Magyar válogatott

Méltóan emlékezett meg a válogatott a Császárról

A magyar válogatott az Albert Flórián emlékére rendezett barátságos mérkőzésen 5-0-ra legyőzte Liechtenstein legjobbjait a Puskás Ferenc Stadionban. Egervári Sándor szövetségi kapitány fiai az első félidőben Priskin duplájával kerültek előnybe, a fordulás után pedig Dzsudzsák, Koman és Feczesin is betalált.

A magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó hazai mérkőzésén, a Puskás Ferenc Stadionban 5-0-ra legyőzte pénteken Liechtenstein együttesét, ezzel emlékezve az október 30-án elhunyt Albert Flóriánra, a Ferencváros egykori kiválóságára, az egyetlen magyar aranylabdás futballistára

A várakozásoknak megfelelően óriási fölényben futballozott a magyar válogatott, amely a világranglistán 90 hellyel előzi meg a liechtensteini csapatot. Az első félidőben legfőképpen a széleken, és inkább a bal oldalon vezetett veszélyesebb akciókat Egervári Sándor együttese, Priskin éppen egy ilyen támadás végén szerzett vezetést, majd újfent ő volt eredményes egy kipattanót értékesítve. Bogdánnak, a magyarok fiatal kapusának mindössze egyetlen védést kellett bemutatnia az első negyvenöt percben.
   
A fordulást követően visszavett a hazai gárda, így jóval kevesebb veszélyes szituáció alakult ki a liechtensteiniek kapuja előtt. A csendesen csordogáló összecsapás hangulatát aztán Dzsudzsák törte meg, az orosz Anzsi Mahacskala légiósa egy rendkívül elegáns emeléssel növelte háromgólosra a magyarok előnyét. Ez lendületet adott a csapatnak és két perc múlva Koman már a negyedik hazai gólt szerezte.
   
A 89. percben Feczesin is betalált, de a ráadásban is növelhette volna még előnyét a gárda, Németh Krisztián kétszer is gólhelyzetbe került, ám az eredmény már nem változott.

Zúg a "Szép volt, fiúk! A játékvezető lefújta a mérkőzést!

90+2: Cvzitkovics vezette a magyar támadást, passz helyett a lövést választotta, de Jehle hárított. Nem sokkal később Juhász fejelhetett volna gólt, de a rövid sarok mellé bólintott.

Lelelt a rendes játékidő, a 4. játékvezető 4 perc hosszabbítást mutat.

89. perc: GÓÓL!! Újabb szélen vezetett akció után Koman beadására a hosszú oldalon Feczesin érkezett, aki nem hibázta el az adódó lehetőséget (5-0).

A stadionba kilátogató közel 20 ezer ember felállva tapsol a magyar válogatottnak.

88. perc: Németh Krisztián került helyzetbe, az MTK csatára két védővel a nyakán is remek lövést eresztett meg - a labda centikkel ment el a bal kapufa mellett.

87. perc: Czvitkovics játszott össze Feczsesinnel, utóbbi lövése azonban elkerülte a kaput.

A közönség percek óta hullámzik, ünnepi a hangulat a Puskás Ferenc Stadionban.

81. perc: Bogdán helyett Király Gábor a magyar kapuban, akinek ez a 85. válogatott fellépése. 

79. perc: GÓÓL!!  Zűrzavar támadt a vendég védelemben, Vanczák beadása felpörgött a menteni igyekvő védőkön, a labdára Koman helyezkedett a legjobban, és belsővel megszerezte a negyedik magyar gólt (4-0).

76. perc: GÓÓL! Vanczák Vilmos adott szenzációs keresztlabdát az egyedül érkező Dzsudzsák Balázsnak, aki 14 méterről, rendkívül okosan a kivetődő kapus felett a kapuba emelt. (3-0).

Jóval kiegyenlítettebb a játék a második félidőben, Liechtenstein csapata bátrabban, a magyar alakulat pedig pontatlanabbul futballozik.

72. perc: "Helyzetecske" az egy egyik majd a másik oldalon: előbb Juhász fejese okozott gondot a vendég védelemnek, majd nem sokkal később a hazai védők blokkolták Frick próbálkozását.

70. perc: Kissé elaludt a magyar védelem, Nicolas Hasler lövését Bogdán Ádámnak kellett vetődve hárítania.

