Vélemény

Bezzeg az APOEL! - a ciprusi focicsoda nyomában

  • Kele János
megosztom

Négy meccsen szerzett nyolc pontjával vezeti csoportját a BL-ben az APOEL Nicosia - utánanéztünk, mi lehet a ciprusi kiscsapat szárnyalásának hátterében.

APOEL
Amikor Michel Platini 2008-as UEFA-elnökké választása után közvetlenül előállt futurisztikus elképzelésével, miszerint a kis nemzetek bajnokainak igenis valós esélyt kell biztosítani arra, hogy oda tudjanak érni a Bajnok Ligája főtáblájára, a legtöbb szakértő csak rosszallóan cöccögött. Féltették a nagy presztízsű sorozat nívóját, nemes egyszerűséggel azt mondták, semmi szükség infrastrukturálisan elmaradott, delíriumos álomban lézengő keleti kiscsapatokat engedni a főtáblára, hiszen ki kíváncsi a macska-egér játszmára a csoportkörben. Nos, kérem, arra valóban senki, csakhogy három év elteltével ott tartunk, hogy az APOEL Nicosia vezeti csoportját – igen, a Bajnokok Ligája főtábláján.

Hiába a hatalmas szakadék a költségvetés és a játékoskeret összértéke között, az APOEL négy forduló elteltével is veretlen a BL főtábláján, és egyre jobb esélye nyílik arra, hogy megelőzze három, nem is olyan rég még európai kupát nyerő riválisát. Ivan Jovanovic csapatának eddigi szereplése minta lehet a feltörekvő, de gazdag tulajdonos híján az európai sikerekről csak ábrándozó kiscsapatoknak: a Bajnokok Ligája újkori történetében még soha nem állt ilyen jól négy csoportkör elteltével egy ennyire ilyen kis költségvetésből gazdálkodó klub. Adódik a kérdés: mi az APOEL és a ciprusi focicsoda titka?

A riválisok pénzéből is épül a ciprusi futball

Kár lenne tagadni, a ciprusi futball újkori felemelkedésének egyik legfőbb alapja a rengeteg pénz, amely viszonylag rövid idő alatt a klubok kasszájába került: a kivételesen jó időjárási körülmények és a Görög-Olasz- vagy Spanyolországhoz képest igencsak baráti árak miatt rengeteg közép-kelet-európai és kisebb nyugati klub tartja téli alapozását a szigetországban. A stadionhelyzettel nincsen gond, minden csapatra jut elég edzőpálya, a helyi gárdák bármikor kaphatóak egy kisebb mérkőzésre, azt pedig talán ecsetelni sem kell, a szekérderéknyi szálloda a téli szezonban is képes befogadni a futballcsapatokat. A nagyon lecsupaszított igazság tehát az, hogy a riválisok (lengyel, magyar, cseh, román, szlovák, osztrák) tették le a ciprusi focicsoda alapjait: az együttesek egy-egy edzőtáborozás alatt szép summát hagytak az őket befogadó csapatnál, ebből az összegből pedig már lehetett fordítani arra is, hogy megfelelő minőségű játékosokat igazoljon egy-egy meghatározó helyi klub.

A ciprusi futballnak ráadásul nem várt segítséget nyújtott a szomszédos Görögország körvonalazódó pénzügyi összeomlása: a hellén Szuperligában rengeteg kisebb klub vált fizetésképtelenné, jó képességű játékosok garmadáját szabadítva fel ezzel a ciprusi csapatok számára. A nemzetközi mércével mérve jó közepesnek számító labdarúgók közül pedig sokan a földrajzi közelség miatt Cipruson folytatták pályafutásukat, főleg akkor, ha az őket csábító klub anyagilag is megfelelő kondíciókat tudott biztosítani számukra.

Anyagilag nem vagyunk messze

A magyar klubfutball folyamatos és egyre égetőbb sikertelenségét látva (és most feledjük el egy pillanatra a Loki évtizedes bravúrt jelentő 2009-es BL-szereplését) időről-időre felmerül a mentőöv, miszerint a magyar bajnokságban szereplő csapatok anyagi lehetőségei egészen egyszerűen nem elegendőek ahhoz, hogy folyamatosan tényezői tudjanak lenni a nemzetközi kupacsatározásoknak. Nos, az APOEL úgy áll jelenleg nyolc ponttal a Bajnokok Ligája G jelű kvartettjének élén, hogy az utóbbi három évben összesen 1.300.000 eurót költöttek igazolásokra – ebből viszont egyedül kóstált mintegy hétszázezret a most 27 éves, a BL-ben három találatával házi gólkirálynak számító Ailton megszerzése. Az idei szezont megelőzően a klub kétszázötvenezer eurót költött el a játékospiacon, pontosan annyit, amennyit a BL-selejtezőn már az első akadályban elbukó magyar bajnok, a Videoton.

