Női kézilabda BL

A Hypo magyarja szerint nincs okuk szégyenkezni

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar bajnok Győri ETO fölényes győzelmet aratott odahaza az osztrák Hypo csapata ellen, ezzel pedig csoportelsőként megnyerte a csoportját.

A Németh András irányította osztrák együttesben két magyar játékos is légióskodik, Rédei Soós Viktória valamint Temes Bernadett is a Hypót erősíti. Utóbbi nagyon készült a vasárnapi mérkőzésre, hiszen pályafutását a Rába-parti alakulatban kezdte, de egy sérülés miatt még sem tudott pályára lépni.

"Nagyon rosszul érzem magam. Szerettem volna itt, Győrben játszani, ha már egyszer visszatértem oda, ahol elkezdtem kézilabdázni, de hát sajnos már a mérkőzés elején megsérültem. Az ütközés után a combomat fájlaltam. Próbáltam volna még visszamenni a pályára, amíg még be volt melegedve az izmom, de egyre inkább azt éreztem, hogy nem tudok úgy mozogni, ahogy szeretnék, így cserét kellett kérnem. Úgy gondolom, hogy helytálltunk ezen a meccsen, mentünk előre, és amit meg tudtunk tenni, azt megtettük. Az emberelőnyös helyzeteinket sajnos nem tudtuk eléggé kihasználni, de úgy érzem, nincs okunk szégyenkezni." - mondta Temes Bernadett a handball.hu-nak a mérkőzés után.