mérkőzésükből csupán kettőt hagytak el győztesként, és visszacsúsztak a csoportjukban a negyedik helyre. Érdemes még figyelemmel követni a Rangers feltámadását, a Parkőrök 7 mérkőzés óta nem kaptak ki, és először a szezon során ott találják magukat listánk top 10 helyezettje között.

NHL
6. heti erőrangsor
Csapat Heti helyezés Múlt heti helyezés Mutató
Pittsburgh Penguins 1. 2. 11-2-5
Chicago Blackhawks 2. 7. 11-4-3
Philadelphia Flyers 3. 5. 10-4-3
Washington Capitals 4. 4. 10-5-1
Detroit Red Wings 5. 6. 9-6-1
Buffalo Sabres 6. 8. 11-6-0
Dallas Stars 7. 1. 11-6-0
Edmonton Oilers 8. 3. 9-6-2
New York Rangers 9. 15. 10-3-3
Los Angeles Kings 10. 9. 8-6-3
Toronto Maple Leafs 11. 10. 10-7-1
San Jose Sharks 12. 11. 9-5-1
Nashville Predators 13. 12. 9-5-3
Minnesota Wild 14. 13. 10-5-3
Boston Bruins 15. 22. 9-7-1
Florida Panthers 16. 19. 9-5-3
Phoenix Coyotes 17. 18. 9-4-3
Vancouver Canucks 18. 20. 9-8-1
New Jersey Devils 19. 16. 8-7-1
Tampa Bay Lightning 20. 17. 8-7-2
St. Louis Blues 21. 21. 9-7-1
Colorado Avalanche 22. 14. 8-9-1
Ottawa Senators 23. 23. 9-9-1
Carolina Hurricanes 24. 25. 7-8-3
Calgary Flames 25. 24. 7-9-1
Montreal Canadiens 26. 26. 7-7-3
Anaheim Ducks 27. 27. 6-8-3
Winnipeg Jets 28. 28. 5-8-1
New York Islanders 29. 29. 4-8-3
Columbus Blue Jackets 30. 30. 3-13-1