Indiai Nagydíj

Vettel utolérhetetlen, ismét győzött

  • Kele János - MTI

Élete első Grand Chelemjét szerezte Sebastian Vettel, aki a szombati időmérő edzés után a versenyt is megnyerte, és a leggyorsabb kör is az övé lett.

Fernando Alonso és Jenson Button locsolják Sebastian Vettelt a Forma-1-es Indiai Nagydíj után a dobogón 2011 októberében

Különösebb gond nélkül zajlott le a start: Vettel megőrizte vezető pozícióját, Button viszont megelőzte Alonsót, valamint Webbert és felzárkózott a második helyre a világbajnok mögé. A brazil Felipe Massa (Ferrari) volt az ötödik és a brit Lewis Hamilton (McLaren) a hatodik az első kör végén.

A tizedik körben változatlan volt a helyzet az élbolyban, Vettel már több mint öt mp-cel vezetett Button előtt. Hamilton mögött a német Nico Rosberg (Mercedes) volt a hetedik és csapattársa, a szintén német hétszeres világbajnok Michael Schumacher a nyolcadik.

A 17. körben megkezdődtek a kerékcserék, Webber, Alonso, Massa és Button is a boxutcában járt, Vettel a huszadik körben cserélt kereket és az első helyre tért vissza.

A 24. körben Massa és Hamilton egymásba rohant, de mindketten folytatták a viadalt; a versenybírók végül a brazilt találták vétkesnek és áthajtásos büntetést kapott.

Féltávnál változatlan volt a helyzet az élen, Vettel előnye 3.5 mp volt Button és 10.4 Webber előtt.
Massa a 35. körben - csakúgy mint az időmérőn - rászaladt a rázókőre, a felfüggesztés eltört, a brazil kiszállt a versenyből.

A 38. körben Webber másodszor is kereket cserélt, Alonso a negyvenedikben és sikerült az ausztrál elé kerülnie. Vettel és Button a 47. körben volt a boxutcában és maradtak az első és a második helyen, mögöttük pedig Alonso és Webber következett.

A hajrában már nem változott a helyzet az élen, Webber ugyan kísérletet tett arra, hogy befogja a spanyolt, de nem sikerült az előzés.

Forma-1
Indiai Nagydíj
  Versenyző Csapat Hátrány Pontok
1. Sebastian Vettel RBR-Renault 1:30:35.002 25
2. Jenson Button McLaren-Mercedes +8,4 mp 18
3. Fernando Alonso Ferrari +24,3 15
4. Mark Webber RBR-Renault +25,5 12
5. Michael Schumacher Mercedes +1:05,4 10
6. Nico Rosberg Mercedes +1:06,8 8
7. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes +1:24,1 6
8. Jaime Alguersuari STR-Ferrari +1 kör 4
9. Adrian Sutil Force India-Mercedes +1 kör 2
10. Sergio Pérez Sauber-Ferrari +1 kör 1
11. Vitalij Petrov Renault +1 kör  
12. Bruno Senna Renault +1 kör  
13. Paul di Resta Force India-Mercedes +1 kör  
14. Heikki Kovalainen Lotus-Renault +2 kör  
15. Rubens Barrichello Williams-Cosworth +2 kör  
16. Jerome d'Ambrosio Virgin-Cosworth +3 kör  
17. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth +3 kör  
18. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth +3 kör  
19. Jarno Trulli Lotus-Renault +5 kör  
Kiesett Felipe Massa Ferrari    
Kiesett Sebastien Buemi STR-Ferrari    
Kiesett Pastor Maldonado Williams-Cosworth    
Kiesett Timo Glock Virgin-Cosworth    
Kiesett Kamui Kobajasi Sauber-Ferrari    
Forma-1
A pilóták világbajnoki pontversenyének állása
Versenyző Csapat Pontok
1. Sebastian Vettel RBR-Renault 374
2. Jenson Button McLaren-Mercedes 240
3. Fernando Alonso Ferrari 227
4. Mark Webber RBR-Renault 221
5. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 202
6. Felipe Massa Ferrari 98
7. Nico Rosberg Mercedes 75
8. Michael Schumacher Mercedes 70
9. Vitalij Petrov Renault 36
10. Nick Heidfeld Renault 34
11. Adrian Sutil Force India-Mercedes 30
12. Kamui Kobajasi Sauber-Ferrari 27
13. Jaime Alguersuari STR-Ferrari 26
14. Paul di Resta Force India-Mercedes 21
15. Sebastien Buemi STR-Ferrari 15
16. Sergio Pérez Sauber-Ferrari 14
17. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 4
18. Bruno Senna Renault 2
19. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1
20. Pedro de la Rosa Sauber-Ferrari 0
21. Jarno Trulli Lotus-Renault 0
22. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 0
23. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 0
24. Jerome d'Ambrosio Virgin-Cosworth 0
25. Timo Glock Virgin-Cosworth 0
26. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 0
27. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 0
28. Karun Chandhok Lotus-Renault 0
Sebastian Vettel már világbajnok
Forma-1
A csapatok világbajnoki pontversenyének állása
Csapat Pontok
1. RBR-Renault 595
2. McLaren-Mercedes 442
3. Ferrari 325
4. Mercedes 145
5. Renault 72
6. Force India-Mercedes 51
7. Sauber-Ferrari 41
8. STR-Ferrari 41
9. Williams-Cosworth 5
10. Lotus-Renault 0
11. HRT-Cosworth 0
12. Virgin-Cosworth 0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Élő közvetítésünk

