Eurochallenge Kupa

Régen látott jó ütemben kezdtük a meccset - Pór Péter

A szolnokiak vezetőedzője szerint a szenzációs kezdésnek köszönhette csapata, hogy 15 ponttal legyőzte a francia élvonalbeli ellenfelét az Eurochallege Kupában.

Pór Péter, az Olaj mestere Mint arról beszámoltunk, a magyar bajnok Szolnoki Olaj nagyarányú győzelmet aratott odahaza a francia Pau Orthez felett. A hazaik trénere, Poór Péter szerint a jó kezdés meghatározta a találkozó végkimenetelét. "Nagyban segítette fölényes a győzelmet, hogy régen látott jó ütemben kezdtük el a találkozót. A támadásunk és a védekezésünk is jó volt. Már az első félidőre kialakult a közel 20 pontos előnyünk. A harmadik negyedbeli megingást leszámítva mi uraltuk a játékot, ebben nagy szerepe volt annak, hogy megakadályoztuk a franciák gyorsindítósait."

Didier Dobbels, a Pau-Orthez edzője szerint teljesen megérdemelt a haza siker."Jó mérkőzés volt, méltó egy nemzetközi sorozathoz. A magyarok jó játékkal, teljesen megérdemelten nyertek, még ekkora különbséggel is. Gyorsan, eredményesen kosárlabdáztak. Mi egy fiatal csapat vagyunk, debütálunk a nemzetközi porondon. Noha mindent megteszünk a győzelemért, azért nekünk a hazai pontvadászat a fontosabb.".