Eurochallenge Kupa

Szolnoki vereség Németországban

  • MTI
megosztom

A Szolnok nyolcpontos vereséget szenvedett kedden a német Artland Dragons vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa második fordulójában.

Az Eurochallenge-ben már tavaly is szerepelt Szolnok egy hete 85-70-re verte a francia Pau-Orthezt a Tiszaligeti Csarnokban, ám eleinte nem úgy tűnt, hogy az Artland Dragonsszal is elbánik. A német gárda közeli kosarakkal gyorsan tízpontos előnybe került, mivel a magyar bajnok 29 százalékának több mint kétszeresével, 61 százalékosan dobta a mezőnykosarakat. Mivel a Tisza-partiaknál csak Báder és a nyáron honosított Trotter nyújtott jó teljesítményt, a félidőben 48-35 volt az állás.
   
Térfélcsere után maradt a bő tízpontos különbség, mígnem a "mínusz 13-ról" kezdődő zárószakaszban Pór Péter tanítványai - akiknél Gay ekkorra kipontozódott - Mills és Báder vezetésével öt pontra felzárkóztak. A 36. percben Fodor triplájával az Olaj utolérte riválisát (64-64), a quakenbrückiek ekkor (a végül 32 pontig jutott) Peavy révén tartották magukat. A hajrá aztán a házigazdáké lett, így Báderék elszenvedték első vereségüket a sorozatban.   
   
Az 1/1-es győzelem/vereség mérlegnél tartó Szolnok egy hét múlva a ciprusi Keravnosz együttesét látja vendégül.

Eredmény, 2. forduló, H csoport (az európai szövetség honlapja alapján):
Artland Dragons (német)-Szolnoki Olaj 86-78 (25-15, 23-20, 14-14, 24-29)
a magyar csapat legjobb dobói: Trotter 18, Báder 16, Mills 14

korábban, D csoport:
Ventspils (lett)-Atomerőmű SE 69-56
megosztom