Vettel utoljára megint futott egy elképesztő leggyorsabb kört, ezzel megszerezte karrierje első Grand Chelemjét (pole, győzelem, leggyorsabb kör). A második helyen Button ért be, Alonso állhat még dobogóra, Webber viszont csak negyedik lett. Schumacher és Rosberg megverte Hamiltont, Alguersuari, Sutil és Perez szerzett még pontot.

59. kör - Vettel ismét a leggyorsabb kört futja meg, valószínűleg hobbiból.

58. kör - Bruno Senna még kiment kereket cserélni, így elbukta a pontszerzést. Perez jött fel tizediknek, nagy eredmény ez a Saubernek.

57. kör - Alguersuari nyolcadik helye álomszép, nagy versenyt futott ismét a Toro Rosso, vert minden közvetlen riválist.

56. kör - Szép lassan unalomba fullad az első indiai verseny, a lényegi kérdések eldőltek.

55. kör - Vettel újra a leggyorsabb kör birtokosa. Le akarja körözni Hamiltont?

54. kör - Vettel stabilizálta a különbséget az élen, Button már nem tud közelebb jönni hozzá. Vettelé a leggyorsabb kör.

53. kör - Bruno Senna kilencedik, KERS nélkül is pontot szerezhet a brazil.

51. kör - Schumacher a boxban, be is jön Rosberg elé a veterán német. Négy helyről indult hátrébbról a hétszeres világbajnok.

50. kör - Webber is elkezdett nyomulni a végére, közelíti Alonsót. Karthikeyannak mindenki integet, elég gyenge az elengedéseknél az indiai.

49. kör - Schumacher vissza tudna jönni Rosberg elé, de a mérnöke még kint tartja, kérdés, miért?

48. kör - Button nagyon gyorsul, elkezdte üldözni Vettelt. Presztízscsata van kibontakozóban.

47. kör - Vettel is a boxban, nagyon sietősre vette a figurát.

46. kör - Rosberg kijött a boxba, már csak 1,8 másodperc volt az előnye Schumacherrel szemben. Hamilton is bejön cserélni. Button is ebben a körben depózott, Vettel még kint marad, ahogyan Schumacher is.

45. kör - Button egy keveset hozott Buttonön, de nem vészes a közeledés. Perez már a tizenegyedik, ismét a pontokért küzd a tizenhetedik rajthelyről, ez hihetetlen. Most épp D'Ambrosionak integet, a belga nem engedte el őt.

43. kör - Hamilton hiába kapott lágyakat, nem közelíti a Mercedeseket, akik egymással vannak elfoglalva, Schumacher kicsit, de közelebb férkőzik Rosberghez minden körben.

42. kör - Bruno Senna a tizedik, de már kört kapott.

41. kör - Webber üldözi Alonsót, de pontatlanul vezet, meglógni látszik a spanyol.

40. kör - Alonso a boxban, kemény keveréket kap, és éppenhogy, de bejön Webber elé. Itt még lesz csata, az biztos.

