Premier League

Ezúttal elmaradt a gála, de így is nyert a City

A Manchester City 3-1-es győzelmet aratott a vendég Wolverhampton felett az angol bajnokság 10. fordulójának szombati játéknapján. Az első félidőben meglepetésre nem esett gól, aztán a másodikban gyorsan szerzett kettőt az addig is nagy fölényben futballozó City. A Wolves tizenegyesből szépített - az esetnél kiállították Vincent Kompanyt -, majd a végeredményt Adam Johnson alakította ki bombájával. A Bolton - Bogdán Ádámmal a kispadon, és közel egy félidőt emberhátrányban játszva - 3-1-es vereséget szenvedett az újonc Swansea otthonában.

Manchester City-Wolverhampton Wanderers

A City - az utóbbi hetek formája, no meg a Wolves elleni hétközi, 5-2-es Ligakupa-siker fényében - visszafogottan játszott az első félidőben. A vendégek 11 emberrel védekeztek, de a manchesteri henger ezúttal nem indult be. Helyzetei voltak a hazai alakulatnak, az első percben Kolarov szöglete után a védők röviden mentettek,  Samir Nasri 18 méterről, kapásból tüzelt, Wayne Hennessey bravúrral ütötte a léc fölé a labdát. A 16. percben Dzeko néhány méterről a kapu fölé emelt egy kipattanót, a 23. percben Agüero távoli bombájánál ismét nagyot mentett a vendégek portása, két perc múlva az argentin Richards jobb oldali beadása után 9 méterről a kapu mellé lőtt. A játékrész hajrájában Silva ugratta ki Dzekót, aki 17 méterről lőtt tüzelt, Hennessey ismét hatalmasat védett.

A meglepő félidei 0-0 után szünet aztán negyedóra alatt kettőt vágott a City, előbb az 52. percben Hennessey egy hazaadás után Agüeróba lőtte a labdát, ami Dzeko elé pattant, aki ezúttal nem hibázott (1-0). A 67. percben Agüero gurította vissza a labdát a jobb oldalon Silvának, aki 17 méterről tekert kapura, a Hennesseyről kijött a labda, amit Kolarov közelről vágott a hálóba lőtt (2-0).

A veretlen és listavezető Manchester City hazai környezetben 3-1-re legyőzte a Wolverhampton Wanderers együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szombati játéknapján.

A 75. percben szépített a vendégegyüttes, miután Kompany lerántotta Doylet, piros lappal mehetett zuhanyozni a csapatkapitány, majd a büntetőt Stephen Hunt értékesítette (2-1).

A City tíz emberrel nemhogy kihúzta a végégig az előnyt, hanem egy bombagóllal még növelte is: a hosszabbításban egy kontra végén Yaya Touré gurított vissza Adam Johnsonhoz, aki 26 méterről tekert a jobb alsóba (3-1). A Manchester City tíz emberrel is magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, elmaradt a talán biztosra vett gólgála, de az újabb sikerrel tartják ötpontos előnyüket a Polgárok a tabella élén.

Premier League, 10. forduló:
Manchester City-Wolverhampton Wanderers 3-1 (0-0)
gól: Dzeko (52.), Kolarov (67.), Johnson (90+1.), illetve Hunt (75., 11-esből)
kiállítva: Kompany (74., Manchester City)
Norwich City-Blackburn Rovers 3-3 (0-1)
g: Morison (53.), Johnson (82.), Holt (90., 11-esből), illetve Hoilett (45.), Yakubu (62.), Samba (64.)
Sunderland-Aston Villa 2-2 (1-1)
g: Wickham (38.), Sessegnon (89.), illetve Petrov (20.), Dunne (85.)
Swansea City-Bolton Wanderers 3-1 (0-0)
g: Allen (49.), Sinclair (57., 11-esből), Graham (90.), illetve Graham (74., öngól)
kiállítva: Gardner (48., Bolton Wanderers)
Wigan Athletic-Fulham 0-2 (0-1)
g: Dempsey (42.), Dembele (87.)
Korábban:
Chelsea-Arsenal 3-5 (2-1)
g: Lampard (14.), Terry (45.), Mata (80.), illetve van Persie (36., 85., 92.), André Santos (49.), Walcott (56.)
Everton-Manchester United 0-1 (0-1)
g: Hernandez (19.)
Később:
West Bromwich Albion-FC Liverpool 18:30
Vasárnap:
Tottenham Hotspur-Queens Park Rangers 17:00
Hétfő:
Stoke City-Newcastle United 21:00
Tabella:
1. Manchester City 10 9 1 0 36 8 28
2. Manchester United 10 7 2 1 27 12 23
3. Chelsea 10 6 1 3 23 15 19
4. Newcastle 9 5 4 0 12 6 19
5. Tottenham 8 5 1 2 15 13 16
6. Arsenal 10 5 1 4 20 21 16
7. Liverpool 9 4 3 2 12 10 15
8. Norwich 10 3 4 3 14 15 13
9. Aston Villa 10 2 6 2 13 13 12
10. Swansea 10 3 3 4 12 15 12
11. Stoke 9 3 3 3 7 11 12
12. Queens Park Rangers 9 3 3 3 7 14 12
13. West Bromwich 9 3 2 4 9 11 11
14. Sunderland 10 2 4 4 14 12 10
15. Fulham 10 2 4 4 13 12 10
16. Everton 9 3 1 5 10 13 10
17. Wolverhampton 10 2 2 6 9 17 8
18. Blackburn 10 1 3 6 13 23 6
19. Bolton 10 2 0 8 13 27 6
20. Wigan 10 1 2 7 6 17 5