Indiai Nagydíj

Út a halhatatlanok közé - futamértékelő

  • Kele János

Vettel karrierje első Grand Chelemjét, Massa jól megérdemelt büntetését gyűjtötte be a történelem első Indiai Nagydíján, Schumacher verte Rosberget. Értékelés.

Indiai Nagydíj
Meglehetősen unalmas körözgetést hozott az F1 történetének első indiai versenye, érdekességek és vitára okot adó történések azonban így is szép számmal akadtak. Vettel karrierje első Grand Chelemjével igazi halhatatlan társaságba került, Schumacher újfent megverte Rosberget, Hamilton pedig a változatosság kedvéért újra Massával ütközött. Az, hogy Webber ezúttal is képtelen volt felvenni a tempót, már senkit nem lepett meg, ahogyan az sem, hogy Jenson Button volt az egyetlen, aki képes volt legalább pillanatokra megszorítani Vettelt.

Botrányos szervezés, unalmas körözgetés

Pedig ettől is tartottak rettenetesen a szokásos károgók, akik szerint egyszerűen bűn olyan, nemzetközi autósportesemények rendezésében rutintalan országokba vinni az F1-et, mint India. Csütörtökön és pénteken volt is galiba rendesen, előbb a hivatalos sajtótájékoztatón ment el az áram, majd egy kutya tette tiszteletét a versenyvonalon, és bár szombaton Massa balesete okán többen elővették az állítólag rosszul rögzített és nem megfelelő minőségű kerékvetőket, azt kell mondjam, összességében nem vizsgázott rosszul az új-delhi versenypálya. A Ferrari brazilja persze erről nyilvánvalóan másképpen vélekedik, én viszont csak azt tudom mondani, hogy tessék a versenypályán közlekedni, és akkor nem lesz baj. Márpedig a kerékvető külső illesztési éle nem a versenypálya része, akárhonnan nézzük is.

Az persze a nagy igazság, hogy ilyen apróságokra, kurta-furcsa történetekre csak azért emlékezhetünk, mert a versenyen magán sok érdekes dolog nem történt. Vettel sétagaloppban győzött, mint eddig majdnem mindig a jó rajt után az első kör végére már 2,5 másodperces előnyt szedett össze - Button ezt követően csak elvétve került ennél közelebb hozzá. Igen, Button, hiszen megint ő volt a jobb és gyorsabb mclarenes, hiába fogadkozott Hamilton, hiába volt remek a szabadedzéseken és az időmérő edzésen is a „Scherzingertelenített” világbajnok, a hatvankörös száguldás úgy látszik, még mindig nem az ő felségterülete. Jó, nyilván szerepet játszott ebben a péntek délután kiszabott három rajthelyes büntetése is, ami miatt csak az ötödik kockából startolhatott a második helyett; én azonban amondó vagyok, egy ilyen döntés miatt még nem kell elrontani az indulást (Massa vágott be elé), nem kell belemenni egy igencsak kockázatos előzésbe feleslegesen, és nem kell mindennemű indok nélkül beszürkülni a középmezőnybe, és kikapni lazán mind a két Mercedestől.

Házon belüli csata a Mercedesnél, utolsó vérig

Apropó Mercedes: a vak is látja, a stuttgartiaknál ugyancsak nagy a hirig a szezon utolsó harmadában, s mivel versenytársukat közel s távol nem találják (a Red Bull-Ferrari-McLaren trió utolérhetetlen, a Renault-Toro Rosso-Sauber-Force India kvartett pedig nem ér fel hozzájuk), kénytelenek házon belüli presztízsbajnoksággal szórakoztatni magukat.

A függöny mögötti rivalizálás azonban a tavalyihoz képest váratlanul élessé vált idénre, hiszen miközben Nico Rosberg fáradhatatlanul szürkül bele a mezőnybe kéthetente, addig Michael Schumacher egyre több olyan képességét villantja meg, ami az egykori kérlelhetetlen bajnokra emlékeztet. Kvalizni továbbra sem tud, de amíg Rosberg képtelen konzisztens versenytempót futni hatvan-hetven körön keresztül, addig ez nem is baj: a futamok nagy többségén ugyanis egész egyszerűen bedarálja a vagy gumijaival vagy pedig az egyre fogyó üzemanyag-mennyiségével szenvedő Rosberget. Egyszerű matematika: Michael Schumacher idén negyedszer végzett a legjobb öt között versenyen, ezt pedig rajta kívül csak a Ferrari, a Red Bull és a McLaren pilótái mondhatják el magukról.

