Ritmikus gimnasztika

Megvan az első kvóta a 2013-as Világjátékokra

  • VNA/matsz.hu

A ritmikus gimnasztikázó Vass Dóra szerezte meg az első magyar indulási jogot a 2013-as Világjátékokra.

A magyar ritmikus gimnasztikázó a franciaországi világbajnokságon elért 20. helyével kvalifikálta magát a játékokra. A vb-n egyébként a legjobb 24-be jutott versenyző lett kvótatulajdonos, erről a sportág nemzetközi szövetsége értesítette a Magyar Torna Szövetséget. „Az olimpián kívüli sportágak világversenyét mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg, 2013-ban a kolumbiai Cali ad otthont az eseménynek. Volt szerencsém a legutóbbi játékokon is részt venni. Óriási élmény volt képviselni Magyarországot Tajvanon. Az ott elért 13., illetve 14. helyezéseken szeretnék majd javítani 2013-ban” - mondta Vass, aki a londoni olimpián is szeretne indulni.

„Januárban az előolimpián lesz lehetőségem olimpiai kvótát szerezni, azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön” - tette hozzá az rg-s. A ritmikus gimnasztika egyébként az egyetlen olyan sportág, amely az olimpia és a Világjátékok programján is szerepel. A 2017-es Világjátékok megrendezésére Magyarország is pályázott. Budapest és Gödöllő közösen lenne a házigazda. A játékoknak azonban még a lengyelországi Wroclaw, és a Dél-Afrikai Fokváros is otthont adna. A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége 2012 januárjában hozza meg döntését arról, hogy a hol bonyolítják majd le a hat év múlva esedékes világversenyt.