Magyar válogatott

A kísérlet sikerült - Priskin, Dzsudzsák és Tőzsér volt a legjobb

  • Göbölyös János

A magyar labdarúgó-válogatott 5-0-ra legyőzte Liechtenstein csapatát felkészülési mérkőzésen, ami után a nemzeti csapat játékosainak teljesítményét értékeltük.

BOGDÁN ÁDÁM 0 Egyre inkább úgy fest, hogy Egervári Sándor megtalálta Király Gábor majdani utódját, akinek ugyan egyelőre csak "bulimeccsek" jutnak a válogatottban, Luxemburg és Izland után Liechtenstein ellen is lehúzta a rolót. Igaz, megizzadnia nem kellett, ám a kapusok éppen az ilyen langyos meccseken tudnak a leginkább elkábulni, hiszen nincsenek belőve. A 70. percben azért oda kellett tennie magát, Beck labdáját hatástalanította.

LÁZÁR PÁL 6 A lengyelek ellen tartalékolt Varga József helyett kapta meg a jobbhátvéd posztot, és bár klubcsapatában keveset játszik, ha edzője látta a meccset, megnyugodhat: nem fogtak törököt vele. Ha kellett, keményen odalépett a rátámadgató csatároknak, a ,,szabadidejében” pedig próbált életet vinni a jobb oldali akcióinkba. Többet nyújtott, mint amire a mellőzöttsége okán számítani lehetett.

KORCSMÁR ZSOLT 6 Góllal, de végül egy elveszített norvég kupadöntővel a lábában érkezett a válogatotthoz, ez azonban nem vette el a kedvét. Akkor sem búslakodott, amikor védő társa, Juhász Roland magára hagyta, magabiztosan őrizte a tizenhatos előtti területet, bár sokszor ő sem tudta, hogy kitől.

JUHÁSZ ROLAND 6 A válogatott legrutinosabb mezőnyjátékosaként hamar felismerte, hogy ezen a meccsen bátran megcsillanthatja korábbi csatárerényeit. Nem csak a szögleteknél és a szabadrúgásoknál hagyta el posztját, egy-egy támadást gyakran végigkövetett, és a liechtensteini védők legnagyobb meglepetésére centerként is bemutatkozott nekik.

KÁDÁR TAMÁS 6 Balhátvédként alig mutatott valamit - merthogy nem volt rá szüksége. Gyorsan felismerte a munkanélküliség adta lehetőséget, remekül támogatta Dzsudzsákot a bal szélen, ha kellett indította, ha úgy hozta a helyzet, kicsiben játszott vele. Tette ezt úgy, hogy félszemmel oda-oda pillantott az eredeti helyére, de mivel ott senki nem tartózkodott, a középpályán és a támadóharmadban futballozott - meggyőzően.

GERA ZOLTÁN 5 Hosszú sérülése után a hétvégén bő egy órát kapott a WBA-ban, a játékán látszott, hogy a felhozó időszakban van. Védekezésben és támadásban is közepes teljesítményt nyújtott, kevésbé volt agilis, érezhető volt rajta a meccshiány. Kell még néhány mérkőzés neki, hogy visszanyerje "gerzsonos" formáját, a jelenléte azonban megkérdőjelezhetetlen a keretben.

HAJNAL TAMÁS 5 Neki kellett volna karmesterként dirigálni a középpályán, ám gyakran elejtette a pálcát. Szorgos volt, de ezúttal hiányzott a játékából a kreativitás, a finesz, pedig a liechtensteiniek között lehetett volna alkotni. A második félidő derekára valamelyest feljavult a teljesítménye, Burgmeier brutális belépője azonban megakadályozta, hogy a pályán maradjon.

TŐZSÉR DÁNIEL 7 Nyolc-tíz perc kellett neki, hogy bekapcsolódjon a játékba, s mivel az ellenfél akcióit nem kellett túlzottan szűrni, a támadójátékra tudott összpontosítani. A középpályásaink közül ő nyújtotta a legjobb teljesítményt, ballábas lövései közül már az első megoldhatatlan feladatot jelentett Jehlenek. De nem csak tüzelt, töltött is, használható passzok, pontos keresztlabdák, és hogy a kötelezőt is megoldja, jó ütemű szerelések jellemezték a játékát.

DZSUDZSÁK BALÁZS 7 Az első félidőben szinte "rábillent" a pálya, annyira kevés akciót vezettünk a jobb oldalon, ám annak ellenére, hogy az Anzsiban mostanában csak perceket kap, bírta a nyomást. A védője már kevésbé, különösebb megerőltetés nélkül rendszeresen lefutotta, beadásai közül az egyik gólpassz lett, a mögötte érkező Kádárral többször pontosan kényszerítőzött. Az emelése élményszámba ment, erre már talán Roberto Carlos is felfigyel.

FECZESIN RÓBERT 5 Bár nagyjából Priskinnel egyforma magasra nőtt, ezúttal csatártársa árnyékában futballozott. Ott tartózkodott ugyan mindig tűzközelben, de a befejezéseknél nem volt elég agresszív. Többen próbáltak vele gólt rúgatni, ez végül Németh Krisztiánnak sikerült. A brescai formáját csak nyomokban tudta igazolni, ennek ellenére nem okozott csalódást.

PRISKIN TAMÁS 7 A csatárhiány miatt megkapta a lehetőséget arra, hogy a kezdőcsapatban bizonyítsa gólérzékenységét, és profi módon élt vele. Az első gólja előtt egy tornamutatványt is előadott, a Laokoón-csoport tagjait formázó mozdulat kellett a fejeséhez, a második találata előtt pedig "csak" érkeznie kellett. Megtette, de kivette a részét az összjátékban is. Visszanyerte a szurkolók szimpátiáját, hangos taps kísérte a lecserélését.

NÉMETH KRISZTIÁN 6 Sok kritika érte a kapitányt, hogy a magyar másodosztályból beválogatta, róla azonban leperegtek ezek a megjegyzések. Megilletődöttség nélkül futballozott, Komannal már-már testvériesen megosztozott a passzokon, ám amikor nem találta Volit a közelben, feltalálta magát más társaságában, vagy maga próbálkozott.

VANCZÁK VILMOS 5 Svájcban alapember, kirobbanthatatlan a csapatból, és az utóbbi időben a válogatottban is rendszeresen játszik. Ezen a kísérleti meccsen a kispadon kezdett, amikor beszállt Korcsmár helyett, elvégezte a rászabott feladatot a védelemben, és ha alkalma nyílt rá, jó ütemben lépett be az akciókba.

KOMAN VLADIMIR 6 Legjobb barátjával, Németh Krisztiánnal együtt lépett pályára, és abban a félórában, amit ott eltöltött, láthatóan jól érezte magát. Érezték egymást Némóval, többször megpróbálta őt kiszolgálni, amikor viszont neki "kedveskedtek", nem hagyta ki a ziccert.

ELEK ÁKOS 6 Ha Paulo Sousa megbarátkozna vele a Videotonban, és bízna benne, stabil helye lenne a válogatottban is, így viszont a cserék közé szorul. Addig azonban nem kell elkeserednie, amíg beugróként is képes felvenni a ritmust, így tette most is.

CZVITKOVICS PÉTER 5 Klubcsapatában kevés lehetőséget kap, pedig jobban bízhatnának benne Belgiumban. Gera cseréje volt, és nem gyengült vele a középpályás játékunk. Előkészített, lőtt, s bár csak húsz perc jutott neki, jól beilleszkedett a csapatba.

KIRÁLY GÁBOR 0 Gesztus értékű volt a cseréje, megünnepelhette a 85. válogatottságát, aminek jól láthatóan örült is, hiszen senki nem akadt a liechtensteiniek közül, aki elvette volna a jókedvét.