69. perc: Gera Zoltán helyett Czvitkovics Péter a pályán.

68. perc: Németh Krisztián kapott labdát a bal oldalon, azonnal középre csavarta azt, de hosszú oldalon érkező Dzsudzsák nagy erővel a kapu fölé lőtt. Szemre tetszetős támadás volt.

66. perc: Elek iramodott meg szokásához híven a pálya közepén, egy szép kényszerítő után Lárázhoz passzolt a balszélre, a Törökországban légióskodó védő beadásáról azonba Gera lecsúszott.

64. perc: Michael Stocklasa helyett Ivan Quintans érkezik a vendégekhez.

62. perc: Négyes cserére szánta el magát Egervári Sándor: Priskin helyett Németh, Korcsmár helyett Vanczák, Hajnal helyett Koman Vladimir és Tőzsér helyett Elek ákos került a pályára.

58. perc: Hajnal esett össze hatalmas kiáltással kísérve, a játékvezető Franz Burgmeiernek mutatott fel sárga lapot a csúnya belépőért.

57. perc: Hat magyar iramodott meg öt védőre, de az ígéretes szituációt csúnyán elrontották a mienk.

Priskin két gólja mellett számos helyzetet is kihagyott, ha kicsit jobban összpontosított volna a befejezéseknél, már 3-4 gólnál járhatna.

54. perc: Megint Dzsudzsák volt aktív a szélen, visszapasszát Tőzsér Gerának, Gera pedig Feczesinnek tette tovább, az ő lapos centerzését Priskin hagyta ki.

52. perc: Dzsudzsák vitte le a labdát az alapvonalig, de visszagurítása pontatlan volt, nem sokkal később pedig Priskin került helyzetbe, de lövése alig vánszorgott el a kapuig.

50. perc: Gera szerzett labdát a felezővonalnál, de Rechsteiner visszahúzta őt, amiért sárga lapot kapott a bírótól.

A vendégeknél Büchelt helyett Sandro Wieser váltotta  a szünetben.

46. perc: Elkezdődött a második félidő!

Az első 25 percben mutatott játéknak köszönhetően Egervári Sándor csapata kétgólos előnybe került, és ugyan a játék képe nem sokat változott a játékrész második felében, újabb találatot nem sikerült szereznünk.

Vége az első játékrésznek!

45. perc: Gera passza után Priskin lapos belsőzése a kapufát találta el, de les miatt a vendégek hozhatták játékba a labdát.

43. perc: Ígéretes akciót vezetettek a mieink, de Dzsudzsák beadása után Tőzsér lövése elakadt a védők lábaiban, ami után sikerült felszabadítaniuk a liechtensteinieknek.

41. perc: Hajnal szögletét könnyedén húzta le a vendég hálóőr.

40. perc: Gera szervezte a játékot az ellenfél térfelének közepén, majd Tőzsérhez került a labda, aki 23-24 méterről tesztelte Jehle kapus képességeit.

36. perc: Hajnal Tamás végezhetett el szabadrúgást a 16 csücskétől nem messze, a hosszú sarok felé csavarodó labdáról Juhász Roland centikkel lemaradt.

Kicsi visszavettek a tempóból a magyarok, a közönség Albert Flóriánt élteti.

33. perc: Ritka jelenet: vendéghelyzet. Thomas Beck egy magasról szálló labdát lőtt el kapásból,de a játékszer valahol a lelátók környékén landolt.

Nem lehet panaszunk a magyarok játékára, a mieink teljesen irányításuk alatt tartják a mérkőzést, a szélen rendre megbontják a vendégek védelmét, míg a középpályánál tovább nem igen engedik a vendégeket. Az első félóra után megérdemelt a kétgólos vezetés.

26. perc: Gera tűnt fel a jobb oldalon, lecselezte védőjét, de a beadása már pontatlanra sikeredett.

25. perc: Dzsudzsák kapott jó labdát Tőzsértől, a balról érkező lapos beadást azonban Jehle felszedte.

20. perc: GÓÓL!! Újabb magyar gól! Tőzsér Dániel eresztett meg egy remek lövést mintegy 30 méterről, a kapus ezt még védeni tudta, de a kipattanót Priskin Tamás a kapu jobb oldalába helyezte. (2-0).

18 .perc: Hajnal végzett el szögletet balról, a hosszú sarkon Juhász érkezett, de védőnk pont a vendég kapus kezébe bólintott.

