UEFA

November végén döntenek a Győri ETO hároméves kizárása ügyében

  • MTI

Az UEFA november 29-én, Nyonban dönt a Győri ETO fellebbezéséről, amelyet a nemzetközi kupákból való hároméves kizárása miatt nyújtott be a klub - írta pénteken a kisalfold.hu.

Klement Tibor ügyvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy októberre várható a fellebbviteli beadvány elbírálása. A sportvezető hozzátette, ha másodfokon számukra elfogadhatatlan döntés születne, tehát az eltiltás érvényben marad, akkor a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak, amelynek a tavaszi bajnoki idény végéig ítéletet kell hoznia.

A Győri ETO-t azért büntette meg júniusban az UEFA fegyelmi bizottsága, mert megállapítása szerint az észt Jarmo Ahjupera átigazolásával összefüggésben a 2009. december 31-én lejárt tartozását nem egyenlítette ki. A Győr a hároméves eltiltás mellett 50.000 eurós pénzbírságot is kapott.

A győriek ugyanakkor úgy vélekednek, a magyar számviteli törvény alapján helyesen jártak el, mert addig nem fizethettek, amíg a játékos eredeti klubja, a Flora Tallinn nem állított ki számlát az összegről. Az ügyben a magyar szövetség (MLSZ) is érintett, mert az UEFA-döntés értelmében nem tartatta be a szervezet licencelőírásait. Ezért az UEFA 100.000 euróra büntette az MLSZ-t, azonban az összeg felének befizetését két évre felfüggesztette.