Bajnokok Ligája előzetes

A libabőrös nápolyiak otthonában lepnék meg a Bayernt - nálunk élőben

Nyolc találkozót rendeznek a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában, melyben a Bayern München a Napolit, míg az Olimpique Lyon a Real Madridot fogadja. Érdekes találkozót ígér a Manchester City villarreali látogatása, valamint kérdéses, hogy a bajnokságban bukdácsoló Inter ezúttal is legyőzi-e a francia bajnokot. A papírforma szerint könnyű mérkőzés elé néz a Manchester United, az Ajax és a Benfica is.

Az olaszországi mérkőzésen nagy volt a küzdelem

A-csoport


Villarreal - Manchester City 20.45 hatharom-tipp: 2Ez a négyes a sorsolás után azonnal megkapta a "halálcsoport" jelzőt, de három mérkőzés után már annyira nem tűnik életveszélyesnek ez a kvartett. Ugyan még három forduló hátra van, de talán az egyik továbbjutó, valamint az egyik kieső csapat kiléte már meg is van: a nyáron meggyengült Villarreal képtelen felvenni a BL-ritmusát, három vereségével gyakorlatilag kiradírozta magát a csoportból. Az utolsó utáni szalmaszálba szerda este kapaszkodhat bele, az El Madrigalban vendégeskedő Manchester City ellen. A két csapat pillanatnyi formáját és játékosállományát tekintve egyértelműen az angol kirakatcsapat az esélyes, de a spanyolok számára akad néhány dolog, ami bizakodásra adhat okot: az egyik a nemzetközi rutin, mely terén a 2006-ban elődöntőig jutó spanyol alakulat jobban áll; a másik az El Madrigal, vagyis a hazai pálya előnye, a harmadik pedig, hogy hétvégén - hosszú idő után - ismét győztes mérkőzésen vannak túl.

Bayern München - Napoli 20.45 hatharom-tipp: 1
Tv:DigiSport
A csoport másik mérkőzésén valamelyest nagyobb lesz a tét: az első helyen álló Bayern ugyanis a második pozíciót elfoglaló Napolit fogadja. A németek egy győzelemmel gyakorlatilag a nyolcaddöntőbe kerülnek, míg az olaszok abban az esetben ki-ki meccset vívhatnak majd a manchesteriekkel a továbbjutásért. Olasz sajtóinformációk szerint több, mint háromezer Napoli-szurkoló utazik a szerda esti Bayern München elleni mérkőzésre, a Németországban élő olaszokkal együtt akár nyolcezer szurkoló is biztathatja a helyszínen Walter Mazzarri csapatát. Feltehetőleg rá is fér majd a vendégekre a buzdítás, az Allianz Arénában a Mönchengladbachon kívül egyetlen csapatnak sem sikerült még idén a pontszerzés. Franck Ribéry és társai csúcsformában futballoznak,a két csapat előző mérkőzésén (1-1) is begyűjthették volna a győzelmet, ha Gomez nem hagy ki a második félidőben egy tizenegyest. Jupp Heynckes együttese idén sok szakértő szerint nagyon messzire juthat az elitligában, ezért is lenne meglepetés, ha nem tudná otthon tartani mind három pontot. Hogy sikerül-e mindez a bajorok, azt a 20.45-kor kezdődő élő szöveges tudósításunk segítségével nyomon követheted! Persze ehhez, azért az olaszoknak is lesz néhány szavuk, Walter Mazzari vezetőedző szerint nem veszik igazán komolyan csapatát. "Mindenki azt mondta, hogy egy vagy két pontunk lesz legjobb esetben a harmadik fordulót követően. A negyedikként rangsoroltak minket ebben a csoportban, de már megelőztük a Villarrealt és a Manchester City-t. " - mondta Mazzari, aki kitért természetesen szerdai ellenfelükre is. "Épp azon járt az eszem, hogy a Bayern öt játékosa is rajta van az Aranylabda-szavazás 50-es listáján. Nem tudom pontosan, hogy a Barcelonánál milyen ez a szám (10 - a szerk), de gyanítom, egyedül ők előzik meg a bajorok e tekintetben. Kíváncsian várom, mire leszünk képesek egy olyan stadionban, ahol már a nyári előszezonban játszott találkozóinkon is libabőrösek lettek a játékosaim".

B-csoport

Inter - Lille 20.45
hatharom-tipp: 1
A B-csoportban is "kacifántos" a helyzet, ami leginkább a török Trabzonspor villámrajtjának tudható be.A Franciaországban aratott győzelmének köszönhetően azonban az élre ugrott az Inter, amely, ha szerda este is legyőzi a gall aranyérmest kvalifikálja magát a legjobb 16 közé. Claudio Ranieri csapata a hazai pontvadászatban továbbra sem találja önmagát, a hétvégén a San Siróban kaptak ki a Juventustól a Derby d'Italián. Ami átlendítheti őket a Lille ellen a győzelembe, az a tapasztalat. A milánóiak argentin támadója, Diego Milito szerint most nem hibázhatnak. " Biztos vagyok benne, hogy nagy meccset fogunk játszani a Lille-el. Rendkívül nagy téttel bír számunkra a mérkőzés, amelyet meg akarunk nyerni.  Nyugodtnak kell maradnunk és ha végig keményen dolgozunk, nem marad el a győzelem".


