Gyász

Több ezren búcsúztatták Albert Flóriánt

  • MTI

Több ezren búcsúztatták a róla elnevezett Üllői úti Stadionban a vasárnap éjjel elhunyt Albert Flóriánt, a Ferencváros legendás futballistáját, az egyetlen magyar aranylabdást.

Több ezren búcsúztatták a róla elnevezett Üllői úti Stadionban a vasárnap éjjel elhunyt Albert Flóriánt, a Ferencváros legendás futballistáját, az egyetlen magyar aranylabdást

A Császár búcsúztatása 9 órakor kezdődött meg, a koporsót a Springer-szobor előtt, egy hatalmas kegyhelyen állították fel, s magyar nemzeti lobogóval, illetve Fradi-zászlóval takarták le, mellette pedig díszőrség állt. A kegyhely előtt Albert Aranylabdája volt látható, amelyet 1967-ben, mint a legjobb európai futballista nyert el.
   
A 70 évesen elhunyt legendás játékos búcsúztatásán óránként körülbelül 600 szurkoló rótta le kegyeletét, köztük Schmitt Pál köztársasági elnök és Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára is. Mellettük számos korábbi és jelenlegi válogatott sportoló, a Ferencváros labdarúgócsapatának teljes stábja, valamint színészek és zenészek, és persze a szurkolók is tisztelegtek az egykori kiváló játékos előtt.
   
A helyszínre érkezők később egy vendégkönyvbe írhatták bele "utolsó üzenetüket" Albertnek, ezt követően pedig mindannyian emléklapot vehettek át. A koporsó mellett folyamatos díszőrséget álltak Albert munkatársai, játékostársai és a hozzá közel állók.
   
Albert - akit a klubja, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is a saját halottjának tekint - 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, a nemzeti csapatban 31-szer volt eredményes.
   
Az 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes Albert Flórián 2004 óta volt a Nemzet Sportolója.
   
Albert Flóriánt vasárnap délben, az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra.