Német foci

A Bayern München nem akar eladni senkit sem

  • VNA

Nem tervezi játékosok eladását a téli időszakban a Bayern München, a klub inkább a keret megerősítésén dolgozik.

A téli átigazolási időszakban nem ad el egyetlen játékost sem a Bayern München - erről nyilatkozott a német rekordbajnok egyik vezetője, Karl-Heinz Rummenigge. „Biztos vagyok benne, hogy egyetlen játékostól sem válunk meg. Az edző nem szeretné ezt és ebben teljes mértékben támogatom őt” - szól a sportvezető nyilatkozata a müncheni klub honlapján.

Rummenigge szerint inkább építkeznie kell a bajor sztárcsapatnak

„Mindössze 20 mezőnyjátékosunk van a keretben, ami azért ilyen szintű csapatnál eléggé szűkösnek mondható. Ez akár hamarosan probléma is lehet, hiszen tavasszal szeretnénk még mind a három versenysorozatban szerepelni, akkor pedig szükség lesz arra, hogy legyenek hadra fogható játékosaink” - tette hozzá az 56 esztendős Rummenigge. A nyilatkozat azért is érdekes, mert Christian Nerlinger sportigazgató korábban arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kapó Ivica Olic - Danijel Pranjic duótól már a télen megválhat a klub.