NB I előzetes

Bene Vébert dicséri, Sousa tudja a tutit – gól kell a győzelemhez!

  • Göbölyös János
megosztom

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 14. fordulója. A hét közben edzőt váltó, 9. helyezett Pápa a 6. Videotont fogadja.

Érdekes meccs lesz a pápai. Szűk három év után már nem Véber György áll majd Lombard kispadja mellett - ülni csak akkor láttuk, amikor eltiltották és a lelátóról nézhette a mérkőzést. A kecskeméti vereség az állásába került, s bár közös megegyezéssel bontott vele szerződést a klub, Bíró Péter úgy gondolta, váltani kell a vezetőedzői poszton. OTP Bank Liga 14. forduló
Lombard Pápa−Videoton
Perutz Stadion, 10.29., szombat, 15.00 TV: Sport1 Vezeti: Németh Ádám (Farkas B., Butkai Zs.)
Hathárom-tipp: x
Hogy mennyire volt helyes, vagy elkapkodott a döntés, az soha nem derül ki, az viszont néhány héten belül igen, hogy az új tréner jó választás volt-e. Ifjabb Bene Ferenc, a szombati ellenfél, a Videoton honlapján beszélt arról, hogy honnan érkezett, és hogy miként lát majd munkához új csapatánál:,,Abszolút váratlanul ért a felkérés, bár tizenegy éve vagyok a pályán, voltam NB II-ben vezetőedző, NB I-ben pályaedző, most pedig az utánpótlás-válogatottnál dolgoztam – kezdte az élvonalban 34 évesen debütáló edző. – Szóval, szakmai múltam van, de igazából nem számítottam rá, hogy lehetőséget kapok. Sajnálom Véber Gyurit, akit Újpestről játékos korából ismertem, és edzőként is követtem a pályafutását. Miután elküldték Pápáról, a sajtóban olvastam, hogy Artner Tamás a jelölt a helyére, s miután nem vállalta, felvetődött a nevem”.

pápa-videoton meccs következik
Az olimpiai bajnok, 76-szoros válogatott, legendás csatár, Bene Ferenc fia az U18-as válogatottat hagyta ott a Lombard kispadjáért: ,,Másfél éve dolgozom velük, a szívemhez nőttek, ráadásul fejlődtek is ez idő alatt – folytatta a szakember. - De egy profi edző álma Magyarországon az NB I, nagy megtiszteltetés, hogy számítanak rám Pápán. Persze van bennem drukk, nem tarthatom magam rutinosnak, a legfiatalabb vezetőedző leszek az élvonalban. De tisztában vagyok a képességeimmel, megfelelő alázattal, nullától huszonnégy óráig dolgozva szeretnék sikeres lenni a csapatommal. Csak a munkában hiszek, ha belülről megismerem a pápai állományt, majd kialakulhat egy kép, ami jellemez minket játékban, addig viszont dolgozni kell. A Videoton elleni meccsig egyetlen közös edzésünk volt, nagy földindulás biztos nem lesz a csapatnál, de talán nem is kell. Jó munkát végzett az elődöm, minőségi a keret, egy kisebb hullámvölgyből kell kijönnünk, és akár rövid távon egyenesbe kerülhetünk. Nem úgy tekintek egy mérkőzésre, hogy éppen ki az ellenfél. Szerintem, aki nézi a bajnokságot, láthatja, hogy szinte bármelyik csapat veszélyes lehet a másikra, biztos, hogy mindenki ellen a maximumra van szükség a győzelemhez. Erre törekszünk”.

Ifjabb Bene Ferenc természetesen nem felejtette el megemlíteni a hat esztendeje, 62 éves korában elhunyt édesapját, akitől szakmailag és emberileg is sokat tanult:,,Édesapám emlékét méltóképpen képviselem, az ő erkölcsi mércéje szerint élek. Halála óta minden nap gondolok rá, itt van a szívemben. Edzőként azonban függetlenítettem magam mindenkitől, amit elértem és elérek, azt magamnak köszönhetem. Próbálok ezzel is méltónak bizonyulni hozzá”.A bajnok Videoton a múlt heti győri vereségével a 6. helyre csúszott a tabellán, most ismét vendégként kellene javítania az önmagához mérten is szerény teljesítményén. Márpedig ez – mármint az idegenbeli siker – eddig csak egyszer jött össze Paulo Sousa csapatának:

,,Úgy gondolom, hogy mindig a győzelemért dolgozunk, szeretnénk megnyerni a meccseket – nyilatkozott a vidi.hu-n a fehérvári együttes vezetőedzője. - Ugyanazt a minőséget és lendületet szeretnénk megismételni, mint amit a Győr ellen mutattunk, de a támadójátékban sokkal hatékonyabbnak és határozottabbnak kell lennünk, mert ha nem szerzünk gólt, akkor nem tudunk nyerni. Természetesen fontos, hogy minden csapatrészben jobbak legyünk, de jelenleg a legfontosabb, hogy a támadójátékunk fejlődjön. Egy olyan ellenfél következik, ahol gondok vannak, elküldték hét közben az edzőt. A pápai játékosok mindent beleadnak majd a mérkőzésen, hogy bebizonyítsák, hogy ők jó futballisták, és hogy a Lombard jó csapat. Ezért nekünk is a legjobb tudásunk szerint kell játszani, és ahogy korábban is elmondtam, a támadóharmadban sokkal rámenősebben, gólra éhesebben, agresszívebben kell futballozni annak érdekében, hogy gólokat szerezzünk, és megnyerjük a meccset”.
Sousa tehát megmondta a tutit, gól nélkül nem lehet nyerni. Pápán azért nem árt majd a védekezésre is figyelni.

Forma-index *
(az elmúlt öt mérkőzés alapján)
ellenfél eredmény pontszám
PÁPA    
Haladás(LK) 0-2 0
Haladás(LK) 1-0 1
Ferencváros(NBI) 1-2 0
Kecskemét(NBI) 0-3 0
Baja(MK) 1-1 1,25
Aktuális forma-index*   0,45
VIDEOTON    
Honvéd(LK) 2-1 1
Honvéd(LK) 1-1 0,75
Kecskemét(NBI) 0-2 0
Győr(NBI) 0-1 0
Tatabánya(MK) 2-0 2,50
Aktuális forma-index*   0,85

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
megosztom