Serie A

Di Natale a legjobb formáját és a győzelmet is hozta az Udinesének

Hazai pályán remek játékkal győzte le az Udinese a Palermót a Serie A 10. fordulójában. Sokgólos győzelmet is arathatott volna a tavalyi negyedik helyezett, de a nagy helyzeteket kialakító csatárok közül csak a csapatkapitány, Antonio Di Natale tudott eredményes lenni. A Fiorentina megszakította hosszú nyeretlenségi sorozatát.

Antoni Di Natale, az Udinese olasz válogatott labdarúgója integet

Udinese-Palermo

Nagy lendületet hozott az első félidő, főleg az Udinese birtokolta a labdát, de a Palermo kontrái és pontrúgásai is veszélyesek voltak. Miccoli szabadrúgásaiból inkább a vendégek kerültek eleinte a hazai kapu elé, de a gólhoz Di Natale járt legközelebb. A 10. percben remek mozdulattal lőtt a tizenhatoson kívülről a keresztlécre, igaz, les miatt érvénytelen lett volna, ha a kapuba talál.

Bő húsz perc után fokozatosan egyre beljebb szorították az udineiek vendégeiket, Di Natale és Asamoah is többször helyzetbe került. Gólt végül előbbi szerzett, a 38. percben Basta - kissé lesgyanús - indításából Tzorvas kapus kezével együtt is a hálóba lőtt. (1-0)

Az első játékrész hajrájában is voltak még lehetőségeik a Zebracsikóknak, és a második félidőt is nagyon aktívan kezdték. Tzorvas azonban nagyokat védett, vagy épp a csatárok játszották túl az akciókat.

Bő negyedóra után a Palermo is támadásokat tudott vezetni, többször is eljutottak lövésig a vendégek, Handanovic azonban óriási magabiztossággal védett minden próbálkozást. Így sokkal veszélyesebbek voltak az Udinese kontrái, amelyeknek hol azok indítójaként, hol azok befejezőjeként főszereplője volt a nagyszerűen játszó csapatkapitány, Di Natale. Azonban bármilyen szép akciók is voltak ezek, gól egyikből sem született, még Armero is a kapufára, Abdi pedig a kapu fölé lőtt, amikor egyedül mehettek egy-egy alkalommal Tzorvas kapujára.


 Fiorentina-Genoa

Elképesztő nyomást gyakorolt a sorozatban öt mérkőzésen nyeretlen Fiorentina a vendégcsapatra, az oldalról érkező szabadrúgásokból és a szögletekből rendre veszélyt tudtak teremteni a tőlük a nyáron eligazoló Frey kapuja előtt. A francia hálóőrnek sokat ennek ellenére nem kellett védenie, mert hol a hazai támadók voltak pontatlanok, hol a védők tudtak tisztázni.

A Genoa egyetlen helyzete Palacio előtt adódott, de az ő megindulása után a kapujából jól kilépő Boruc hárítani tudott a 30. percben. A 41. minutumban aztán egy remek támadás után megszerezte a vezetést a firenzei együttes. Pasqual kapott remek labdát a bal oldalon, a kapu előterébe érve középre gurított, ott pedig az egyedül, lendületből érkező Lazzari a kapuba passzolt. (1-0)

A második játékrészben a Genoa már jóval több területet harcolt ki magának, sorra tudott helyzeteket kialakítani, gólt azonban nem szerzett, így hosszú idő után nyerni tudott a Fiorentina.

Bolognában korán vezetést szerzett az idényt jól kezdő, de bundaügye miatt hatpontos büntetéssel sújtott újonc, az Atalanta, Denis már a 7. percben betalált (0-1). Közvetlenül az első félidő lefújása előtt egyenlített szezonbeli első góljával büntetőből Di Vaio, a fordulás után pedig gyorsan megszerezte csapata második gólját Ramirez (2-1). A félidő közepén pedig az előre húzódó középhátvéd, Loria találata már végleg eldöntötte a találkozót (3-1).

 
A Parma egyértelműen az utolsó helyezett Cesena fölé kerekedett hazai pályán, Giovinco rengeteg helyzetet alakított ki magának, de ezek mind kimaradtak, és a fiatal csatár egy tizenegyest is elhibázott. A vezetést így is megszerezte csapata, méghozzá Paletta révén a 41. percben (1-0). A szünet után egy rövid ideig kijjebb jöttek a szorításból a vendégek, de viszonylag gyorsan visszavette az irányítást a Parma, amely Lucarelli góljával a 71. percben már 2-0-ra vezetett, és végül magabiztosan nyerte meg a kiesőjelölt elleni találkozót.


 A Lecce-Novara mérkőzésen csak az első félidőben születtek gólok, a hazaiak a 32. percben szereztek vezetést Strassernek köszönhetően, Rigoni pedig a 44. percben tizenegyesből egyenlített. (1-1)

Serie A, 10. forduló
Eredmények
Serie A, 10. forduló:
Bologna-Atalanta 3-1 (1-1)
Gól: Di Vaio (45., 11-esből), Ramirez (48.), Loria (68.), illetve Denis (7.)
 
Fiorentina-Genoa 1-0 (1-0)
Gól: Lazzari (41.)
 
Lecce-Novara 1-1 (1-1)
G: Strasser (32.), illetve Rigoni (44., 11-esből)
 
Parma-Cesena 2-0 (1-0)
Gól: Paletta (41.), Lucarelli (72.)
Udinese-Palermo 1-0 (1-0)
Gól: Di Natale (38.)
Korábban:
Siena-Chievo 4-1 (1-0)
Gól: Destro (25., 57.), D,Agostino (61.), Calaio (94.), illetve Moscardelli (75.)
 
Szombaton:
Internazionale-Juventus 1-2 (1-2)
Gól: Maicon (28.), illetve Vucinic (12.), Marchisio (33.)
 
AS Roma-AC Milan 2-3 (1-2)
Gól: Buridsso (28.), Krkic (88.), illetve Ibrahimovic (17., 78.), Nesta (30.)
Kiállítva: Boateng (66., AC Milan, a kispadról)
 
Catania-Napoli 2-1 (1-1)
Gól: Marchese (25.), Bergessio (48.), illetve Cavani (1.)
kiállítva: Santana (43., Napoli)
 
Később:
Cagliari-SS Lazio 20:45