Indiai Nagydíj

Vettel megállíthatatlan! Ismét könnyedén nyerte az időmérő edzést

megosztom

A már világbajnok német pilóta mögött Hamilton végzett a második helyen, a másik red bullos Webber pedig a harmadikon, de a brit rajtbüntetése miatt csak az ötödikről indulhat.

Vettel újra biztosan nyert - Fotó: AFP

1. szakasz

Elsőként a két Lotus hagyta el a boxutcát, majd jött a többi versenyző is. Alonso másodikra 1:27.478-at futott, amivel egy ideig az első helyen állt. Ezt követően Hamilton, majd Vettel vette át az első pozíciót. Glock a Virginnél váltóhibával küszködött, első mért köre után már nem tudott többet kijönni. Button annyira gyenge időt ment kemény keveréken, hogy végül lágy gumikon ment ki a pályára, majd Massa és Rosberg is hasonlóan cselekedett. Némi meglepetésre Petrov állt az élre 1:26.189-cel. Schumacher is a lágyon küzdött a bentmaradásért, feltartották ugyan, de végül ő és Button is bejutott a Q2-be. Az első szakasz végén Kobajasi, Kovalainen, Trulli, Ricciardo, Karthikeyan, D'Ambrosio és Glock búcsúzott.

2. szakasz

A két Renault ment ki elsőként a pályára, majd Vettel 1:24.657-tel adta meg az alaphangot. Hamilton és Alonso feljött a 2. és a 3. helyre, nem sokkal az etap vége előtt a két Force India is kiment a pályára. Végül a Red Bull, a Ferrari és a McLaren két pilótája, valamint Rosberg mellett a két Toro Rosso és Sutil jutott tovább. A 11. helyről Petrov, mögüle Schumacher, Di Resta, Maldonado, Senna, Barrichello, Pérez rajtolhatna, de az orosznak 3, a mexikóinak 5 rajthelyes büntetése van.

3. szakasz

Hamilton jött ki elsőnek, 1:26.430-cal nyitott, de az első kör meglepetése Alonsóé volt, aki egy 1:24.586-tal kezdte az utolsó szakaszt. Vettel néhány századdal felül tudta múlni a spanyolt, de izgalmas utolsó percek elé néztünk. Hamilton csak 37 ezreddel volt a címvédő mögött, de ő három helyes rajtbüntetéssel számíthatott. Aki kint volt, bement egy második szett gumiért, de Button az első 5 percben nem is futott mért kört, csak egy esélyt adott magának gumispórolás miatt. Vettel javított még az idején, 1:24.178-cal magabiztosan nyerte az időmérőt, Massa pedig rázókőre tette a kocsit és összetörte. Az első helyen Vettel végzett tehát, őt Hamilton, Webber, Alonso, Button, Massa és Rosberg követi majd.Ezzel a német idén 13. első rajthelyét szerezte, a Red Bull csapat pedig a 16.-at.

Indiai Nagydíj
Időmérő edzés
Q1 107%-os idő   1:32.222
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m24.178s
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m24.474s + 0.296
3. Mark Webber Red Bull-Renault 1m24.508s + 0.330
4. Fernando Alonso Ferrari 1m24.519s + 0.341
5. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m24.950s + 0.772
6. Felipe Massa Ferrari 1m25.122s + 0.944
7. Nico Rosberg Mercedes 1m25.451s + 1.273
8. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:26.140 (Q2)
9. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:26.161 (Q2)
10. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:26.319 (Q2)
11. Vitaly Petrov Renault 1m26.319s + 1.662
12. Michael Schumacher Mercedes 1m26.337s + 1.680
13. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m26.503s + 1.846
14. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m26.537s + 1.880
15. Bruno Senna Renault 1m26.651s + 1.994
16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m27.247s + 2.590
17. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m27.562s + 2.905
18. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m27.876s + 1.687
19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m28.565s + 2.376
20. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m28.752s + 2.563
21. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m30.216s + 4.027
22. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1m30.238s + 4.049
23. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m30.866s + 4.677
24. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m34.046s + 7.857
megosztom