Serie A előzetes

A kiesőjelölt Internek Olaszország rangadóján kell bizonyítania

megosztom

Három mérkőzést rendeznek szombat este az olasz bajnokság 10. fordulójában, és mindhárom igen érdekesnek ígérkezik. A tavalyi bronzérmes, mindig élvezetesen játszó Napoli a Cataniához látogat, a nap első rangadóján pedig a botladozva kezdő és még mindig nem kiegyensúlyozott Roma az egyre jobb formába lendülőt címvédőt, az AC Milant fogadja. Olaszországban azonban valószínűleg a késő esti mérkőzést, a Derby d'Italiát, azaz az Inter-Juve meccset várják leginkább.

Internazionale-Juventus
20:45 Digi Sport
hatharom-tipp: X
A Derby d'Italia, azaz Olaszország (vagy inkább Itália) rangadója. A kifejezést 1967-ben használta először Gianni Brera újságíró a két csapat mérkőzésére, amely a nemzetközi (Inter) illetve a hazai (Juventus) porondon legeredményesebb klubok összecsapásának számított. Az AC Milan azóta Európában több trófeát gyűjtött, mint az Inter, és voltak is, akik emiatt megkérdőjelezték a kifejezés jogosságát az Inter-Juve rangadókra, de az eredményektől függetlenül a kék-feketék és a fehér-feketék között számít a legnagyobbnak a rivalizálás a mai napig, így továbbra is ez a mérkőzés érdemli ki a címet.

A két csapat eddig 216-szor mérkőzött meg a különböző sorozatokban, és a Juventus van fölényben. A Zebrák 96 mérkőzést nyertek, az Inter 67-et, és 53-szor végeztek döntetlenre. Természetesen az összesített gólkülönbség is a Juve javára billen, de itt alig nagyobb a különbség, mint a győzelmek számát tekintve: 308-270. A számok - jó olasz módra - azt mutatják, hogy a Juventus gólátlaga sem éri el a 1,5 találatot meccsenként, az Interé pedig természetesen még alacsonyabb.

Sok gólra a mostani meccsen sem számítunk, hacsak az Inter védelme nem hozza az eddig mutatott formáját. A milánóiak eddig csak a Chievo (1-0) és a Roma (0-0) elleni meccseiket úszták meg kapott gól nélkül, a Palermótól viszont 4, a Napolitól pedig 3 gólt kaptak. Előrefelé ugyanakkor nem túl termékenyek, ha nem számítjuk ide a Palermo ellen (a vereség miatt szinte feleslegesen) lőtt 3 találatot, láthatjuk, hogy meccsenként pontosan egygólosra jön ki az átlaguk a bajnokságban a második lejátszott forduló óta. A Juventusnál valamivel jobb a helyzet, de ők is inkább hazai pályán lövöldözték a gólokat, idegenben eddig három meccsen kettő jött nekik össze. Ez pedig leginkább a visszafogott hozzáállásuknak köszönhető, amivel Antonio Conte a pályára küldi a csapatot, és most sem várjuk, hogy nekirontanának az ellenfélnek.

A milánóiak eddig még nem nagyon álltak fel a legerősebb csapatukkal, és ezúttal sem fognak, hiszen már a kapuban sem az izomsérülést szenvedő Julio Cesar áll majd, hanem Castellazzi. Előle hiányozni fog Ranocchia és Samuel, a középpályáról Motta, a csatársorból pedig Forlán. A torinóiaknál sem lesz ott az elsőszámú kapus, Gianluigi Buffon, valamint Giaccherini.

Zanetti és Kraszics harca - Fotó: AFP

Roma-Milan
18:00 Digi Sport
hatharom-tipp: 2
A Milannál az utóbbi mérkőzéseken jól látszott, hogy mennyire hiányoztak korábban a sérültjeik, főleg a támadószekcióból. Ibrahimovic, Robinho végül pedig Boateng visszatérése óta a Palermónak 3, a Leccének és a Parmának pedig 4-4 gólt lőttek. Ugyanakkor Leccében kaptak is hármat, de akkor nem a legjobb összeállításban játszott a védelmük. Ezúttal a hírek szerint Nesta és Thiago Silva is ott lesz a hátsó négyes tengelyében, a középpályán pedig Nocerinóra, van Bommelre és Ambrosinire is számíthat Massimo Allegri a védekezésre képes játékosok közül.

A Farkasoknál is egyre jobb a helyzet sérülések terén, Totti és Pjanic kivételével minden számot tevő támadójára számíthat Luis Enrique, igaz, az jól jönne a szakembernek, ha a két irányító közül legalább az egyik ott lenne a pályán. Így valószínűleg Perrottának, De Rossinak és Gagónak felváltva kell tömnie labdákkal a csatárokat. A védelemben idén még csak másodszor léphet pályára Juan, de inkább támadásban kellene javulni a bordó-sárgáknak, hiszen a tabella első felében a Cagliarival együtt a legkevésbé gólképes csapatnak számítanak, de még a kieső helyen lévő Novara is többször talált az ellenfelek kapujába.

Catania-Napoli
18:00
hatharom-tipp: X
A Napoli hét közben jobbik arcát mutatta, főleg az első félidőben kerekedett az Udinese fölé, és viszonylag könnyen el is vette az addigi listavezető veretlenségét. Ugyanakkor a Catania hazai pályán egyáltalán nem számít könnyű ellenfélnek, négy meccsen két kapott góllal még veretlen, ráadásul a Juventus ellen szerzett egy pontot, az Intert pedig le is győzte Vincenzo Montella együttese.

Tette ezt úgy hogy sok a hiányzó, David Suazo, Pablo Alvarez, Llama, Alejandro Gomez, Pablo Ledesma és Biagianti is sérültek. A Napolinál eddig csak mellékszereplőnek vagy még annak sem számító Pandev, Britos, Gargano és Donadel hiányoznak, ugyanakkor elképzelhető, hogy Walter Mazzarri a jöbő heti BL-forduló miatt pihentetni fogja Edinson Cavanit.

megosztom