Trabzonspor - CSZKA Moszkva 20.45
hatharom-tipp: x
A négyes másik mérkőzést Törökországban rendezik, ahol az egyaránt 4 pontos Trabzonspor a CSZKA Moszkvát fogadja. Az "odavágón' az oroszok Doumbia duplájával és Cauna góljával igen simán legyőzték a félholdas együttest, de azért idegenben nyilván más mérkőzésre számíthatnak a moszkvaiak.


C-csoport


Benfica - Basel 20.45
hatharom-tipp:1
A portugál sztárgárda meglehetősen egyértelműen jelezte két hete a svájciaknak (0-2), hogy igényt tart a továbbjutó helyek egyikére, ezt hazai környezetben tudatosíthatja is mindenkiben. A Manchester United hazai pontvesztésével Oscar Cardozo és társai nagy lehetőséghez jutottak, amivel a jelek szerint élni is akarnak. Ha legyőzik szerda este Alexander Frei-két, akkor biztosan bejutnak az egyenes kieséses szakaszba, és mivel még fogadják a román Galatit, az is beleférhet majd a lisszaboniaknak, hogy esetleg kikapjanak az Old Traffordon.

Manchester United - Otelul Galati 20.45
hatharom-tipp:1
Sir Alex Ferguson hetek óta azt hajtogatja, hogy a románok elleni mérkőzéseken kötelező számukra a hat pont, mivel az első két fordulóban nem sikerült nyerniük - ez a közhely megállapítása mellett ezúttal ténylegesen igaz. A két héttel ezelőtti derbin Wayne Rooney döntötte el a három pont sorsát. A szerdai mérkőzésen Rooney ezúttal is ott lehet a pályán, nem úgy Nemanja Vidics, aki piros lapja miatt eltiltását tölti.

Benzema nevelegyesülete ellen az utóbbi időben rendre betalál


D-csoport

Olimpique Lyon - Real Madrid 20.45 hatharom-tipp: 2
Tv: Digisport Plus
Kettő régi jó ismerős feszül újra egymásnak a Stade Gerland zöld gyepén. A Real Madrid a Bajnokok Ligája mezőnyének egyetlen csapata, amely még 100 százalékos, kilenc pontjával magabiztosan vezeti a D-jelű négyest. A királyiak egészen fantasztikus októberen vannak túl, mind a bajnokságban, mind a BL-ben valamennyi találkozójukat megnyerték - ráadásul igen meggyőző támadójátékkal. José Mourinhónak szerdán is rendelkezésére állnak majd világklasszis támadói, ugyanakkor Kaka, Arbeloa, Marcelo, Carvalho és Sahin továbbra is maródi. Persze sérültek akadnak a bőven a másik oldalon is, hogy mást nem említsünk Michel Bastos és Lisandro Lopez is kénytelen kihagyni ezt a franciák számára igen fontos mérkőzést, ráadásul rajtuk kívül Pied, Grenier, Tafer, Vercoutre és Lopes sem áll majd Remi Garde szolgálatára.  A két csapat 15 nappal ezelőtti találkozóján a madridiak nagyon könnyed győzelmet arattak, ha ezúttal is megteszik, már biztosan a legjobb 16 közé jutnak, bár a Lyon otthonából nem sok csapat távozott sikerrel az elmúlt évtizedben. "A OL odahaza sokkal agresszívabban és jobban futballozik, mint idegenbe , de nekünk világklasszis labdarúgóink vannak, többgólos győzelemmel akarunk hazatérni Madridba" - mondta Mesut Özil a spanyolok honlapján. A szándék tehát megvan a madridiakban, kérdés, hogy vajon sikerül-e a német által felvázolt terv.

Ajax - Dinamo Zagreb 20.45
hatharom-tipp: 1
A hollandok a horvát fővárosban egy 0-0-s félidőt követően két gyors gólt is berámoltak a Dinamo hálójába, így beérték pontszámban a Real mögött másik továbbjutó helyre pályázó Lyont. Frank De Boer csapata a sorsolásnak köszönhetően most lépéselőnybe kerülhet a francia riválisával szemben, hiszen a Dinamo és a Real Madrid között akad némi tudáskülönbség. Az amszterdamiaknál nem lesz ott a pályán El-Handanuji, aki továbbra is sérüléssel bajlódik, de a impozáns Amszterdam ArénA-ban nélküle is kötelező megszereznie a három pontot az Ajaxnak.