Bajnokok Ligája

Messi mesterhármasával nyert Csehországban a Barcelona

megosztom

A Barcelona Xavi, Iniesta és Villa nélkül is könnyedén, 4-0-ra nyert Csehországban, a Plzeň vendégeként, ezzel tovább is jutott a Bajnokok Ligája H-csoportjából.

Messi hármat vágott a cseh csapatnak - Fotó: AFP

A Barcelona kihasználta a Milan botlását Fehéroroszországban, és immár pontelőnnyel vezeti a Bajnokok Ligája H-csoportjának tabelláját. Az első büntetőből szerzett Messi-gólig jól tartotta magát a Plzeň, ekkor azonban a játékvezető kiállította a védelem oszlopának számító Cisovskyt.

Innentől csak az volt a meccs kérdése, hogy hány gólt szerez a Barcelona. Messi még a félidő végén duplázta meg saját és csapata góljainak számát. Fabregas a második játékrészben fejjel vette be a csehek kapuját, Messi pedig a ráadásban harmadik gólját is megszerezte.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy hosszú sérülése után visszatért a katalán csapatba Alexis Sánchez, akit csereként vetett be Josep Guardiola vezetőedző. Messinek pedig a büntetőből szerzett gólja volt a 200. találata klubszínekben. Ezzel a Barcelona már egészen biztosan továbbment a csoportjából.

Bajnokok Ligája
H-csoport
Plzeň-Barcelona 0-4
Plzeň: Pavlík - Limbersky, Bystron, Cisovsky, Pilar - Horváth (Rezník, 78.), Petrzela, Jirácek, Kolár (Duris, 76.) - Rajtoral, Bakos (Sevinsky, 24.)
Barcelona: Valdés - Alves (Maxwell, 71.), Piqué, Puyol, Abidal (Sánchez, 73.) - Fabregas, Thiago, Busquets (Keita, 65.) - Adriano, Messi, Cuenca
Gólszerző: Messi (24.-11-esből, 45+2., 90+2.), Fabregas (72.)

A részletes tudósítást lentebb olvashatjátok

90+2. perc: GÓÓÓL!! Csak meglett Messinek a harmadik: Parádés támadás végén Piqué sarkazott az argentin elé, aki ballal az öt és feles sarkáról a kapuba gurított. Ezzel véget is ért a találkozó

90. perc: Messinek kis híján összejött a mesterhármas: Sánchez remekül ment el a bal oldalon, keményen középre lőtte a labdát, amit Messi már nem tudott irányítani, így centikkel kapu mell vágódott.

89. perc: Alexis Sánchez lépett volna ki, de lesen állította meg a játékvezető - tévesen.

87. perc: Petrzela indított, de Váldes kimozdult a kapujából és lábbal tisztázott a tizenhatoson kívül.

84. perc: A csereként beálló Duris ígéretes helyzetben vihette volna el a labdát Váldes mellett, de lesen volt.

A hazai közönség a három bekapott gól ellenére is megtapsolja a hazai játékosokat.

81. perc: Már a kezdetben remekül futballozó Pilár sem a régi, Messi szerelte le a félpályánál.

78. perc: Horváth lemegy a pályáról, a helyén Reznik folytatja.

76. perc: Gyors egymásutánban Jirácek és Horváth is besárgul a Plzeňben.

73. perc: Visszatér a Barcelonába a sokáig sérüléssel bajlódó Alexis Sánchez, Abidal helyét veszi át.

72. perc: GÓÓÓL!! Fabregas fejjel 8 méterről talált be a csehek kapujába Cuenca gyönyörű jobb oldali beadása után.

71. perc: A sárga lapos Dani Alves helyett Maxwell lépett pályára.

68. perc: Kolár helyett Duris folytatja a hazaiaknál.

67. perc: Óriási haza helyzet maradt ki: Petrzela 8 méterről kapásból kapu mellé vágta a labdát.

66. perc: Csere a Barcelonánál: Keita jött be Busquets helyére.

65. perc: Dani Alvesnek rúgott oda keményen Jirácek, de nem kap lapot érte.

61. perc: Cuenca húzogatott a jobb szélen, de elvették tőle a labdát.

59. perc: A Barcelona nyugodtan passzolgat, a hazaiak csak a saját térfelük közepén kezdenek letámadni.

55. perc: A szöglet után Thiago fejesét is fogta a cseh hálóőr.

54. perc: Messit állítja meg szabálytalanul Kollár 22 méterre a kaputól, a szabadrúgást az argentin tűzte kapura, de Pavlik szögletre ütötte a labdát.