A ciprusi bajnok játékospolitikája azonban gyökeresen eltér az itthon tapasztaltaktól. Az APOEL jó érzékkel válogat a nyugaton már leszerepelt esetlegesen kiöregedett játékosokból, akiket aztán ingyen, vagy potom pénzért szerez meg. Így kerülhetett Nicosiába három évvel ezelőtt a Bragából ismert Paulo Jorge; az Almériában a spanyol élvonalat is kipróbáló Esteban Solari; Gustavo Manduca az AEK-ből; vagy épp a sokszoros lengyel válogatott Kamil Kosowski és Marcin Zewlakow. A klub remekül gazdálkodva, általában ingyen szerez rutinos, de még használható játékosokat, akiket ráadásul remekül tud motiválni a BL-szereplés lehetőségével. A lengyel, argentin, vagy brazil játékosok pedig, akik a nyugat-európai bajnokságokba egyszerűen nem elég jók, örömmel igazolnak a kiváló klímájú szigetre, ahol ráadásul anyagilag sem járnak rosszul, a többszörösét kereshetik annak, amit szülőhazájukba visszatérve kapnának.

A játékosok összértékét tekintve sem reménytelen a mieink helyzete az APOEL-hez képest: a transfermarkt. de számításai szerint a 26 fős nicosiai keret összességében mintegy 17 millió eurót kóstál, miközben a három fővel kevesebből gazdálkodó Videoton összértéke 11,5 millió euró körül mozog. A legértékesebb játékost illetően szintén nincs nagy különbség, a fehérvári André Alvesnek 1,3, míg az APOEL-nél légióskodó Gustavo Manducának 1,5 millió euró a piaci értéke, mégis csak egyikük rúghatja a bőrt a Bajnokok Ligájában.

Sousa halad a jó úton?

Nem lehet nem észrevenni, hogy a magyar bajnok Videoton nagy lépéseket tett a ciprusi modell alkalmazásának irányába: a nyáron a fehérváriak Paolo Sousa vezetésével kicserélték a fél keretet, miközben próbáltak olyan játékosokat megszerezni, akik Nyugat-Európában már gyűjtöttek maguknak értékes tapasztalatokat. A fentebb lefestett szisztémába tökéletesen illeszkedik, így akár az APOEL-ben is játszhatna a 25-szörös portugál válogatott, a 2006-os VB-t is megjárt Marco Caneira; a Vidi bekkje még csak 32 esztendős, benne lehet még pár jó év tökéletes választás egy feltörekvő, BL-be vágyó kiscsapat védelmébe.

Sousa azonban többnyire a fiatalokban bízik, vett 20 éves brazil védőt Uruguayból, leigazolta a Manchester és a Benfica akadémiáján is szép éveket eltöltő Brandaót, de a Parmából kölcsönvett, Chelsea-ben is megforduló Oliveira is csak 26 esztendős még. Az APOEL ezzel szemben az idősebb játékosokra épít, a keret átlagéletkora 31,6 év, ugyanez az érték Fehérváron mindössze 25,5.

A klubfutball szárnyal, a válogatott vegetál

Minden éremnek két oldala van persze, az APOEL szárnyalása ellenére a ciprusi válogatott mélyrepülése mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Bár a szigetország nemzeti tizenegye nemrégiben 4-4-es döntetlent játszott Portugáliával idegenben (a luzitánok ennek köszönhetően is kénytelenek pótselejtezni a kontinensviadalra), a selejtezősorozatban összességében pocsékul szerepelt, és mindössze két pontot szerzett és utolsóként zárt, még Izland is megelőzte.

Az érezhető visszaesés elsődleges okának a hazai játékosok nemzeti bajnokságból való kiszorulását tartják a ciprusi futball korifeusai, és meg kell hagyni, ebben van is valami: az UEFA hivatalos kimutatásai szerint az európai futball-ligák közül messze a ciprusi alkalmazza a legtöbb idegenlégióst. Az A Divízióban futballozó játékosok 72,3 százaléka számít idegenlégiósnak – összehasonlításképpen ugyanez az arány a Premier League-ben „mindössze” 61 százalék.

Nem véletlenül féltik tehát a válogatott jövőjét Cipruson, ráadásul az idegenlégiósok magas arányszáma mellett az is aggasztó, hogy a helyi fiatalok egyáltalán nem kapnak szerepet az első osztályú csapatoknál. A liga csapatainak átlagéletkora harminc esztendő felett van, ami egészen elképesztően magas, Európában ugyancsak egyedülálló.

A szurkolók a kisebb csapatoknál ráadásul a rengeteg légiós miatt elfordultak a futballtól, az idegen zsoldosokra közel sem kíváncsi már annyi szurkoló, így pedig az alsóbb régiók csapatai kénytelenek a játékospiacról finanszírozni magukat, fizető nézők híján. Az ördögi kör ezzel bezárul, a jelenség önmagát beteljesítő jóslattá válik, és nem nehéz belátni, a ciprusi futball a felszínen ragyogó sikerek ellenére igen mély gödörbe kerülhet pár év múlva – ha ugyan már most nincs abban.

De azért valljuk, be, most igazán cserélnénk velük. Ugye?

megosztom