La Liga

Milliárdokat érő játékosok válhatnak ingyen igazolhatóvá

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság csapatai közül egyedül a listavezető Real Madridnál fordul elő az a helyzet, hogy a felnőtt csapat minden egyes játékosa rendelkezik hosszabb távú szerződéssel. A liga másik 19 csapatánál több játékosnak is lejár idén nyáron a kontraktusa jelenlegi munkaadójánál, vagyis, ha nem sikerül megállapodásokat kötni a közeljövőben, az 1995-ös Bosman-szabály értelmében ingyen igazolhatóvá válnak.

Igen hosszúra nyúlt azon játékosok listája, akiknek nincs biztosítva jövője jelenlegi munkaadójánál. Ugyan az idei szezonból még jócskán van hátra, azért nem árt, ha klubjaik minél előbb megtalálják a számukra legoptimálisabb megoldást, különben jókora bevételektől eshetnek el a nyári átigazolási őrületben.

A lejáró szerződésű futballisták összeállítását böngészve jó néhány ismert labdarúgó nevével találkozhatunk, vannak köztük olyanok is, akik forintra átszámítva milliárdos piaci értékkel bírnak. A legértékesebb játékos a barcelonai Éric Abidal, aki a maga 4 milliárdos (13 millió eurós) árával kiemelkedik a "mezőnyből". Ugyan a játékos és a klub is többször bejelentette, hogy tervben van a francia szerződésének meghosszabbítása, de az ügy immáron hetek óta csak húzódik. Ezzel párhuzamosan felröppenek bizonyos játékosok nevei a katalánoknál, akik a májbetegségből felépülő védő helyére érkezhetnek. A gránátvörös-kékeknél a Victor Valdes mögött második számú portásnak számító Pinto jövője egyelőre bizonytalan, de a 19 éves Cuencának sincs még szerződése a 2012-es idényre. A saját nevelésű újonc teljesítményét látva azonban meglepetés lenne, ha nem írhatna alá nevelőegyesületéhez.

Kanouté befejezheti sevillai karrerjét a szezon végén
A nagycsapatok közül elsősorban a Valencia "szabadulhat meg" ismert játékosoktól: a holland válogatott Hedwiges Maduro valamint Miguel is csak 2012 nyaráig a Valencia játékosa. Előbbi 4, utóbb 3 és fél millió eurót érhet.

A Sevillánál a 2005 óta a klubot szolgáló Andrés Palop kontraktusa jár le jövő nyáron, de talán még nagyobb érvágás lehet Fréderic Kanouté esetleges távozása az andalúzoknak. Ugyan a mali támadó már túl van pályafutása zenitjén, klasszisa a mai napig nem vitás, a piaci értéke pedig 34 évesen is 5 millió euró körül mozoghat.

Egyes csapatok jó üzletet csinálhatnak abban az esetben, ha néhány játékost a felsoroltak közül ingyen meg tudnak majd szerezni, és egyes csapatok bizony csúnyán ráfizethetnek. A legnagyobb gondban az újonc Rayo Vallecano lehet majd, hiszen a nehéz anyagi helyzetben lévő klubnál e szezon végeztével nem kevesebb, mint 17 (!) labdarúgónak jár le a megállapodása. Nem sokkal jobb a helyzet Santanderben sem (13), valamint az idei évad eddigi abszolút meglepetéscsapatánál, a Levanaténél sem (11.)

Az élvonal futballistái közül egyelőre kérdéses hol folytatja karrierjét: Ruud van Nistelrooy, Walter Pandiani, Asier del Horno, Leo Franco, Marcos Senna, Angel Lopez, Pablo Caseres, Welington, Pedro Munitis, Juanfran.

La Liga
Akik jelen állás szerint a szezon végén ingyen szerződtethetőek 
Athletic Bilbao: Raul Fernandez, Koikili Lertxundi, Aitor Ocio, Igor Gabilondo, Gaizka Toquero
Atlético Madrid: Antonio Lopez, Luis Perea
Barcelona: Éric Abidal, Jose Manuel Pinto, Isaac Cuena
Betis: Miki Roque, José Isidoro, Nacho Perez, Iriney Santos
Espanyol: Kiko Casilla, Ernesto Galan, Walter Pandiani, Thievy Bifouma
Getafe: Jaime Gavilan, Pedro Rios, Abdel Barrada
Granada: José Juan Figueras, Allan Nyom, Diego Mainz, Inigo Lopez, Dani Benitez, Abel Gomez, Alex Geijo
Levante: Nano, Juanfran, Asier del Horno, Javi Venta, Sergio Ballesteros, Javier Farinos, Juanlu, Valdo, Rafa Jorda, Carlos Aranda, Ruben Suarez,
Málaga: Javier Malagueno, Weligton, Helder Rosario, Enzo Maresca, Ruud van Nistelrooy
Mallorca: Pablo Caceres, Nunes, Marti Crespi, Pau Cendros, Pedro Bigas, Gonzalo Castro, Josep Lluis Marti
Osasuna: Ricardo,Roversio Rodrigues,Sergio Fernandez, Patxi Punal,Javier Calleja, Raul Garcia
Racing Santander: Mario Fernandez Jose Picon, Osmar Barba, Bernardo Espinosa, Gonzalo Colsa, Pedro Munitis, Kennedy, Julian Luque, Adrian Gonzalez, Jairo, Christian Stuani, Mamadou Kone
Rayo Vallecano: David Cobeno, Daniel Gimenez, Tito, Jose Manuel Casado, Alejandro Arribas, Raul Bravo, Jordi Figueras, Sueliton Pereira, Rafa Garcia, Jose Movilla, Michel, Piti, Nestor Susaeta, Javi Fuego, Raul Tamudo, Koke, Andrija Delibasic
Real Sociedad: Enaut Zubikarai, Tono, Mikel Aranburu
Sevilla: Andres Palop, Emiliano Armenteros,Tom De Mul, Fréderic Kanoute,
Sporting Gijón: Andre Castro, Alberto Rivera, Ivan Hernandez, Nacho Novo
Valencia: Cristiano Pereira, Bruno Saltor, Hedwiges Maduro ,Angel Dealbert, Miguel, David Albelda
Villarreal: Cesar Sanchez, Diego Marino, Angel Lopez, Mario Gaspar, Marcos Senna, Gerard Bordas
Zaragoza: Leo Franco, Javier Paredes, Antonio Tomas, Leonardo Ponzio