NB I

Az Újpest nyerte a lila rangadót

Az OTP Bank Liga 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén az Újpest 3-1-re legyőzte a Kecskemét együttesét a Szusza Ferenc Stadionban.

Fotó: MTI
A Kecskemét együttese még soha nem nyert bajnokin az Újpest vendégeként, de ahogy Tomiszlav Szivics fogalmazott a mérkőzés előtt "egyszer minden sorozat megszakad". A Ferencváros elleni zakó nem múlt egy nyomtalanul az újpesti szurkolók emlékezetében, a két lila-fehér gárda ugyanis szinte kongó lelátók előtt futottak ki a pályára.

A "hangulat" rányomta bélyegét a mérkőzésre is, gyakorlatilag az első negyedóra említésre méltó esemény nélkül zajlott, azt is mondhatnánk: komótosan lendültek bele a csapatok a mérkőzésbe. Aztán a 25. percben a kecskeméti Gyurcsók került ígéretes helyzetbe, de a fiatal csatár lövését Balajcza magabiztosan védte. Felpörögtek az események, rá egy percre Rajzczi került helyzetbe, de egy védő szorításában a kapu mellé lőtt. Aztán az élete első NB I-es mérkőzését vívó Kovács Dániel hatalmas góljával megszerezte a vezetést az Újpest: a fiatal újpesti remekül eltalált lövését Németh nem védhette (0-1).

A fordulást követően már jóval többet próbálkozott a vendég alakulat, és egy szép támadás végén az ex-újpesti Foxi révén ki is egyenlített (1-1). A hajrában a hazaiaktól Simon először ziccert rontott, de három perccel a vége előtt Rajczi már nem hibázta el a Balogh kezezése után megítélt büntetőt (2-1). A "slusszpoént" Balajti gólja jelentette, így a lila-fehérek otthon tartották a három pontot (3-1).

Győzelmével zsinórban negyedik hazai mérkőzését nyerte meg az Újpest, míg a Kecskemét két győztes találkozó után kapott ki ismét.

OTP Bank Liga 14. forduló
Újpest FC-Kecskeméti TE 3-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2615 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Kovács D. (38.), Rajczi (87., 11-esből), Balajti (93.), illetve Foxi (66.)
kiállítva: Balogh B. (86.)
sárga lap: Markovic (33.), Mihajlovic (75.), illetve Cukic (10.), Maynard (63.), Gyurcsó (68.)
Újpest:Balajcza – Szokol, Rubus, Mihajlovic, Nagy P. – Tajthy, Markovics - Simon K., Barczi (Kabát, 65.), Kovács D. (Balajti, 78.) – Rajczi (Balogh B., 90.)
Kecskemét:Németh G. – Maynard, Gyagya, Balogh B., Mohl – Gyurcsó, Cukic, Foxi, Bori – Lencse, Stokic (Bertus, 75.)