Folyamatosan a Barcánál van a labda, csak percekre tudják birtokba venni a vendéglátók.

52. perc: Messi veszélyes lövését blokkolta Horváth.

49. perc: Alves rúgta össze Kolár lábát, amiért sárga lapot kapott, így nem játszhat a Milan ellen.

48. perc: A Plzen végezhetett el szögletet, de a Barcelona vezethetett volna ellentámadást belőle.

47. perc: Messi adott forintos labdát a kilépő Fabregasnak, aki azonban 14 méterről  akapu mellé emelte a labdát.

46. perc: A Barcelona kezdte a második játékrészt.

45+2. perc:GÓÓÓL!!  Messi indult meg középen lepasszolta a labdát Adrianónak, aki egyből visszarakta az argentin elé, ő pedig 11 méterről a hálóba bombázott. Ezzel véget is ért az első félidő.

45. perc: Busquets ívelte be a labdát középre, de Bystron magabiztosan felszabadított.

44. perc: Puyol és Petrzela csatájából a világbajnok spanyol jött ki jobban, a labda a katalánoké.

43. perc: Fabregas ívelt át az üresen érkező Adrianóhoz, akinek a lövésébe azonban beleléptek a cseh védők.

42. perc: Messi középről 17 méterről lőtt kapura, a cseh kapus azonban ujjheggyel kitolta a labdát a sarokból.

41. perc: Cuenca ahelyett, hogy a labdára startolt volna, feldobta magát a jobb oldalon.

39. perc: Ezúttal Dani Alves passzolta el a labdát, majd Messit szerelték remekül a védők.

A Bajnokok Ligája kedd esti mérkőzéseit kövessétek nyomon Livescore-oldalunkon!

36. perc: A fiatal Cuenca vezette egy kicsit labdát, majd 16 méterről lőtt, de a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.

35. perc: Barcelona végezhetett el szabadrúgást az alapvonal közeléből a jobb oldalon, de Messi lágyan beívelt labdáját kifejelték a védők.

31. perc: Lionel Messi ezúttal középről 17 méterről lőtt, de Pavlik remek mozdulattal hárította a lövést.

A csehek emberhátrányban sem adták fel, próbálják meglepni a Barcelonát.

29. perc: Pilar ismét a bal oldalon futott el, de bepasszolt labdája ezúttal nem volt pontos.

27. perc: Jiracek húzta vissza Messit, szabadrúgás a Barcelona javára.

24. perc: Ševinskýállt be Baros helyére, hogy pótolja a kiesett védőt.

24. perc: GÓÓÓL!! Messi a füttykoncert közepette higgadtan a kapu jobb oldalába gurított.

23. perc: Tizenegyeshez jutott a Barcelona: Messi húzott jobbról befelé a 16-oson belül, Cisovsky buktatta, a bíró pedig 11-est adott és kiállította a védőt.

21. perc: Fabregas lőtt jó 23 méterről kapura, de Pavlik a helyén volt.

18. perc: Újabb hazai helyzet: egy jobb oldali beadás után Kolár lőtt 10 méterről kapu fölé.

17. perc: Petrzela egy villámgyors ellentámadás után egyedül vezethette kapura a labdát, de Váldes hatalmasat védett a lövésénél.

16. perc: Az oldalvonal mellett Pilar nem hagyja továbbfutni a Barca-játékost, sárga lap a jutalma.

16. perc: Piqué és Pilar újabb párharca, ezúttal a spanyol védő jön ki belőle jól.

15. perc: Puyol adott el egy labdát a felezővonalnál, jöhet előre a cseh együttes.

12. perc: Fabregas esett el a büntetőterületen belül, Jirácek becsúszását azonban nem találta szabálytalannak a bíró.

11. perc: Thiago Alcantara veszélyeztetett, de nem találta el a kaput.

10. perc: Pilar ment el veszélyesen a bal oldalon, élesen középre adott, Váldes azonban kivetődve megfogta a labdát.

9. perc: Messi passzol el egy labdát ígéretes helyzetben, Abidal nem indult el a bal oldalon.

7. perc: Messi tesztelte a hazaiak kapusát, aki magabiztosan védett.

5. perc: Pilar csúszott rá Piqué lábára, szabadrúgás a Barcelona javára.

3. perc: Idegesen kezdenek a katalánok, több passzt is elrontanak az előrejátékban.

Jól kezdenek a csehek, az első percekben ők birtokolják a labdát.

1. perc - A hazai együttes kezdte a játékot.

20:36 - Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Plzeň-Barcelona mérkőzés a Bajnokok Ligájában!

megosztom