39. kör - Hamilton nem kapott keményet, továbbra is lággyal próbálkozik az angol, neki még jönnie kell.

38. kör - Webber kezdi az élmezőnyből a következő cseresorozatot, keményet kap az asuztrál, innen már végig kell vele mennie.

37. kör - Petrov megint kicsúszott a fűre, pontatlan az orosz. Schumachert a rádión biztatják, jelenleg hatodik a hétszeres világbajnok, viszont lassabb, mint Rosberg.

36. kör - Életképek a boxból közben, Perez kockásra fékezi a kerekeit, hogy meg tudjon állni a csapatánál.

35. kör - Vettel megint a leggyorsabb.

34. kör - Massa bal első kerekének felfüggesztése eltört, vége a versenyének. Megint egy rázókövet talált el a brazil, újra pórul is járt. Lassan önmaga paródiája a 2008-as majdnem-világbajnok.

33. kör - Petrov-show a pályán, az orosz megcsúszott, de 250-nél megfogta az autót. Vettel és Alonso egymást licitálja túl, megint a spanyol a gyorsabb, és közelíti Webbert.

32. kör - Megint Alonso a leggyorsabb, de hamarosan újra jönni kell a boxba. Massa kezdi a cseréket, kemény keveréket és új orrkúpot kap. Rizikós taktika.

31. kör - Felipe Massa megkapta a várt büntetését, át kell hajtania a boxutcán. Le is tölti a brazil, de így is Hamilton előtt marad, jóval. A brit megelőzi Alguersuarit közben, nagy nehezen.

30. kör - Vettelé a leggyorsabb kör, Webberre közeledik Alonso.

29. kör - Alonso a leggyorsabb a mezőnyben, Hamilton a nyolcadik helyért üldözi Alguersuarit.

28. kör - Massa sebességváltójával lehet valami gond, erre panaszkodik a rádióban.

27. kör - Buemi ígéretes versenye is véget ért sajnos, elfüstölt a Toro Rosso.

26. kör - A versenybíróság vizsgálja Hamiltonék esetét.

25. kör - Hamilton kénytelen depózni az ütközés után, csakúgy mint Massa.

24. kör - Massát a lekörözöttek is akadályozzák, meghint meleg pillanatokat élt át az előzési zónában a brazil. Olyannyira, hogy Hamilton bebújuk egy kanyarral később a ferraris mellé, aki viszont ráhúzott a britre, ütközés lett a dologból. Massa a hibás, elsőre úgy tűnik.

23. kör - Kovalainen most állt ki először a boxba, a tizenegyedik helyen volt épp. Hamilton tolja le a pályáról Massát a DRS-zóna végén.

22. kör - Vettel visszaveszi a leggyorsabb kör titulusát.

21. kör - Massáé a leggyorsabb kör, Kovalainen közben tizedik a Lotusszal. Schumacher megelőzi Bruno Sennát és nyolcadik.

20. kör - Vettel is a boxban, visszajön az élre. Az első cserék alatt nem történt változás az élbolyban, mindenki maradt a helyén. Vettel, Button, Webber, Alonso, Massa, Hamilton, Rosberg a sorrend.

19. kör - Button is depózik, már csak Vettel nem volt kint az élmezőnyből. Schumacher hátrányba került Rosberggel szemben, egy körrel később tudott csak kereket cserélni, mint a csapattárs.

18. kör - Massa depózása után éppen csak Alosno mögé jött vissza, viszont mindkét Ferrari beszorult Schumacher mögé. Alonso a DRS-zónában előz, Massa viszont még nem tudott elmenni a német mellett.

17. kör - Webber, Hamilton és Alonso a boxban. A spanyol elé bejött Michael Schumacher, aki azonban feltartja őt jelenleg.

16. kör - Vettel sárga zászló alat futott leggyorsabb kört és szektort, ilyet elvileg nem szabadna... Sutil kezdi meg közben a kerékcseréket.

15. kör - Hamilton egyelőre nagyon szürke a mai futamon, két másodpercre elmarad Massától, és hatodik. Buemi simán előzi Sutilt a DRS-zónában.

14. kör - Sutil utolérte Alguersuarit. Maldonado a pálya szélén közben, a venezuelai versenye véget ért. Alguersuari el is megy a német mellett, nagyon gyorsak a Torók, már Buemi is utolérte Sutilt.

