Sífutás

Petter Northug is a bosszúból merít erőt, mint Ibrahimovic

  • VNA
megosztom

Egy héttel a Világkupa rajt előtt Svédországban indult versenyen Petter Northug, aki a maga módján vett elégtételt a svéd újságírókon.

Az oslói világbajnokság előtt több svéd újság sífutó szakértője sem bízott Petter Northug jó teljesítményében, sőt egyesek odáig is elmentek, hogy egyetlen aranyérmet sem jósoltak a norvég klasszisnak. A 25 esztendős versenyző aztán nem csak a norvég fővárosban adott csattanós választ (három arany- és két ezüstérem formájában) a kétkedőknek, de a hétvégén a svédországi Bruksvallarna-ban rendezett versenyen is. Utóbbi alkalommal valóságos macska-egér harcot vívott a svéd sajtósokkal, akik elől rendre akkor tűnt el, amikor már mikrofonvégre kaphatták volna, sőt az őt fényképezni vágyó fotósoknak is látványosan hátat fordított. A svéd sajtóban egyszerűen csak „Northug-cirkusz”-ként aposztrofált eseményeket azzal tetézte, hogy sífutó ruháján a „Nollthug” feliratot is elhelyezte, amely arra a svéd szójátékra utal, amivel az ő sikertelenségét prognosztizálták az idei világbajnokság előtt.

Petter Northugot Norvégiában imádják, a svéd sajtónak azonban nem a kedvence
Az üzenet persze elsősorban a Sportbladet újságírójának, Lasse Anrell-nek (ő jósolt nulla Northug aranyat a vb-re) szólt. A színjátékot maga a főszereplő nagyon élvezte, akit azért az Aftonbladet egyik zsurnalisztája csak elkapott egy rövid beszélgetésre. “El kell ismernem, hogy az én ötletem volt. Amikor megtudtam, hogy Svédországban kezdem a szezont, akkor beugrott, hogy valamit kellene kezdenem ezzel a helyzettel. Az ilyen jellegű cikkek és kritikák csak ösztönzőleg hatnak rám, amúgy nem is nagyon foglalkozok velük” - nyilatkozta Northug. A svéd cikkíró persze ennek kapcsán rögtön párhuzamot is vont Zlatan Ibrahimovic-csal, aki korábban szintén arról beszélt, hogy a bosszú érzése az ő esetében plusz motivációval szolgál. “Nem olvastam még Zlatan könyvét, de nekem szimpatikus srácnak tűnik. Három hete még azt mondta, hogy unja a focit, ehhez képest két héttel később gólt lőtt a Bajnokok Ligájában. Ez abszolút jellemző rá. Egy nagyon laza srác, aki nem stresszeli magát. Nagyszerű sportolónak tartom” - dicsérte a napokban megjelent önéletrajzi könyvével komoly hullámokat kavaró svéd csatárt Northug.

A bruksvallarnai versenyen - hogy azért a sport szakmai oldala is szóba kerüljön - Northug a harmadik helyen végzett a 15 km-es szabadstílusú versenyben, amelyet a francia Maurice Manificat nyert meg a svéd Johan Olsson előtt. “Még nem vagyok olyan formában, hogy végig bírjam a 15 km-t. Ezért már a harmadik helynek is nagyon örülök” - mondta Northug, aki már a hétvégi Világkupa nyitányra készül, ahol a norvégiai Sjusjoenben hasonló távon mérik össze tudásukat a férfiak.

megosztom