Súlyemelő-vb

Krutzler Eszter sérült térddel is helytállt, hatodik lett

  • MTI

Krutzler Eszter 226 kilogrammos teljesítménnyel a 6. lett összetettben a 69 kg-os kategória B csoportjában, a franciaországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokság szerdai versenynapján.

Az Oroszlányi VSE idei háromszoros Európa-bajnoki bronzérmese, aki 2004-ben olimpiai ezüstöt érdemelt ki Athénban, a Párizshoz közeli Disneyland versenycsarnokában zajló vb-n a 10 indulót felvonultató mezőnyben afféle biztonsági fogásként 99 kilón kezdett - sérült térd ide vagy oda, magabiztosan. Második szakításgyakorlata nem sikerült, a javítás ugyanezen a súlyon azonban igen, így a fogásnemi lajstromban harmadikként végzett. Lökésben nem okozott gondot a 120-as nyitány, sőt a 124 sem, a 129 kg viszont már kifogott rajta, ám így is helytállt, s a fogásnemben és összetettben is a 6. pozícióban zárt azok után, hogy a múlt héten még injekciózni kellett a bal térdét.

"Előbb a jobb térdemmel bajlódtam, újabban meg a balban gyulladt be a csonthártya - mondta az MTI tudósítójának. - Másfél hete megszúrták, s most, a vb-n a szakításban rendben is volt a dolog. A lökésnél azonban rögtön éreztem, a második fogás után már rendesen fájt. Ezzel együtt többet vártam magamtól, mert így öt kvótás riválisom megelőzött a B csoportból..." 

Krutzlernek, aki a tavalyi törökországi vb-n 221 kg-mal az összetett versenyben a 12. helyen zárt, az esti órákig várnia kell, hogy a teljes rangsorban hogyan végez, az ugyanis a női 69 kg 19 órakor kezdődő A csoportos vetélkedőjének végeredményétől függ.

Csütörtökön két magyar is szerepel a 75 kg-osok között: Bazsó Bianka kvalifikációs pontokért száll harcba, Szepesi Martina viszont gyakorlatilag egyéni versenyzőként indul, mivel az ő összetett eredménye után járó esetleges pontokat nem veszik figyelembe a csapatversenyben.