Leverkusen

Rudi Völler további öt évig sportigazgató lesz

  • MTI
megosztom

Öt évvel, 2017-ig meghosszabbította sportigazgatói szerződését a német labdarúgó-bajnokságban jelenleg nyolcadik Bayer Leverkusennél Rudi Völler.

"Kis megszakításokkal 15 éve kötődöm a Leverkusenhez, jól érzem magam itt, szép sikereket értünk el. A sportban mindig előre kell tekinteni ahhoz, hogy a jövőben is érdemi munkát lehessen végezni. Már most az elkövetkező évek csapatát építjük" - indokolta újabb elköteleződését az 1990-ben játékosként világbajnok Völler.

Wolfgang Holzhauser klubelnök a folytonosságot kiemelve üdvözölte az együttműködés megnyújtását, egyúttal jelezte, hogy az egyesület története során kiharcolt öt második hely után jó lenne most már bajnoki címet is nyerni.

Az 51 éves Völler 1996-ban fejezte be játékos-pályafutását, éppen a Leverkusenben. Először 1997-től 2000-ig volt sportigazgatója utolsó klubjának, 2005 óta pedig ismét ezt a pozíciót tölti be.

megosztom