EURO 2012

A horvátok valószínűleg eldöntöttek mindent Törökországban

megosztom

Remek játékkal győzte le 3-0-ra idegenben Horvátország labdarúgó-válogatottja Törökország csapatát a két együttes Európa-bajnoki pótselejtezőjének első mérkőzésén, és ezzel valószínűleg már a keddi visszavágó előtt eldöntötte a párharcot.

Horvátország labdarúgóválogatottjának tagjai örülnek a győzelmüknek Törökország ellen Isztambulban 2011 novemberében

Már a második percben vezetést szereztek a horvátok, miután egy balról, éles szögből előtt labdába Demirel kapus beleütött ugyan, de az így is a középen érkező Olic elé pattant, aki bebelsőzte a hálóba. (0-1)

A találat megadta az alaphangot a meccsnek, de nem a törököket, hanem a vendégcsapatot pörgette fel. Sok helyzetet ugyan Rakiticék sem tudtak kialakítani, de még az is több volt, mint Yilmaz lesre futásai. Déli szomszédaink játékában több volt a lendület, főleg a széleken tudtak állandóan zavart kelteni. A második góljuk is egy jobbról beívelt labdából született. Egy kipattanó után Modric tette ki a szélre a játékszert, amit Srna beívelt, Mandzukic pedig szépen fejelt vissza hosszú oldalról a bal alsó sarokba. (0-2)

A horvátok már az első félidőben tovább növelhették volna előnyüket, de erre "csak" a szünet után került sor. Az 51. percben Srna újabb beadását ezúttal Corluka bólintotta be. (0-3)

A török játékosok a folytatásban egy darabig még küzdöttek, de ez inkább görcsösségbe csapott át, illetve durvaságokban mutatkozott meg. A sárga lapokat pedig hiába szaporították, nagyon simán elveszítették a mérkőzést, és ezzel valószínűleg a párharcot is, bár az ő esetükben azért várjuk meg a keddi visszavágót.

EURO 2012
Pótselejtező, első mérkőzés
Törökország-Horvátország 0-3 (0-2)
gólszerzők: Olic (2.), Mandzukic (32.), Corluka (51.)
megosztom