MotoGP

Mégis indul a Honda Gresini csapat Valenciában

  • MTI

A múlt vasárnap elhunyt Marco Simoncelli csapata, a Honda Gresini korábbi döntését megváltoztatva mégis indul a gyorsaságimotoros-vb utolsó futamán, a Valenciai Nagydíjon.

A 24 éves olasz pilóta a malajziai GP-n szenvedett halálos balesetet.   

"Nehéz döntés volt, de hiszem, hogy Marco is ezt szerette volna" - fogalmazott Fausto Gresini csapatfőnök. "Super Sic ott lesz mindannyiunk szívében."
   
A MotoGP-ben - ebben a géposztályban versenyzett Simoncelli - a japán Aojama Hirosi, a 250 kcm-esek között pedig Michelle Pirro és a szintén japán Takahasi Juko indul az évzáró spanyol futamon a Gresini színeiben.
   
A 2008-ban a negyedliteresek között világbajnok Simoncelli a malajziai futam első körében elveszítette uralmát motorja felett, elesett, a mögötte érkező amerikai Colin Edwards és honfitársa, Valentino Rossi pedig már nem tudta elkerülni az ütközést, s nekihajtott. Simoncellit kritikus állapotban szállították a sepangi pálya egészségügyi központjába, ahol már nem tudtak rajta segíteni.