A verseny kezdetén még egyértelműen Rosberg volt a gyorsabb, de a remek Schumacher-start (négy helyet jött előre a hétszeres bajnok) már előrevetítette, nem lesz egyszerű dolga Nicónak, ha meg akarja őrizni csapaton belüli dominanciáját. Az első cserék után azonban úgy tűnt, eldőlt a meccs, a fiatalabbik német hat-hét másodperc körüli előnyt épített ki a rutinos csapattárssal szemben, ráadásul az az előnye is megvolt, hogy minden egyes elkövetkezendő kerékcserénél őt várta be előbb a csapat.

Éppen ez utóbbi, megcáfolhatatlan alapelv miatt döntött úgy Schumacher mérnöki gárdája, hogy egy taktikai huszárvágással húzzák át Rosberg számításait. Schumacher a második etapja elején szinte tojásokon lépkedett, nem közeledett Rosberghez jelentősen, a verseny felétől kezdve azonban fokozatosan, de egyre biztosabban kezdte el lefaragni tetemesnek tűnő hátrányát. A gumijai ráadásul nagyon jól bírták, Rosberg már réges-régen küzdött az abroncsokkal, amikor a hétszeres bajnok még mindig egyéni legjobb köridőket futott, ennek az lett a következménye, hogy a 45. körben 1,6 másodperces előnye birtokában Rosberg kénytelen volt a depóba hajtani. Schumacher azonban kint maradt, továbbra is gyorsabb tudott lenni kopott lágy abroncsaival, mint Nico a keményeken, s mikor az 50. körben kihívta szervizelni a csapata, már olyan előnnyel bírt, hogy látszólag kényelmesen visszajött a csapattárs elé, s ezzel megszerezte az ötödik helyet.

Csapatutasítás volt Schumacher titka?

Igen ám, csakhogy a TV-közvetítés által szurkolók millióinak szúrhatott szemet, hogy Rosberg kerékcseréje túlzottan hosszúra sikeredett a stuttgarti boxban - a felvételek kikockázása során pontosan látszik, a szerelők 9,7 másodpercnél befejezik a munkát a fiatalabbik német autóján, viszont a „nyalókás ember” egészen 11,4-ig nem emeli a tábláját. Közlekedő autó a depóban sehol, dolgozó szerelő sehol, se a kerékanya nem ragadt be, se a pisztoly nem maradt fenn a kerekeken. De akkor mi lehetett a probléma?

Vajon a Mercedes arra játszott, hogy a majd’ két másodperces hátrányban igyekvő, de kopott gumikat használó Schumacher biztosan meg tudja előzni Rosberget? De miért nem mindegy a stuttgartiaknak, hogy melyik versenyzőjük szerzi meg az ötödik helyet? Talán Haug és Ross Brawn úgy véli, egy Schumacher-ötödik helynek még mindig nagyobb a médiaértéke, mint Nico sikereinek? De megéri ezt ennyire feltűnően?

Ahhoz persze, hogy a kérdésekre válaszolni tudjunk, nem árt feltárni a történések másik, ellentétes oldalát sem, amiből a legtöbben azt a következtetést vonnánk le, hogy a Mercedesnél nincsen semmi susmus, a stratégák egyszerűen bénák. Vagy éppen ellenkezőleg, miután látták, hogy Rosbrget túl nagy hátrányba hozták a kerékcserés bakival, próbáltak Schumachertől is elvenni ugyanennyi időt? Inkább nézzük részletesen.

Schumacher Rosberg kerékcseréje után a használt gumik ellenére is gyorsabb tudott lenni a csapattársánál, körönként átlagosan öt-hat tizedet pirított oda Rosbergnek. Ilyen szempontból tehát az ég egy adta világon semmi értelme nem volt őt kihívni az 50. kör végén, simán mehetett volna még tovább, hogy növelje az előnyt a csapattárssal szemben, és minél simábban jöjjön vissza elé. A mérnöki gárdája azonban kihívta őt, így pedig igencsak necces lett az előzés, sőt, hogy továbbmenjek, a Mercedes adott egy kis esélyt Rosbergnek, hátha a melegebb gumikkal az első fél körben képes lesz visszavenni a helyét Schumachertől.

