Magyar válogatott

Csatárínség - avagy Németh kell-e a válogatottnak?

  • Kele János

Rég esett meg, hogy valaki a magyar NB II-ből legyen válogatott kerettag, s bár Németh Krisztián tehetségét mindenki elismeri, csípőből sorolunk 5 játékost, akinek több helye lenne most a keretben.

Németh Krisztián
Megszokhattuk, hogy Egervári Sándor sajátos szempontok szerint válogat, nem biztos, hogy éppen a legjobb formában lévő, a legtöbbet foglalkoztatott játékost hívja meg a keretbe, de a meglepően jól sikerült selejtezősorozat őt igazolja. Vannak persze váratlan helyzetek, amikor a kapitány is kénytelen feladni, vagy legalább is megváltoztatni a koncepcióját, minden bizonnyal ennek tudható be a klubcsapatukban huzamosabb ideje jól teljesítő Tőzsér és Feczesin reaktiválása. A napokban azonban az eddig sem éppen papírforma alapján válogató Egervári Sándor tényleg meglepőt húzott: egyetlen, másodosztályú bajnokságban lejátszott meccs, és ugyanennyi lőtt gól után a sérült Szabics Imre helyére behívta a keretbe az egyre inkább elkallódni látszó Németh Krisztiánt.

Félre ne értsen a kedves Olvasó, a gond nem azzal van, hogy a valóban nagyszerű tehetségnek induló Németh újfent bizalmat kapott a vele közismerten kiváló viszonyt ápoló kapitánytól – főleg úgy, hogy a nemzeti csapat sztenderd keretéből jó néhány támadó hiányzik kényszerűségből, Szalai és Rudolf már huzamosabb ideje sérüléssel bajlódik, Szabics pedig alig pár napja dőlt ki a sorból. Vitára leginkább az adhat okot, hogy miközben Németh hónapok (évek?) óta nem képes beigazolni tehetségét, itthon keményen dolgozó, bár kétségkívül kevésbé felkapott játékosok egész sora vár a bevetésre. Ők ráadásul gólokat lőnek, gólpasszokat adnak, de ami talán a legfontosabb, folyamatosan játszanak, megfelelő a kondíciójuk, és vélhetően hatalmas motivációt jelentene nekik egy Liechtenstein elleni, hazai barátságos mérkőzésen való szereplés is.

Közhely, de a címeres mez nem lehet ajándék. Pláne nem egy olyan játékosnak, aki bár többször is nagy esélyt kapott az élettől, eddig egyszer sem tudott élni vele, nyilvánvaló tehetsége ellenére esztendők óta várat magára a nagy berobbanása. Az okokat pontosan senki nem ismeri, tény, hogy balszerencsés sérülések is közbejöttek, de nehezen tudjuk feledni az utóbbi másfél évtized legsikeresebb magyar játékosának, Dárdai Pálnak a nyilatkozatát is, aki szerint Némethből egyszerűen hiányzik a megfelelő alázat a futball iránt. Ha valaki, Paja biztosan pontosan ismeri a szó jelentését, hiszen nála alázatosabb és szorgosabb magyar labdarúgót nem sokat hordott a hátán a Föld.

De további magyarázkodás helyett inkább a tettek mezejére lépünk, és villámgyorsan sorolunk öt olyan honi támadót, aki az utóbbi időben nyújtott teljesítménye alapján nyugodtan kaphatott volna egy esélyt – nem tisztünk persze támadni a kapitányt, csupán eljátszunk a gondolattal, vajon van-e Némethen kívül tehetséges magyar támadó, s ha igen, vajon nem lehetett volna inkább nekik bizalmat szavazni ebben a bizarr helyzetben, legalább addig, ameddig Némó szed magára egy kis meccsrutint.

