Barcelona

Lionel Messi miatt igazolhat Liverpoolba David Villa

Brit lapok arról számoltak be, hogy megromlott a két Barcelona-játékos kapcsolata, a Liverpool pedig szívesen látná a spanyol válogatott támadót.

Messi és Villa itt még együtt örülnek - Fotó: AFP

Angol sajtóértesülések arról szólnak, hogy nem érzi jól magát David Villa Barcelonában. A világ- és Európa-bajnok támadónak állítólag Lionel Messivel romlott meg a viszonya, emiatt a távozását fontolgatja. A őszi szezon 11 bajnoki mérkőzésén mindössze háromszor volt eredményes a spanyol játékos, ami elmarad eddigi teljesítményétől.

A Liverpool együttesének épp kapóra jöhet a csatár távozási szándéka, hiszen az angol egyesület 30-35 millió fontot is hajlandó lenne kifizetni a támadóért.

Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője is megszólalt már az ügyben, de cáfolta Villa távozását.

"Nem igazak ezek az állítások. David egyike a klub legértékesebb tagjainak, nemcsak a játéktéren hasznos, hanem a pályán kívül is nagyszerű társ. Egyszerűen nem lehet vele összeveszni" - mondta a katalán tréner.

Az mindenesetre tény, hogy Kenny Dalglish, a Vörösök menedzsere azért is szeretne egy gólerős támadót igazolni, mert eddig főleg a támadójátékával akadtak problémák: 11 Premier League-forduló alatt mindössze 14 gólig jutott az együttes. Bár télen 60 millió fontért szerződtették Luis Suárezt és Andy Carrolt, a páros eddig nem váltotta be a szakember elvárásait.