EURO 2012

A csehek kettős győzelemmel kvalifikálták magukat

megosztom

Csehország válogatottja 1-0-ra legyőzte idegenben Montenegrót a labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, ezzel a csehek kettős győzelemmel, 3-0-ás összesítéssel jutottak ki a jövő évi kontinenstornára. Montenegró rengeteg helyzetet hagyott ki, Mirko Vucsinics egymaga eldönthette volna a párharcot, de ő és társai is kihagyták helyzeteiket.

Csehország Podgoricában győzte le ismét a házigazda montenegróiakat

Az első félidőben unalmasan csordogált a mérkőzés, bár a montenegróiak négy támadóval álltak fel, de ennek ellenére a csehek uralták a középpályáját. Helyzetig először a 33. percben jutottak el a hazaiak, ekkor Damjanovics lépett ki a védők mögül, és gurított a bal alsó mellé, de már lesről. A 40. percben ismét Damjanovics villant, középről, 14 méterről lőtt a bal alsó sarok mellé.

A vendégek fölényben futballoztak, és láthatóan a 0-0-ra törekedtek, az első félidő alacsony színvonala a másodikban sem javult. A hazaiak próbálták feltörni a cseheket, és próbálkoztak a gólszerzéssel, az 51. percben Damjanovics tíz méterről vette célba a kaput, Petr Cech a felső lécre tolta a labdát, majd az 55. percben Mirko Vucsinics a kapu torkából fölé fejelt.

A 71. percben Vucsinics előtt adódott nagy lehetőség: hét méterről, jobbról lőtt, Cech védte, ahogy az ismétlést is. A csehek nem törték össze magukat a gólért, és bár a vendéglátóknak megvoltak a helyzeteik, a 80. percben Vukcsevics erőtlen kísérlete is elkerülte a kaput. A 81. percben végképp eldőlt a továbbjutás: Petr Jiracek három védőn hámozta át magát, majd jobbról, tíz méterről helyezett a hálóba (0-1). A hajrában még Vucsinics bombázott Cech ketrece fölé.

A podgoricai közönség nem búslakodott, úgy ünnepelték kedvenceiket, mintha ők állnának továbbjutásra. Csehország 1-0-ra nyert, és 3-0-s összesítéssel kvalifikálta magát a kontinenstornára, 1960, 1976, 1980 - Csehszlovákia, és 1996, 2000, 2004 után hetedszer.

EURO 2012
Pótselejtező, visszavágó
Montenegró-Csehország 0-1 (0-0)
Gólszerző: Petr Jiracek (81.)
Továbbjutott: Csehország, 3-0-ás összesítéssel.
megosztom