5. Nikolics Nemanja (Videoton, piaci értéke: 600.000 euró)

Nikolics a Kaposvárban 51 meccsen 31, Fehérvárott 65 találkozón 27 gólt szerzett eddig.A Videoton támadója 2010 januárja óta hivatalosan is magyar állampolgár, apró bibi, hogy bár korábban többször is felmerült a neve a nemzeti csapat kapcsán, honosítása óta egyszer sem került a keret közvetlen közelébe. Paolo Sousa Fehérvárra érkezésekor ráadásul a Vidi kezdőcsapatában is elvesztette a helyét, bár a bajnokságban 15 meccsen is szóhoz jutott, csak egyszer volt a kezdő sípszó felharsanásakor is a pályán. Mindössze 381 percnyi játéklehetőséget kapott, ám így is szerzett 5 gólt, a legutóbbi néhány fordulóban egészen fontosakat is, a hétvégén az Újpest ellen mindjárt kettőt vállalt. Sokat elmond teljesítményéről az adat, miszerint átlagban 76 percenként szerez gólt, ezzel pedig a leghatékonyabb támadó az OTP Bank Ligában. Éppen felszálló ágban van, a több mint féléves meccshiánnyal küzdő, egykori önbizalmát és formáját csak kereső Némethnél egészen biztosan hasznosabb tagja lenne a csapatnak, ráadásul mindössze egy évvel idősebb nála, az év utolsó napján lesz 24 esztendős.

4. Torghelle Sándor (Budapest Honvéd, piaci értéke: 300.000 euró)

Torghelle Sándor a Jena, az Augsburg és a Düsseldorf színeiben 90 Bundesliga 2. meccsen 23 gólt szerzett. Németh Krisztián felnőtt bajnokikon eddig összesen 19-szer volt eredményes - ebből 15-öt Magyarországon ért el.Sokak számára egészen biztosan valóságos szentségtörésnek számít Torghellét követelni a válogatottba, a teljesítménye mellett mégsem lehet elmenni szó nélkül, egészen egyszerűen azért nem, mert jóval több igyekezet szorult belé, mint Némethbe. Ő is csapat nélkül maradt a nyáron, állítólag német viszonylatban is sokat keresett a Fortunánál, ezért nem marasztalták Düsseldorfban - Kazahsztánba pedig azért nem igazolt, mert nem szeretett volna eltűnni a kapitány és a szurkolók szeme elől. Néhány hetes huzavona után hazaigazolt Kispestre, ahol gyakorlatilag azonnal bizonyította, hogy honi szinten még mindig remek támadó, és harcosságával rengeteg kellemetlen percet okozhat a védőknek. Öt meccsen eddig három gólt szerzett, játszott 448 percet, ez azt jelenti, hogy átlagban 150 percenként talál a kapuba. Legutóbb a hétvégi, Pécs elleni bajnokin mentett pontot csapatának, Supka Attila nem győzi dicsérni, nyilvánvaló, hatalmas erőssége az erején felül szereplő Honvédnek. Ellene szól persze, hogy már nem a jövő embere, a képességeivel azonban mindenki tisztában van, Koeman alatt a válogatott házi gólkirálya volt, selejtezőket döntött el Máltán és Albániában is, nehéz elhinni, hogy egy ekkora sérüléshullám idején sincs helye a keretben.

3. Nagy Olivér (Pécsi MFC, piaci értéke: 175.000 euró)

Nagy Olivér eddig pályafutása során 61 felnőtt mérkőzésen lépett pályára - Németh Krisztián ebből a szempontból rutinosabb nála, az MTK futballistája 78 fellépést jegyez.A Pécs fiatal játékosáról sokan hajlamosak elfelejtkezni, azonban tagadhatatlan, ő az idei szezon egyik nagy visszatérője. Ráadásul éppen Németh generációjához tartozik, alapembere volt a Csehországban Eb- harmadik helyig masírozó U19-es válogatottnak, talán kevesen emlékeznek rá, de a spanyolok elleni győztes partin ő lőtte a mérkőzés egyetlen gólját. Azon a meccsen olyan játékosok ellen villogott, mint a ma már stabil spanyol élvonalbeli játékosnak számító Nsué, a Marseille-ben a BL hangulatával ismerkedő Azpilicueta, a Fabregas-utódnak kikiáltott Mérida, vagy éppen a rekordösszegért a nyáron Manchesterbe szerződő kapus, David de Gea. Itthon azonban megfeledkeztek róla, az U-20-as vb-re már ki sem vitte Egervári Sándor, állítólag az szólt ellene, hogy csak a másodosztályban játszott rendszeresen, Pécsett. Manapság azonban már az élvonalban alapembere a remeklő mecseki gárdának, övé a tízes dressz is, nem túlzás kijelenteni, a PMFC teljesítménye nagyban függ az ő játékától. Bár nem kimondottan csatár (inkább közvetlenül a befejezők mögött érzi jól magát), idén 14 meccsen négy gólt szerzett, és ezek mellé kiosztott két gólpasszt is - ha Németh esélyt kaphat a válogatottnál, talán végre a kissé méltatlanul háttérbe szorult Nagynak is lehetne helyet szorítani.

