Haladás

Aczél Zoltán helyi húszévesekkel nyerne bajnokságot

A Szombathelyi Haladás vezetőedzője a klub honlapjának adott nyilatkozatában beszélt csapata motivációs gondjairól, a fiatalok beépítéséről valamint a szerződéshosszabbításáról is.

Ugyan még az idei évben három mérkőzést játszanak a magyar csapatok az OTP Bank Ligában, "papíron" a hétvégén véget ért az őszi szezon. A szombathelyiek 15 mérkőzés alatt 15 pontot gyűjtöttek,  négy győzelem mellett három döntetlen és nyolc vereség a nyugatiak mérlege. A 12. helyen "forduló" Haladás vezetősége a hétvégén  - a  tulajdonosi kör 100 százalékos támogatásával - újabb három esztendőre szóló megbízást adott Aczél Zoltán, vezetőedzőnek. A szakember csapata hivatalos weboldalának adott nagyobb terjedelmű nyilatkozatában őszintén beszél azt őt ért kritikákról, a Haladásnál elfogadott koncepcióról valamint az együttesnél tapasztalható motiválatlanságról.

" Volt egy nagyon jó középső periódusunk. Megvertük a Fradit, a Lombardot. Jól játszottunk a Videoton ellen. Egyre többen voltak a hazai meccseinken. Ötezren, hatezren szurkoltak. Voltak azonban olyanok, akiket nem dobott fel, hogy a következő fordulóban már hétezren vagy nyolcezren legyenek. Én nehezen viselem, hogy valakinek mindegy, hogy kétezer vagy tízezer ember van a lelátón. Én a debreceni meccs után is elbeszélgettem a srácokkal. Elmondtam, nem érdekelnek már a betegségek, a nyavalyák, szedje össze magát mindenki. Az előrehozott meccsekből a hazait meg kell nyerni, idegenben pedig legalább úgy kell kinézni, mint Diósgyőrben. Én a Ligakupában és a Magyar Kupában is tovább akarok jutni. Utóbbi sorozatában jó lenne odaérni a végére. Nemzetközi kupáról és a szurkolók megörvendeztetéséről álmodom." - mondta a szakvezető, aki ekkor még nem tudta, hogy fiainak a magyar bajnoki címvédő és kupadöntős Videoton ellen kell majd átverekedniük magukat az Magyar Kupa következő fordulójába.

Aczél Zoltán nem mindenkivel elégedett Lassan már az unalomig feszegetett téma a magyar fiatalok beépítése az NB I-es klubokba - Aczél szerint ebben a kérdésben egyeztetni fog a szombathelyi vezetőkkel.

"Sokat fogok még erről a vezetőkkel beszélni, de nekem tetszik a koncepció. Ha van erre idő, ha tudatos a fiatalok beépítése, akkor ez járható út. Most úgy tűnik, én megkaptam erre a lehetőséget. Itt azonban muszáj valamit elmondanom. Hallom, hogy nem szeretem a fiatalokat. Akkor menjünk sorba: Kovács Istvánra a mi működésünk alatt került rá a tábla: beépítve. Az akadémia nevelte, több szakember dolgozott vele, de a csapatba mi raktuk be. Iszlai Bence? Nem szombathelyi, de fiatal. Alapember lett. Búrány Zoli is egyre több szerepet kap. Skriba Matyi is szerephez jutott a legutóbbi meccseinken. Tudom, játszott már korábban is, de ő sem öreg, rutinos játékos. Jagodits Márknak, Farkas Márknak is van már élvonalbeli meccse."

A korábban a Siófoknál, a REAC-nál és a magyar válogatottnál is dolgozó tréner elárulta milyen álmokat szöveget maga előtt a jövőre nézve.

"Van egy álmom. 20 éves szombathelyi, vagy helyi kötődésű fiatalokkal megnyerni a bajnokságot. Ez az álom. A tudatos csapatépítés az más kérdés. Meg fogjuk ezt beszélni a tulajdonosokkal, akikkel közel vannak az álláspontjaink ezen a téren. Közülük is tudja mindenki, hogy bármennyire is jó munkát végez az Illés Akadémia, ott sincs 10 Kovács István, akiket azonnal be lehet rakni" .