Taktikai Zóna

A korszerűség átka - meccselemzés, Vidi-Újpest

  • Kele János
megosztom

Patikamérlegen Sousa-taktikája, közben azt is magyarázzuk, miért nem kellett a labda az Újpestnek, és képbe kerül Spalletti, Hidegkuti valamint Ferguson is. Taktikai Zóna.

Andre Alves

Akit kicsit mélyebben érdekel a futball, annak mindenképpen érdemes volt vasárnap délután leülni a királyi televízió képernyője elé, és megnézni a Videoton-Újpestet – ritkán látni Magyarországon olyan mérkőzést, amelyet tényleg érdemes elemezgetni taktikai szempontból is. Zoran Spisljak Újpestjének fehérvári vendégjátéka most ilyen volt, hiszen Paolo Sousa végre edzői erényeket csillogtatott, az fővárosiakról pedig végképp bebizonyosodott, hogy keretük alapján idén mindössze a bentmaradás lehet a cél, semmi több.

Az utóbbi fordulókban biztató játékot mutatott az Újpest, most azonban éppen egyszerre kellett nélkülöznie csatársorából a Kabát-Rajczi duót – mindkét játékos sárga lapok miatt töltötte eltiltását. A védelemben bemutatkozott az éppen a Viditől távozott Lipták, Nagy Patrik először volt kezdő a lila-fehérek színeiben bajnoki meccsen, miközben Simon Krisztiánra csatárként számított Spisljak.  Ez utóbbi húzás egyébként elsőre nem tűnt badarságnak, a labdabirtoklást feladó Újpest tehát joggal remélhette, hogy néhány vaktában előrevágott labdával lesz majd esélye megugrani. Nem így lett, de erről majd később.

A középpálya közepén elviekben a legerősebb Újpest kezdett, Tajthy és Egerszegi is korosztályos magyar válogatott, ehhez képest gyakorlatilag alig szereztek labdát, s ha véletlenül igen, akkor sem sikerült jól megjátszaniuk. A széleken Szokol és Nagy Patrik semmit sem mutatott, bár futóversenyben egészen sokáig jól bírták a tempót Walterrel és Gosztonyival. A fiatal Kovács Dániel és Balogh Balázs megilletődötten focizott.

Mondhatnánk persze, hogy az Újpestnek valószínűleg nem kellett a labda, és igazunk is lenne – csakhogy abból sem tudtak semmit megvalósítani, amit viszont tényleg akartak. A gyors támadásvezetéseket például nem hiszem, hogy kifejezetten tiltotta volna Spisljak mester, mint ahogyan azt sem, hogy a megszerzett labdával valaki csináljon egy jó cselt, majd megpróbáljon pontosan passzolni. Egy szó, mint száz, az Újpest támadásban egyszerűen értékelhetetlen volt.

Sousa közben ismét hozta a megszokott 4-3-3-át, ami egyébként jól megnézve inkább 4-5-1, még inkább megnézve pedig, ha szentségtörés is ilyet kijelenteni, de 4-6-0.

Ez a 4-6-0 egyébként a szakirodalom szerint nem más, mint a 4-2-3-1 talán legmodernebb, egészen speciális módosulása, amelyben a korábban hagyományos centerként funkcionáló támadó visszalép a hajdanánvolt klasszikus 10-es helyére. A gyakorlatban tehát valójában az edző beáldozza befejező csatárát egy mobilisabb, hatékonyabb támadógépezet érdekében. A hangsúly ebben az összetételben a gépezeten van, nagyon lényeges, hogy a támadójátékba többen is bekapcsolódnak, a szó gyakorlati értelmében tehát nem marad csatár nélkül az együttes, csak éppen játékszituációtól függ az, hogy ki bukkan fel a befejező támadó helyén. A rendszer nagy előnye, hogy változó összetételű lehet a támadóegység, így az ellenfél a hagyományos emberfogással sokra nem megy, kénytelen átállni zónavédekezésre, ami nyilvánvalóan nem egy egyszerű feladat, így első blikkre. A 4-6-0 logikája egyszerű, cserébe viszont piszkosul hatékony: a középpályás emberfölény kialakításával, és a támadóalakzat folytonos helyváltoztatásával el kell érni, hogy a védők elhagyják a konzervatív értelemben vett pozíciójukat (hiszen minden jó érzésű bekk szereti követni a támadót), így pedig lehetőség nyílik arra, hogy kényszerítőkkel, hosszú indításokkal mögéjük kerüljenek.

Videoton-Újpest 3-0

A rendszer természetesen nem ismeretlen a világ futballpályáin, a visszalépő középcsatár prototípusát már a WW-rendszerben kifejlesztette Vittorio Pozzo, de Hidegkuti is azzal kavarta meg az angolok védelmét ’53-ban, hogy középcsatár létére nem szégyellt hátrafelé, a középpálya irányába mozogni. 1994-ben a románok VB-menetelő együttesében is hiába keressük a klasszikus középcsatárt, de hasonló taktikával nyerte meg a BL-t 2008-ban Sir Alex Ferguson és a Manchester United is. Huzamosabb ideig a Barcelona is próbálkozott középcsatár nélkül felállni (sőt, igazából ma sem használ klasszikus befejezőt), Ibrahimovic kiteljesedése is a visszavonásához köthető, de a szisztéma valódi feltalálójának szerepében Luciano Spallettit tisztelhetjük, aki 2005/2006-ban a Roma vezetőedzőjeként Tottit vezényelte vissza 10-esnek.

