NHL

Gólzáporos mérkőzések a 31. játéknapon - videó

megosztom

Valószínűleg szöget ütöttek a Flyers csatárok Scott Arniel, a Columbus Blue Jackets vezetőedzőjének koporsójába. A hazaiak 9 gólt rámoltak be a Kék Kabátosok védelmének, és mindössze kétszer kapituláltak, úgyhogy kijelenthető, hogy valóságosan lemosták a pályáról Jagrék a vendégeket.

A Columbus egykori év újonca nyertes kapusának, Steve Masonnek abban a kínos helyzetben volt része, hogy pocsék teljesítménye miatt lecserélték, de miután a cserekapus sem nyújtott jobb teljesítményt, 2 bekapott gól után visszakerült a vendégek kapujába, hogy még két újabb bekapott találat fűződjön a nevéhez.  A Flyers egyébként 40 perc után már 8-0-ra vezetett, boxban ilyenkor már rég bedobták volna a fehér törölközőt, azonban a Kék Kabátosoknak még ki kellett jönniük a záró játékrészre, ahol egyébként már derekasan helytálltak. Az utolsó 20 percben a 21-6-os lövésarány mellett a találatok száma is nekik kedvezett: 2-1-re nyerték a harmadot, azonban ez már csak sovány vigasz volt a vendégeknek, hiszen a végkimenetelt tekintve már nem osztott, nem szorzott a Flyersnek.

Jagr és társai nagyarányú győzelmet arattak
Érdekesség, hogy a Flyersnek az összes sora betalált, és csupán három játékos maradt pont nélkül a hazaiak keretéből. Jakub Voracek és James van Riemsdyk 3 ponttal zárták az éjszakát, míg Sean Couturier 2 góllal vette ki részét a megalázásból, míg Erik Gustafsson a hazaiak védője +6-os mutatóval fejezte be a mérkőzést. Tekintve, hogy csupán egyetlen emberelőnyös találatot szerzett a Flyers, a svéd hátvéd elmondhatja magáról, hogy a másik 8 találat közül hatnál a pályán volt, amikor a gólok estek.
Kijött a lépés a Detroitnak.

6 mérkőzés után először örülhettek igazán a Detroit Red Wings játékosai, hiszen csapatuk végre nyert, méghozzá több góllal, jó játékkal és bekapott gól nélkül. A szenvedő fél az Anaheim Ducks volt, Selannééknek ezzel már ötre duzzadt a vereségi szériájuk, azonban a mutatott játék miatt aggódhatnak leginkább.

Már az első harmadban 18-7 volt a kapura lövések száma a hazaiak javára, de ez még csupán 1 gólt eredményezett: Niklas Kronwall talált be a 8. percben, ami végül a győztes gólnak bizonyult. A folytatásban nem lankadt a nyomás a hazaiak részéről, óriási arányban nyerték a lövésmutatókat – a mérkőzést 50 lövéssel zárták – és végül az eredményjelzőn is megmutatkozott ez: Henrik Zetterberg mellett Johan Franzen és a detroiti ikon, Nicklas Lidström is betalált, utóbbi hátvéd kétszer is, ezzel pedig az az érdekesség fordult elő, hogy svéd játékosok szerezték a Red Wings mind az öt gólját.
Újabb pofont kapott a Toronto a Bostontól.

A bostoni 6-2 után ezúttal 7-0-ra nyert a címvédő, most a Toronto otthonában. Tim Thomas szezonbeli első, karrierje 26. shutoutját jegyezte, de ez az este nem is róla szólt leginkább, hanem a másodéves Tyler Seguinről, aki mesterhármast szerzett az ellen a csapat ellen, akinek draftjogán húzták őt a Bocsok a 2010-es drafton, újabb vitatémát generálva a hoki közösségekben, hogy megérte-e az egykori Phil Kessel csere a Torontónak vagy sem. Seguin mellett a szlovák csatár, Milan Lucic is két gólt vállalt a nagyarányú győzelemből, valamint David Krejci és Gregory Campbell iratkozott fel még a góllövő listára.

A győzelem pikantériája abban is rejlik, hogy a Toronto 25-20-ra túllőtte a vendégeket, mégsem tudtak egyszer sem túljárni Thomas eszén. Míg Thomas teljesítményét nem érhette panasz, addig a Maple Leafs két kapusáét annál inkább: Ben Scrivens 14 próbálkozásból ötször kapitulált, míg kollégája, Jonas Gustavson egy hajszálnyival jobb statisztikát zárt, ő csupán két gólt kapott a rá zúduló 6 lövésből.
Okkal bizakodhatnak a Bostonnál a feltámadásban, hiszen három napon belül ez volt a második skalpjuk jó formában lévő csapatok ellen, melyek nem mellesleg csoportbeli riválisok is, azonban ez a két győzelem még mindig kevés ahhoz, hogy a tabellán is szembetűnő legyen a feltörekvésük.

NHL
31. játéknap
Detroit Red Wings – Anaheim Ducks 5-0
New Jersey Devils – Winnipeg Jets 3-2 hosszabbítás után
Ottawa Senators – Buffalo Sabres 2-3 szétlövésekkel
New York Islanders – Washington Capitals 5-3
Toronto Maple Leafs – Boston Bruins 0-7
New York Rangers – Montreal Canadiens 5-3
Philadelphia Flyers – Columbus Blue Jackets 9-2
Minnesota Wild – St. Louis Blues 2-1
Phoenix Coyotes – Edmonton Oilers 4-2
San Jose Sharks – Nashville Predators 3-4 hosszabbítás után
Los Angeles Kings – Pittsburgh Penguins 2-3 szétlövésekkel
megosztom