2014-es foci-vb

A román-holland vita miatt nem sikerült megállapodni a vb-selejtezők programjáról

Berzi Sándor MLSZ-alelnök: "Én nem vádolom őket, adott esetben mi is ellenszegültünk volna"

  • Göbölyös János

A 2014-es foci-vb selejtezőinek programjáról október 24-én egyeztettek a D csoportba sorsolt válogatottak képviselői. Az Amszterdamban tartott tárgyalás kudarcba fulladt, nem sikerült megegyezni a feleknek a pontos menetrendről. Hogy miért, arról ellentétes vélemények láttak napvilágot, azonban úgy tűnik, a holland-román páros a hunyó. Az ügyben elmondta véleményét a hathárom.hu-nak Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke is.

Csoportmérkőzés a 2008-as labdarúgó EB-n: Hollandia-Románia találkozón Dirk Kuyt és Radvan Rat küzd a labdáért
Egy hónappal ezelőtt még osztottunk-szoroztunk. Az Eb-selejtezők utolsó két fordulója előtt össznépi számolgatás folyt arról, hogy a magyar labdarúgó-válogatott miként lehet csoportmásodik, milyen esetben játszhatna pótselejtezőt. Nem jött be a matek, a svédek legyőzték a finneket, ami pedig már utána történt, azt jobb elfelejteni. Pedig mennyivel izgalmasabb lenne most a horvát-ír-portugál-montenegrói kvartett valamelyike ellen készülődni. A jövő évi kontinenstornára kvalifikáló tétmeccsek helyett maradt nekünk Liechtenstein és Lengyelország - baráti alapon. Ami azért így nem teljesen igaz, hiszen a pénteki, majd a keddi mérkőzés a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőinek felvezetése lesz, egy év múlva ilyenkor már túlleszünk néhány csoportmeccsen, illik tehát idejében ráhangolódni a következő sorozatra. Hogy kik ellen játszunk, azt tudjuk, de hogy a holland-török-román-észt-andorrai ötösből kivel, mikor találkozunk, arról fogalmunk sincs. Pedig lehetne, hiszen október 24-én Amszterdamban összeültek a D-csoportba sorolt válogatottak képviselői, és ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mindenki felvázolta a saját elképzelését, majd megpróbálták azt összefésülni. Nem sikerült. Harmadszori nekifutásra sem, így aztán a FIFA készíti el a műsort. Hacsak…

- Előfordulhat, hogy a nemzetközi szövetség még a végső döntés előtt ad egy lehetőséget, hogy próbáljunk megegyezni, ha akkor sem sikerül, marad a sorsolás - nyilatkozta honlapunknak Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, aki dr. Vági Márton főtitkár és Egervári Sándor szövetségi kapitány társaságában képviselte Magyarországot az egyeztetésen.

- Mikorra kell összeállnia a programnak?
- November tizenötödikéig, az Európa-bajnoki pótselejtezők visszavágójáig szól a határidő, addig kellene zöldágra vergődniük a vb-selejtezők résztvevőinek. Gyanítom, hogy nem csak a mi csoportunkban okoz ez problémát, hiszen gondoljon csak bele, ahány válogatott, annyi érv és érdek, az lenne a furcsa, ha első nekifutásra minden stimmelne. Ahol nem tudnak megegyezni, ott még az idén a FIFA sorsol.

- Amszterdamban ki miatt bukott meg az egyeztetés?
- Két ellenfelünk között alakult ki vita egy időpont miatt, de nem is ez az érdekes. Nem lehet rájuk neheztelni, adott esetben mi is ellenszegültünk volna. A legelső verzió szerint például úgy kezdődött számunkra a sorozat, hogy megyünk a törökökhöz, jönnek hozzánk a hollandok, majd közvetlenül utána a románokhoz utazunk. Ebbe nyilván nem mentünk bele, a második és a harmadik variáció már megfelelt volna nekünk, de az a bizonyos páros vita kitartott a nap végéig, ezért aztán eredménytelenül zárult az egyeztetés.

- A holland és a román szövetség honlapján olvasható ezzel kapcsolatban egy-egy nyilatkozat, s mivel egymást hibáztatják, nyilván rajtuk múlott, hogy nincs megállapodás.
- Én nem vádolom őket, mindketten keményen kitartottak a saját elképzelésük mellett, bízom benne, hogy még mielőtt Fortuna kezébe adnánk a sorsunkat, találnak valamilyen kompromisszumos megoldást. Olyat persze, ami a másik négy válogatott érdekeit nem sérti.