A lényeg viszont az, hogy vasárnap délután a Videoton is hasonló formációban lépett pályára, Alvesnek esze ágában sem volt Lipták és Mihajlovics szorításában őrlődni, inkább fogta magát és visszacaplatott a középpályára, méretes területeket nyitva meg ezzel társainak. A gond csak az volt, hogy hiányzott mögüle az igazi, mobilis és hatékony támadógépezet, mert bár rendületlenül galoppozott becsülettel, a Walter-Sándor-Gosztonyi-Oliveira négyes sehogyan sem tudta beteljesíteni végzetét. Lassan, pontatlanul és ad-hoc jelleggel passzoltak, így az elgondolásból semmi sem látszott – a Videoton játéka kapkodóvá vált, teljesen összefüggéstelennek látszott, és nem sok reménykedésre adott okot a szurkolóknak. Még azt sem mondhatjuk, hogy az Újpest letámadásai nehezítették meg a passzjátékot, a gond abban volt, hogy mind a vendégek, mind a Vidi védelme igencsak feltolva játszott (az Újpesti védőket ugye Alves visszamozgása csalta ki a tizenhatosról). Ilyetén módon viszont a szigorú értelemben vett játéktér igencsak leszűkült, egy hozzávetőlegesen 60 méteres folyosóban helyezkedett a 22 játékos – nem nehéz belátni, hogy ilyen szűk keresztmetszet mellett nem fér bele a felnézek-megtolom-megigazítom-felnézek-tovább passzolom algoritmus.

A mérkőzés fordulópontját (minő meglepetés) a kiállítás hozta – pontosabban nem is önmagában a kiállítás, hanem az, hogy Alves hatalmas blazírtságában kihagyta a tizenegyest. Az ezt követő néhány perc teljes szétesése ugyanis cselekvésre késztette Sousát; az általában a végletekig kiváró portugál azonnal pályára küldte Nikolicsot, és átállt két csatárra. Persze önmagában ez valószínűleg nem lett volna elég semmire – vagy ha elég is lett volna, a fordulat akkor sem ilyen látványosan és egyértelműen következik be.

Sousa igazán nagy húzása az volt, hogy előre vezényelte az addig jobbára balhátvédben ügyködő Oliveirát (azonnal jobbszélsőbe!), de úgy, hogy a helyére érdemben senkit nem rendelt vissza. Mivel a jobbhátvéd Brachi, tanulva első félidei hibájából szinte folyamatosan az ellenfél térfelén vizitált, a gyakorlatban csak Vinicius és Caneira védekezett. A Videoton a teljesen visszaálló Újpesttel szemben tökéletes labdabirtoklást tudott produkálni, a felállása pedig leginkább a hőskor 2-3-5-jére emlékeztetett.

Videoton-Újpest 3-0 II. félidő

Nem is volt meglepetés, hogy kinyílt a gólcsap, a remek formában védő Balajcza sem foghatott meg minden Alves-ziccert, és a kapufa mellett álló védő sem stukkolhatott folyamatosan a lécre minden Vidi-szöglet után érkező fejest. Az mondjuk számomra hatalmas rejtély, hogy a kilenc emberrel védekező Újpest miképpen tudott legalább 3-4 fehérvári játékost egyszerre üresen hagyni a saját térfelén, de mindegy is, számukra a mérkőzés valahol ott úszott el, amikor Balogh ziccerben nemcsak Tujvel, de a kapu mellett is ellőtte a labdát.

Összegzés

A nagy helyzet az, hogy az ember most nem tudja eldönteni, hogy mekkora a baj Fehérvárott: az első félidő reménytelen vergődése után ugyanis látványosat javult a csapat, Sousa is jókor és jókat húzott, nem volt nehéz észrevenni, mekkora gát szakadt át az első gól megszerzésével. Én mégis amondó vagyok, alapvető, megoldhatatlan problémák nincsenek, több kulcsember rossz formája, sérülések, betegségek okolhatóak a pocsék őszi produktumért, no meg az, hogy Sousa képtelen lemondani a fixa ideájáva váló 4-6-0-ról. Be kellene látni, hogy bár Alves elméletben alkalmas a visszalépő középcsatár eljátszására (jól cselez, képes megtartani a labdát, cserébe pedig jól is lát a pályán) sem kedve nincs hozzá, sem olyan formában nincs, hogy a helye megkérdőjelezhetetlen legyen a csapatban. Nikolics viszont egészen egyszerűen hatékony, az angol azt mondaná rá, hogy igazi clinical finisher, vagyis ha helyzetbe kerül, legalább 60-70%-ban értékesíteni is tudja azokat. Az is nyilvánvaló, hogy ha Alvessel egyszerre van a pályán, sokkal jobban mutat a Vidi támadójátéka, több a helyzet, és abból nyilvánvalóan még egy rossz formában lévő csatár is több gólt lő.

Az Újpestet ezzel szemben viszont könnyű elhelyezni a képzeletbeli magyar futballtérképen, a keret hiába van telve tehetséges magyar fiatalokkal, sem fizikailag, sem pedig taktikailag nem ütik meg az élcsapatok szintjét. Egy ilyen fiatal átlagéletkorú csapatnál sorsdöntő tényező lehet az önbizalom, ebből viszont sok nincsen most a lila-fehérek háza táján, rengeteget elmond a légkörről, hogy lényegében lemondtak a labdabirtoklásról a mostanában szerfelett sebezhető Videoton otthonában. Ami pedig Liptákot illeti, még két hónapos meccshiánnyal küzdve is simán lett csapata legjobb mezőnyjátékosa, egyértelműen nagy nyereség ő most az Újpestnek, hosszú távon viszont egészen biztosan jobb csapatban a helye, már csak a válogatott szereplés miatt is. 

megosztom