Karrier

Balotelli nem tér vissza az Interhez

Bár Massimo Moratti, az Internazionale elnöke, és Claudio Ranieri vezetőedző is szívesen látná a csapatban a kék-feketék korábbi játékosát, Mario Balotelli kijelentette, hogy nem tér vissza a közeljövőben Milánóba.

Mario Balotelli, a Manchester City olasz labdarúgója"Köszönettel tartozom Moratti Úrnak, de nem tervezem távozni a Manchester Citytől" - mondta Balotelli, aki 2010-ben 28 millió euróért igazolt az Intertől Manchesterbe. -Talán egy nap majd erre is sor kerül, de most semmiképpen" - tette hozzá.

Bár első idényében inkább a balhéi miatt került az újságok címlapjára a csatár, a jelenlegi szezonban csúcsformában futballozik, hét gólnál jár a Citynél, és pénteken Lengyelország ellen az olasz válogatottban is megszerezte első találatát.

Balotelli azt is elismerte, hogy ha távozik a Citytől, nem csak az Inter jöhet szóba célpontként. "Igen, sokszor beszéltek velem kapcsolatban az Interről és a Milanról, de vannak erős klubok Angliában és Spanyolországban is. És Nápoly városát is nagyon szeretem."

Nos, Nápolyban tárt karokkal várná őt Edinson Cavani, aki épp a minap beszélt erről a Corriere dello Sportnak. "Azt mondta nekem, hogy szeretne a Napoliba jönni - állította Cavani Balotelliről. "Szeretnék vele együtt játszani, szerintem jól megértenénk egymást."