Sportpolitika

Összesen 68,5 milliárdból újul meg a Puskás Ferenc Stadion és környéke

  • MTI
megosztom

A kormány döntésének értelmében a budapesti Istvánmező rehabilitációs programja keretében épül újjá a Budapesti Olimpiai Központ és az annak részét képező Puskás Ferenc Stadion is.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos pénteken közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a terület teljes rehabilitációja két ütemben, 2011-től 2020-ig valósul meg 65,8 milliárd forintból.

Az új - a legmagasabb, UEFA elit kategória előírásait is teljesítő - Puskás Ferenc Stadion vagyonkezelését továbbra is a Nemzeti Erőforrás Minisztérium irányítása alatt álló, központi költségvetési szervként működő Nemzeti Sportközpont látja el. A program lebonyolítását az állami tulajdonú, kiemelkedő közbeszerzési, műszaki ellenőrzési és projekt - lebonyolítói tapasztalattal rendelkező BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. végzi.

"Az új stadionhoz valamint a hozzá kapcsolódó parkolóház tervezéséhez és építéséhez a kormány négy ütemben, 2011-2015 között összesen 43,5 milliárd forintot biztosít, amelyből az előkészítés 500 millió forint, a stadion építési költsége 35 milliárd forint, míg a bontás 5 milliárd forint és a parkolóház költsége 3 milliárd forint. A kialakítandó stadion alkalmas lesz az UEFA versenyrendszerébe tartozó nemzetközi mérkőzések, illetve egyéb jelentős események (koncertek, kiállítások) megrendezésére. A vendégeket 40 ezer néző befogadására alkalmas lelátó szolgálja, mely szükség esetén 55-60 ezer férőhelyre bővíthető" - áll a közleményben, amely szerint a 2015 és 2020 közötti időszakban fejeződik majd be a teljes rehabilitáció, mely magába foglal egy korszerű atlétikai stadiont és kerékpárpályát is.

"A program elindításához rendelt 500 millió forint a költségvetésben jelenleg zárolva van, melynek feloldását követően indulhatnak az előkészítési munkálatok. A program első ütemének megkezdéséhez a 2012. évre szükséges 7 milliárd forintot a jövő évi költségvetésben biztosítja a kormány. A forrás biztosítása és a jogi környezet kidolgozása után megkezdődhetnek a szükséges közbeszerzési eljárások, illetve a tervpályázat kiírása. A program eredményeként 2020-ra ez a 38 hektáros terület Európában egyedülálló módon, a főváros közepén szolgálja majd a verseny-, szabadidő- és parasportolókat, valamint az utánpótlás-nevelést, miközben a stadion kulturális rendezvények helyszíneként, közösségi térként és parkként is működni fog. A rehabilitáció irányítását, összehangolását, koordinálását és ellenőrzését, valamint a stadion üzemeltetésére vonatkozó koncepció kidolgozását Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos végzi" - olvasható a közleményben.

Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken közölte, hogy a kabinet megtárgyalta és elfogadta a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót.

megosztom