13. kör - Megint Button a leggyorsabb, mire a többiek gumija elfogy, az angol belelendül.

12. kör - Perez és Di Resta kakaskodik egymással, az ő harcuknak később még lehet majd jelentősége, mind a ketten lágy gumikkal fogják végigfutni a versenyt.

11. kör -  Bruno Senna autójában elromlott a KERS, ezért esett vissza a brazil. Közben Button a leggyorsabb a mezőnyben.

10. kör - a 18. helyezettől lefelé már mindegyk versenyző volt a boxban. Di Restának sem kell már a kemény gumikkal foglalkozni, mehet végig lággyal.

9. kör - Alguersuari elmegy Senna mellett, üldözheti Sutilt a kilencedik helyért. Bravó. Vettelé a leggyorsabb kör, már öt másodperccel vezet Button előtt. Buemi is elment közben Senna mellett, a brazil összeomlani látszik.

8. kör - Megmervedtek az állások, kérdés, az első kerékcserék során változik-e valami.

7. kör - Bruno Senna a tizedik egyelőre, kérdés, bírja-e majd konzisztens tempóval a teljes versenytávot, eddig ugyanis éppen ezzel voltak nagy gondjai idén.

6. kör - A két HRT egyelőre a tizenötödik, és tizenhatodik helyen áll, Karthikeyan hazai közönség előtt kiélvezheti a remek helyezését.

5. kör - Button elrontotta az előzési zóna előtti féktávot, de Webber végsebessége egyszerűen nem volt elég ahhoz, hogy előzni tudjon.

4. kör - Petrov is lecserélte a kemény gumikat, Glock pedig kiszállt, a nmet katasztrofális hétvégéje ezzel véget ért.

3. kör - Vettel máris ellépett. Button a második, majd Webber, Alonso, Massa, Hamilton és a két Mercedes következik. Lehet használni a DRS-t.

2. kör -  Perez máris a boxban, ezzel letudta a kemény gumis etapot, a teljes versenytávot lefuthatja lágyon. Kíváncsian várjuk, meglesz-e a jó taktikai foganatja. Barrichello a boxban, Trullival keveredett összetűzésbe a rajtot követően. Kobajasinak pedig a versenye is véget ért.

1. kör - Button a hosszú egyenes végén megelőzte Webbert. Schumacher a nyolcadik helyre jött fel, éppen Rosberg mögé.

Rajt - Vettel és Webber simán eljött a rajttól, Button jött fel harmadiknak, mögötte pedig a két Ferrari igyekezik. A mezőny hátsó részében többen is megforogtak.

10:29 - A Red Bulloknak nagyon kell figyelniük az egyenesekben, tegnap ugyanis csak a 21. és 22. legjobb végsebességet futották az időmérő edzésen. A DRS-szel elkaphatóak.

10:25 - Magasak a kerékvetők, hatalmas a por, és igencsak zavaros a szervezés az indiai versenypályán, így aztán vannak olyanok, akik kaotikus és botrányos futamot vizionálnak a mai napra. Ne legyen igazuk.

10:22 - A versenyzőtársak a start előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek az elmúlt héten elhunyt társaikra, Dan Wheldonra, és Marco Simoncellire.

10:20 - Sok kérdése tartogat a verseny, nem tudni egyelőre mennyire fogja fogyasztani a gumikat a rengeteg por miatt a pálya. A Pirelli előrejelzéseiben három kiállást jósolt, egy nagyon rövid utolsó, kemény gumis etappal. Meglátjuk, bejön-e.

10:17 - Az előzetes esélylatolgatások alapján a vasárnapi nap Jenson Buttoné lehet, a brit ugyan az időmérőt elszúrta, és csak a negyedik helyről rajtolhat (Hamilton három helyes büntetése miatt), ám saját elmondása szerint teli tankkal autójának visszajön majd az egyensúlya, és jó versenytempóra lehet képes.

10:10 - Idénybeli tizenharmadik pole-ját szerezte tegnap Sebastian Vettel, ezzel pedig csapata rekordot döntött - korábban a McLaren és a Williams csapata is csak tizenötször tudott rajtelső lenni egy szezonban, a Red Bull viszont az évad tizenhetedik Nagydíján már tizenhat elsőségnél jár.