- Ha ilyen viták kísérik a programegyeztetéseket, miért nem változtatnak a gyakorlaton? Kinek jó ez a rendszer?
- Senkinek, ezért 2014-től megváltozik. Akkortól lép életbe a központosított közvetítési, értékesítési szisztéma, és az UEFA fogja sorsolni a csoportmeccseket. Jobb is lesz így, hiszen a jelenleg érvényben lévő módszert még abban az időben vezették be, amikor harminchat európai válogatott volt, most ötvenhárom van, akkor négyes csoportok voltak, most hat csapat van együtt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a korábbihoz mérten több országban az időjárás miatt nem lehet akármikor játszani, ráadásul a nemzetközi szövetség által előre kijelölt fix időpontokban kell lebonyolítani a válogatott mérkőzéseket. Van tehát bőven mihez és kihez igazodni.

Berzi Sándor szándékosan nem ment bele a holland-román vita részleteibe, nyilván úgy gondolja, a későbbiekben visszaüthet, ha hivatalosan egyik vagy másik fél mellett, vagy ellen tesszük le a voksot. Mi azért közzé tesszük a két szövetség honlapján olvasható néhány gondolatot, döntsék el önök, ki volt a hunyó. Előrebocsátom, nem lesz egyszerű.

Már a két cím is sokat sejtet, bár a holland elég egyértelmű: ,,Románia keresztülhúzta a számításokat”. A románok óvatosabban fogalmaznak: ,,Miért fulladt kudarcba az amszterdami találkozó?” Szomszédunknál maradva, a szövetségi kapitány, Victor Piturca azzal kezdi mondandóját, hogy már a találkozó előtt sikerült megegyezniük a magyar, a török és az andorrai képviselőkkel, majd néhány perccel a tárgyalás megkezdése előtt az észtekkel is. Mielőtt rátér a részletekre, kijelenti, hogy a hollandok nagyon agresszív viselkedést tanúsítottak, a három elképzelésük közül egyikben sem játszottak volna 2013 júniusában, mondván, arra számítanak, hogy részt vesznek a Konföderációs Kupán. Piturca sérelmezi továbbá, hogy a másik verzió szerint 2013 márciusában a románoknak négy napon belül kellett volna megmérkőzniük a hollandokkal. Ez számára teljességgel elfogadhatatlan, hiszen mint mondja, Hollandiában abban az időszakban már javában tart a bajnokság, míg náluk akkor kezdődik a tavaszi szezon. A harmadik tervezet szerint a románok a magyarokkal kezdenék a sorozatot Bukarestben, majd négy nap múlva Törökországba utaznak, és ezt követi két könnyebbnek ígérkező mérkőzés Észtországgal és Andorrával. Ezt sem tudják elfogadni. Piturca a következő, nem túl hízelgő mondattal zárja nyilatkozatát: ,,A hollandok nem szerettek volna játszani 2013 júniusában, minden variációt visszautasítottak, amit a partnerek a tárgyalás során felajánlottak. Nem vették figyelembe a többi küldöttség megállapodásait sem. Miattuk fulladt kudarcba a találkozó.”

Holland részről Bert van Oostveen, a KNVB (Holland Labdarúgó Szövetség) igazgatója értékeli a helyzetet, ő volt egyébként az amszterdami összejövetel házigazdája. Azt mondja, hogy mivel a románok az időjárási viszonyok miatt nem akartak játszani velük márciusban, azt javasolta, legyen a meccs júniusban, annak ellenére, hogy továbbra is számolnak a Konföderációs Kupán való részvétellel. Ezt mindenki elfogadta, csak a románok nem, mire Oostveen megkérdezte tőlük, hogy miért? Válasz nem érkezett. A holland vezető végül így foglalja össze a történteket: ,,Úgy állítottuk össze a tervet, hogy abban minden kívánságot számba vettünk. De ez sem volt megfelelő Romániának. Ez azt jelentette, hogy mindegyik delegáció, beleértve a miénket is, kiábrándultan állt fel az asztaltól, eredménytelenül zárult a hétfő. Utólag könnyű magyarázkodni, de ez az igazság.”

Jó kis meccs lehetett - a zöld asztalnál. A holland tervezetnek azért van egy érdekes pontja. A FIFA által négyévente rendezett Konföderációs Kupa az azt követő világbajnokság főpróbája. A legközelebbit 2013 június 15-30 között rendezik Brazíliában, a regnáló hat kontinens-bajnok vehet részt rajta, hozzájuk csatlakozik az aktuális világbajnok és a rendező ország válogatottja. A hollandok tehát már eleve azzal kalkulálnak, hogy jövőre megnyerik az Európa-bajnokságot, azaz indulhatnak  az egy évvel későbbi Konföderációs Kupán. Az önbizalmuk határtalan, de vajon mit szólnak ehhez a spanyolok, a németek, az angolok…?

A románok már kifejtették a véleményüket azzal, hogy lesöpörték a holland tervezetet. Inkább rábízzák magukat, és velünk együtt a többieket a sors(olás)ra. Pedig senki nem kérte tőlük ezt a szívességet…