Mindenki maga dönti el, melyik konteónak adja a nagyobb valószínűséget - annyit azonban elmondanék, a kettő, egymástól függetlenül minden valószínűség szerint értelmezhetetlen.

Hamilton és Massa sokadik párbaja

Nem csak a Mercedesek házi csatája borzolta persze az idegeket, Hamilton rossz rajtjának köszönhetően újra összeállt ugyanis a Massa-Hamilton tandem - a 2008-as világbajnoki hajrá óta mindig pikáns ilyen szereposztású csatákat végigizgulni. Pláne úgy, hogy az idei szezonja meglehetősen rosszul sikerült mind a két pilótának, egyikük frusztráltabb mint a másik (Massának legalább a magánélete rendben van…), s egyre növekvő csapaton belüli kisebbségi komplexusaikat igyekeznek egymáson levezetni. Első ránézésre a brazil hibázott persze, nagyon gyakori értelmezési hiba azonban az ilyen esetekben, hogy az emberi szem mindig azt látja előnyben, aki belülről érkezik - ami viszont nem feltétlenül van így. Hozzá kell vennünk ugyanis a mérleghez azt, hogy a brit a pálya porosabb ívén érkezett, így pedig értelemszerűen hamarabb kellett volna fékeznie. Volna, ha méltóztatott volna fékezni, ő azonban úgy gondolta, makacs kiscsacsi módjára, hogy ha már belenéztem a lyukba, akkor inkább bele is mászok.

Massa természetesen lehetett volna udvariasabb is, és abban az esetben minden bizonnyal nincsen semmiféle baleset, nincs miről írni, nem lehet a kis brazil szomorú és dühös gombszemeivel újságok ezreit eladni, nagy valószínűség szerint erről a felejthető indiai futamról sem beszélne az égvilágon senki.

Én összességében amondó vagyok, az eset tipikus versenybaleset volt, egyik pilóta sem engedett a maga igazából, ezért megtörtént a baj. Első ránézésre ráadásul csalóka kép alakulhatott ki az ütközésről, legalább hatszor-hétszer meg kellett nézni, mire pontos véleményt tudtam formálni - ilyen bonyolult helyzeteknél egyszerűen hülyeség elmeszelni azt a versenyzőt, aki két tizedmásodperc leforgása alatt kétszázas tempónál nem tudta meghozni a jó döntést.

Vettel halhatatlan lett, Webber viszont szürke kisegér

Grand Chelem: Mesteri győzelem, vagyis ha egy versenyző az adott Nagydíjon megszerzi a pole pozíciót, rajt-cél győzelmet arat, és a leggyorsabb kört is megfutja. A teniszből jól ismert Grand Slam kifejezésből ered.Érdekes módon még ilyen, szinte tökéletes szezonban is akadt olyan statisztikai mutató, amiben nem tudott előrelépni a képzeletbeli ranglistán Sebastian Vettel - hiába a szekérderéknyi pole, a rengeteg győzelem és a kiváló autó, Grand Chelem még nem került a kétszeres világbajnok német képzeletbeli vitrinjébe.

Való igaz, pole pozíciót szerezni, rajt-cél győzelmet aratni és a verseny leggyorsabb körét is megfutni nem egyszerű dolog, eddig csak a legeslegnagyobbaknak sikerült, de közülük is akadt, aki hiába sóvárgott a cím után, Alain Prost például több mint másfél évtizednyi versenyzés és négy világbajnoki cím után is Grand Chelem nélkül vonult vissza. A jelenlegi mezőnyből csak Alonsónak jött össze eddig ez a bravúr, és persze Michael Schumachernek, aki ötször is összehozta a truvájt. Aki tehát nem értette Sebastian Vettel verseny végi leggyorsabb kör-halmozását, az most kapjon a fejéhez, és értse meg: ez az ember él-hal a rekordokért, nem túlzás azt állítani, őt minden apró statisztikai mutató motivál.

Zárszóként még ki kell emelnünk az ismét pazarul versenyző Buttont, aki vitathatatlanul az idei szezon második legjobb versenyzőjévé nőtt ki az elmúlt hetekben; el kell marasztalnunk Webbert, aki ismét beleszürkült a mezőnybe, és még a dobogóra sem tudott felállni; valamint meg kell emelnünk képzeletbeli kalapunkat Alguersuari és Pérez előtt, akik nagyszerű taktikájuknak és remek versenytempójuknak köszönhetően zártak pontszerző helyen.