BOGDÁN ÁDÁM 0 Egyre inkább úgy fest, hogy Egervári Sándor megtalálta Király Gábor majdani utódját, akinek ugyan egyelőre csak ,,bulimeccsek” jutnak a válogatottban, Luxemburg és Izland után Liechtenstein ellen is lehúzta a rolót. Igaz, megizzadnia nem kellett, ám a kapusok éppen az ilyen langyos meccseken tudnak a leginkább elkábulni, hiszen nincsenek belőve. A 70. percben azért oda kellett tennie magát, Beck labdáját hatástalanította.
LÁZÁR PÁL 6 A lengyelek ellen tartalékolt Varga József helyett kapta meg a jobbhátvéd posztot, és bár klubcsapatában keveset játszik, ha edzője látta a meccset, megnyugodhat: nem fogtak törököt vele. Ha kellett, keményen odalépett a rátámadgató csatároknak, a ,,szabadidejében” pedig próbált életet vinni a jobb oldali akcióinkba. Többet nyújtott, mint amire a mellőzöttsége okán számítani lehetett.
KORCSMÁR ZSOLT 6 Góllal, de végül egy elveszített norvég kupadöntővel a lábában érkezett a válogatotthoz, ez azonban nem vette el a kedvét. Akkor sem búslakodott, amikor védő társa, Juhász Roland magára hagyta, magabiztosan őrizte a tizenhatos előtti területet, bár sokszor ő sem tudta, hogy kitől.
JUHÁSZ ROLAND 6 A válogatott legrutinosabb mezőnyjátékosaként hamar felismerte, hogy ezen a meccsen bátran megcsillanthatja korábbi csatárerényeit. Nem csak a szögleteknél és a szabadrúgásoknál hagyta el posztját, egy-egy támadást gyakran végigkövetett, és a liechtensteini védők legnagyobb meglepetésére centerként is bemutatkozott nekik.
KÁDÁR TAMÁS 6 Balhátvédként alig mutatott valamit – merthogy nem volt rá szüksége. Gyorsan felismerte a munkanélküliség adta lehetőséget, remekül támogatta Dzsudzsákot a bal szélen, ha kellett indította, ha úgy hozta a helyzet, kicsiben játszott vele. Tette ezt úgy, hogy félszemmel oda-oda pillantott az eredeti helyére, de mivel ott senki nem tartózkodott, a középpályán és a támadóharmadban futballozott - meggyőzően.
GERA ZOLTÁN 5 Hosszú sérülése után a hétvégén bő egy órát kapott a WBA-ban, a játékán látszott, hogy a felhozó időszakban van. Védekezésben és támadásban is közepes teljesítményt nyújtott, kevésbé volt agilis, érezhető volt rajta a meccshiány. Kell még néhány mérkőzés neki, hogy visszanyerje "gerzsonos" formáját, a jelenléte azonban megkérdőjelezhetetlen a keretben.
HAJNAL TAMÁS 5 Neki kellett volna karmesterként dirigálni a középpályán, ám gyakran elejtette a pálcát. Szorgos volt, de ezúttal hiányzott a játékából a kreativitás, a finesz, pedig a liechtensteiniek között lehetett volna alkotni. A második félidő derekára valamelyest feljavult a teljesítménye, Burgmeier brutális belépője azonban megakadályozta, hogy a pályán maradjon.
TŐZSÉR DÁNIEL 7 Nyolc-tíz perc kellett neki, hogy bekapcsolódjon a játékba, s mivel az ellenfél akcióit nem kellett túlzottan szűrni, a támadójátékra tudott összpontosítani. A középpályásaink közül ő nyújtotta a legjobb teljesítményt, ballábas lövései közül már az első megoldhatatlan feladatot jelentett Jehlenek. De nem csak tüzelt, töltött is, használható passzok, pontos keresztlabdák, és hogy a kötelezőt is megoldja, jó ütemű szerelések jellemezték a játékát.
DZSUDZSÁK BALÁZS 7 Az első félidőben szinte "rábillent" a pálya, annyira kevés akciót vezettünk a jobb oldalon, ám annak ellenére, hogy az Anzsiban mostanában csak perceket kap, bírta a nyomást. A védője már kevésbé, különösebb megerőltetés nélkül rendszeresen lefutotta, beadásai közül az egyik gólpassz lett, a mögötte érkező Kádárral többször pontosan kényszerítőzött. Az emelése élményszámba ment, erre már talán Roberto Carlos is felfigyel.
FECZESIN RÓBERT 5 Bár nagyjából Priskinnel egyforma magasra nőtt, ezúttal csatártársa árnyékában futballozott. Ott tartózkodott ugyan mindig tűzközelben, de a befejezéseknél nem volt elég agresszív. Többen próbáltak vele gólt rúgatni, ez végül Németh Krisztiánnak sikerült. A brescai formáját csak nyomokban tudta igazolni, ennek ellenére nem okozott csalódást.
PRISKIN TAMÁS 7 A csatárhiány miatt megkapta a lehetőséget arra, hogy a kezdőcsapatban bizonyítsa gólérzékenységét, és profi módon élt vele. Az első gólja előtt egy tornamutatványt is előadott, a Laokoón-csoport tagjait formázó mozdulat kellett a fejeséhez, a második találata előtt pedig "csak" érkeznie kellett. Megtette, de kivette a részét az összjátékban is. Visszanyerte a szurkolók szimpátiáját, hangos taps kísérte a lecserélését.
NÉMETH KRISZTIÁN 6 Sok kritika érte a kapitányt, hogy a magyar másodosztályból beválogatta, róla azonban leperegtek ezek a megjegyzések. Megilletődöttség nélkül futballozott, Komannal már-már testvériesen megosztozott a passzokon, ám amikor nem találta Volit a közelben, feltalálta magát más társaságában, vagy maga próbálkozott.
VANCZÁK VILMOS 5 Svájcban alapember, kirobbanthatatlan a csapatból, és az utóbbi időben a válogatottban is rendszeresen játszik. Ezen a kísérleti meccsen a kispadon kezdett, amikor beszállt Korcsmár helyett, elvégezte a rászabott feladatot a védelemben, és ha alkalma nyílt rá, jó ütemben lépett be az akciókba.
KOMAN VLADIMIR 6 Legjobb barátjával, Németh Krisztiánnal együtt lépett pályára, és abban a félórában, amit ott eltöltött, láthatóan jól érezte magát. Érezték egymást Némóval, többször megpróbálta őt kiszolgálni, amikor viszont neki "kedveskedtek", nem hagyta ki a ziccert. (6) 