Serie A

Bojan beállítása győzelmet ért a Romának

megosztom

Az AS Roma Bojan Krkic és Osvaldo góljaival 2-0-ra verte idegenben a Novarát az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának szombati mérkőzésén. A találkozó az utolsó húsz percet leszámítva unalmasan telt, a 73. percben a cserként beálló Bojan Krkic szerzett előnyt a vendégeknek, majd a góltól erőre kapó Farkasok előnyét Osavldo duplázta meg. Az újocnnak több lehetőge is volt, főleg Meggiorini révén, de Stekelenburg többször bravúrt bemutatva magabiztosan őrizte kapuját.

Az AS Roma Bojan Krkic és Osvaldo góljaival 2-0-ra verte idegenben a Novarát

A mérkőzés utolsó húsz percéig unalmasan telt a találkozó, a szakadó esőben gyűrték egymást a játékosok, a Romának emellett a műfüves pályával is meg kellett küzdenie. Az első félidő elején Lamela veszélyeztetett 16 méterről, de pontosan Fontana kapus kezébe célzott, a 23. percben De Rossi tüzelt 18 méterről, jó fél méterrel fölé. A hazaiak megzörgették Stekelenburg hálóját, de Marianini lesről fejelt a kapuba. A 39. percben egy kontra végén Meggiorini lövését kellett hárítania Stekelenburgnak.

A második félidő sokáig az elsőhöz hasonlóan eseménytelenül telt, a 69. percben a Novara előtt adódott gólszerzési lehetőség, Meggiorini egy az egyben mehetett kapura, Stekelenburg bravúrral szögletre tolta a labdát. Luis Enrique a 62. percben becserélte Bojant, a spanyol támadó beállásával feljavult a vendégek játéka, a Barcelonától érkezett csatár a 73. percben gólt szerzett, az első igazán nagy vendéghelyzetből:  Pjanic emelt Bojanhoz, aki a tizenhatos jobb sarkáról, kapásból a hálóba durrantott (0-1).

Innentől kezdve egyre-másra következtek a Roma-helyzetek, három perc múlva Osvaldo is betalált, Pjanic szögletét követően fejelt a jobb alsóba (0-2).

Az újonc a 82. percben szépíthetett volna, de Meggiorini az oldalhálót találta el. Az AS Roma 2-0-ra verte a Novarát, két vereség után ismét győzni tudott, de hogy ez a átmeneti siker-e, vagy talpra állt-e a hullámvölgyből a fővárosi alakulat, az a következő hetekben derül ki. Luis Enriquének most lesz két hete a válogatott mérkőzések miatt, hogy a sikerbe kapaszkodva

Serie A, 11. forduló:
Novara-AS Roma 0-2 (0-0)
gól: Krkic (73.), Osvaldo (76.)
 
Korábban:
Palermo-Bologna 3-1 (1-0)
gól: Zahavi (13.), Silvestre (52.), Ilicic (74.), illetve Ramirez (87.)
 
Vasárnap:
AC Milan-Catania 15 ó
Atalanta-Cagliari 15 ó
Cesena-Lecce 15 ó
Chievo-Fiorentina 15 ó
Lazio-Parma 15 ó
Udinese-Siena 15 ó
Napoli-Juventus 20:45 ó
 
A vasárnapra kiírt Genoa-Internazionale mérkőzést elhalasztották.
Tabella:
1. Juventus 9 5 4 0 15 7 19
2. Udinese 9 5 3 1 11 3 18
3. Lazio 9 5 3 1 15 8 18
4. AC Milan 9 5 2 2 19 14 17
5. Palermo 10 5 1 4 14 12 16
6. SSC Napoli 9 4 2 3 13 7 14
7. Roma 10 4 2 4 13 11 14
8. Catania 9 3 5 1 12 12 14
9. Siena 9 3 4 2 11 6 13
10. Cagliari 9 3 4 2 9 9 13
11. Fiorentina 9 3 3 3 10 8 12
12. Genoa 9 3 3 3 13 12 12
13. Parma 9 4 0 5 12 17 12
14. Bologna 10 3 1 6 9 16 10
15. Atalanta 9 4 3 2 12 12 9
16. Chievo 9 2 3 4 7 11 9
17. Inter 9 2 2 5 11 16 8
18. Novara 10 1 4 5 12 19 7
19. Lecce 9 1 2 6 7 16 5
20. Cesena 9 0 3 6 3 12 3
megosztom