2. Böde Dániel (Paksi SE, piaci értéke: 500.000 euró)

Böde Dániel 133 NBI-es meccsén összesen 45 ponttal áll a kanadai táblázaton - 33 gólja, és 12 gólpassza van.A Paks támadója már tavaly is remek szezont futott, s bár idén egyelőre meglehetősen hullámzó a teljesítménye, az összkép rossznak semmiképpen sem nevezhető. Ő sem kifejezetten csatár, de nagyszerű érzékkel ér fel a befejezésekhez, pazarul fejel, és jól lő távolról - nem véletlen az a 15 meccsen jegyzett hét gól az idei bajnoki kiírásban. Már nem kifejezetten fiatal, a huszonötödik életévét tapossa, korábban a korosztályos válogatottaknál sem igazán vették számításba, és ez eddig igaz a felnőtt együttesre is, hiába egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek a nemzeti csapat keretébe követelik őt. Kis Károly szerint nyáron kissé megzavarták a fejét a külföldi ajánlatok, de nagy baj nem lehet vele, hiszen továbbra is szállítja a gólokat, sőt, a találatai mellett négy asszisztot is jegyez már idén. Ha Izland ellen Lázár Bence már ismerkedhetett a kerettel, akkor egy esélyt talán megérdemel a paksi házi gólkirály is, Liechtenstein ellen olyan nagyot nem kockáztatnánk, még az esetleges csatasorba állításával sem.

1. Futács Márkó (Portsmouth FC, piaci értéke: 200.000 euró)

Futács Márkó soha, egyetlen hazai felnőtt bajnoki mérkőzésen sem lépett pályára. A Bundesliga 2-ben az Ingolstadt színeiben 2 gólt ért el, és korábban a harmadik ligában is szerzett három találatot, még Werder-játékosként. Profi, felnőtt mérkőzésen nincs több gólja.Németh mellett a korábbi Werder-csatár megítélése sem egyöntetű a honi futball-berkekben, van, aki igen sokra tartja őt, míg mások szerint inkább a Torghelle és Kovács Péter-féle, robosztus centervonalat hozza, amely nem illik túlzottan a válogatott játékrendszerébe. Egy azonban biztos, az U21-es válogatottban rendesen termeli a gólokat, eddig majd’ minden második meccsén betalált, 12/5-ös gólmutatója a legjobb, amit Németh Krisztián óta bárki produkált az utánpótlás csapatban. Mellette szól, hogy időnként még a Championshipben is játszik, s bár gólt nem szerzett, olybá tűnik, Portsmouth-ban tényleg hosszú távon számolnak vele. Nem kellene hagyni, hogy elkallódjon, bár félő, hogy az angliai húsdaráló túlontúl egysíkúvá teszi a játékát - az is igaz azonban, hogy a fejjátékán van még mit javítani, 190 centiméteres magasságához képest eddig botrányosan kevés gólt ért el fejjel. A touloni tornán júniusban láttuk, szeret mélyről indulni, jól fedezi a labdát, és cselezni is képes, ha kell, a francia korosztályos csapat ellen lőtt gólja például egyenesen élményszámba ment. A keret légkörét egészen nyugodtan szokhatná, nem válna hátrányára, ha Gerával cserélhetne véleményt az angliai légióskodás ügyében, összességében úgy vélem, az önbizalmának és a fejlődésének is jót tenne, ha eltölthetne végre egy hetet a nagycsapat kötelékében - ha már így alakult, és majd’ minden csatárunk a kórházi ágyat nyomja.

(A piaci adatokat a transfermarkt.de oldalról merítettük.)