15. perc: Dzsudzsák viharzott el a bal oldalon, majd középre tett labdáját Jehle kapus középre ütötte, pont Priskin elé, aki azonban nem tudott kapura fordulni, így végül mentett a portás.

Priskin első gólja

10. perc: GÓÓL! Priskin fordult le remekül a védőjéről, lövését még blokkolták a védők, de a labda Tőzsérhez került, aki az üresen álló Dzsudzsákhoz passzolt. Az Anzsi szélsője kiválóan csavart középre, Priskin pedig a kapuba fejelt. (1-0)

8. perc: A vendégek is sarokrúgást végezhettek el, de nem alakult ki veszély a kapunk előtt.

7. perc: Az első magyar szöglet után Hajnal egyéni akciója után Juhász fejelhetett 7 méterre a kaputól, de a játékvezető les miatt szabadrúgást ítélt kifelé.

3. perc: Nem kellett sokat várni az első hazai helyzetre: Gera beadása után Dzsudzsákhoz került a labda, aki éles szögből jócskán a kapu fölé tüzelt.

1. perc:
A román Pavel Balaj sípszavára a mienk indítják útjára a labdát.

A himnuszok felcsendülése után pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés. A közönség Albert Flórián nevét skandálja.

A csapatok kivonulnak a pályára, a közönség nagy üdvrivalgással üdvözli őket.

Az előzetesen megjelent hírek szerint az ingyenes megtekinthető találkozón telt ház várható, 10 perccel a kezdő sípszó előtt még jócskán foghíjasak a lelátók.

A nemrégiben elhunyt Albert Flórián nem kevesebb, mint 194 gólt szerzett pályafutása során a Népstadionban. A mérkőzés előtt a Császárról készült filmet láthatják a kilátogató szurkolók.

A két válogatott eddig két alkalommal találkozott egymással, mind a kétszer a 2000-es Európa-bajnoki selejtezőben. Az 1999. március 27-én idehaza megrendezett mérkőzésen Sebők Vilmos triplájával, valamint Illés Béla duplájával a Bicskei Bertalan irányította magyar válogatott 5-0-ra nyert.

"Bő kerettel dolgoztunk az elmúlt napokban, a huszonnégy játékos közül szeretnék minél többet mérkőzés közben is megnézni, kíváncsian várom, hogy az új játékosok hogy oldják meg a rájuk bízott feladatokat. A mérkőzés részben a kísérletezés jegyében telik, de feltétlenül győzni szeretnénk, és jó játékkal tisztelegni Albert Flórián emléke előtt. Akad több olyan játékos, aki ezúttal a kispadra sem fért oda, de Poznanban tagja lesz a lengyelek elleni kezdőcsapatnak" - kommentálta kezdőcsapata kijelölését Egervári Sándor, amely a következőképpen festett: Bogdán Ádám - Lázár Pál, Korcsmár Zsolt, Juhász Roland, Kádár Tamás - Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás, Feczesin Róbert.

Albert Flórián-emlékmérkőzés:
Magyarország-Liechtenstein 5-0 (2-0)
Puskás Ferenc Stadion, 28 ezer néző, v.: Pavel Cristian Balaj (román)
Gólszerző: Priskin (10., 20.), Dzsudzsák (76.), Koman (79.), Feczesin (89.)
Sárga lap: Rechsteiner (51.), Burgmeier (60.)
 
Magyarország: Bogdán Ádám (Király Gábor, 81.) - Lázár Pál, Korcsmár Zsolt (Vanczák Vilmos, 62.), Juhász Roland, Kádár Tamás - Gera Zoltán (Czvitkovics Péter, 70.), Hajnal Tamás (Koman Vladimir, 63.), Tőzsér Dániel (Elek Ákos, 63.), Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás (Németh Krisztián, 62.), Feczesin Róbert.
Liechtenstein: Peter Jehle (Cengiz Bicer, a szünetben) - Michael Stocklasa (Ivan Quintans, 64.), Martin Rechsteiner, Yves Oehri, Martin Stocklasa - Franz Burgmeier, Martin Büchel (Sandro Wieser, a szünetben), Nicolas Hasler (Lucas Eberle, 88.), Michele Polverino - Thomas Beck (Fabian Eberle, 84.), Mario Frick (Mathias Christen, 83.).