Bundesliga

A vezetés megszerzése után omlott össze a Stuttgart Mainzban

A Hajnal Tamással a kezdőcsapatában felálló Stuttgart közel egy órán keresztül jobban játszott a Stieber Zoltánt a kispadon tudó Mainz otthonában a Bundesliga 12. fordulójának pénteki mérkőzésén. Hajnalék a vezetést is megszerezték, aztán váratlanul egyenlített, majd fordított a hazai együttes.

Az első félidő mindkét oldalon a szervezett játékról szólt, a Stuttgart volt fölényben, de a vendégek is csak addig jutottak el könnyedén a labdával, amíg a hazaiak ezt hagyták. A tizenhatos környékén általában elakadtak a támadások, és inkább csak Hajnal szabadrúgásaiból és szögleteiből voltak veszélyesek a Svábok. Egy ilyen után Cacau fejelhetett kapura, de középre csúsztatta a labdát, Wetklo védett, így az első játékrész legnagyobb helyzete kimaradt.

A szünet után a kilenc mérkőzés óta nyeretlen Mainz próbálkozott aktívabban, Ulreich kapusnak kétszer is ki kellett lépnie a kapujából, hogy az induló Müllert illetve Ujah-t megállítsa, így kissé meglepetésszerűen szerezte meg a vezetést a Stuttgart. Az 50. percben Hajnal indította Harnikot a jobb szélen, az ő beadására pedig Cacau érkezett középen a legjobb ütemben, és bebelsőzte a labdát. (0-1)

Ujah és Bungert örülnek egy gólnak a Mainz csapatában 2011 júliusában

Néhány pillanatig zavar látszott a hazaiakon a gól után, de már az 53. percben egyenlítettek, miután Soto lágy ívelésére Ujah rábólintott középen, a labda pedig a bal alsóban kötött ki. (1-1)

Nem sokkal később már az előny is a Mainznál volt, igaz, ehhez a játékvezető segítsége is kellett. A bíró ugyanis tizenegyest ítélt, amiért Maza felemelt lába hozzáért az egyik hazai támadójának hátához a tizenhatoson belül. Ivanschitz belőtte a büntetőt (2-1), a stuttgartiak pedig a játék helyett keménykedni kezdtek, dekoncentráltakká váltak.

Ennek egyenes következménye volt az újabb hazai gól, egy kontra végén Molinaro könnyen elrúghatta volna a labdát a saját kapuja elől, de ő Ulreichre várt, a lendületből érkező Ujah pedig elvitte a játékszert, és berúgta a második gólját. (3-1)

A hajrára nagy nehezen összeszedték magukat a Svábok, a szerencse azonban elkerülte őket. Hiába voltak helyzeteik, és hiába állította ki a játékvezető Polanskit, nem tudtak újabb gólt szerezni. A mi szempontunkból azonban az jelenthet gondot, hogy Hajnal Tamás egy rossz mozdulatnál megsérült, és néhány percig még a pályán maradt, de a hajrára cserét kellett kérnie. Stieber Zoltán nem léphetett pályára. 

Bundesliga
12. forduló
Mainz-Stuttgart 3-1 (0-0)
gólszerzők: Ujah (53., 64.), Ivanschitz (60. - büntetőből), illetve Cacau (50.)
kiállítva: Polanski (83.), illetve Maza (a mérkőzés után)