Férfi vízilabda

Kettős győzelem a célja a Szegednek a Fradi ellen

Lehmann István, Hegedűs Gábor és Kiss Csaba sem állhat Vincze Balázs vezetőedző rendelkezésére a zöld-fehérek ellen sérülés miatt.

Ma és szombaton is játszik egymással a Szeged Beton és a Ferencváros. A férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében a szegedi együttes számít esélyesnek a zöld-fehérek.

"Ahogy a legutóbbi összecsapáson, most sem lesz teljes az együttes - mondta a Beton vezetőedzője, Vincze Balázs a delmagyar.hu-nak. - A hét eleji, Nagyvárad elleni kétkapuzások sajnos nem múltak el nyomtalanul, Lehmann Pistának a lovaglóizma részlegesen elszakadt, de rajta kívül Hegedüs Gábor és Kiss Csaba is kisebb sérüléssel bajlódik, így a mai találkozón rájuk sem számíthatok. Természetesen nem örülök neki, de voltunk már néhányszor egyáltalán nem kedvező helyzetben, mégis jól jöttük ki belőle, pedig a Fradinál valamivel erősebb csapatokkal játszottunk. Azzal a céllal vágunk neki a negyeddöntőnek, hogy kettős győzelemmel jussunk a jövő hétvégi négyes fináléba."