Manchester City

A szakszervezet nem ért egyet Tévez büntetésével

  • MTI
megosztom

Az angol hivatásos futballisták szervezete (PFA) szerint a Manchester City vezetősége igazságtalanul büntette meg Carlos Tévezt, a gárda argentin válogatott támadóját.

Carlos Tévez a Manchester City edzésén 2011-ben

A Premier League éllovasának vezetői arra kérték a PFA-t, hogy hagyják jóvá a csatár büntetését: Téveznek négy heti béréről (körülbelül 600 ezer font) kell lemondani, mert a klub szerint nem akart beállni csereként a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Ugyanakkor Gordon Taylor, a PFA egyik vezetője védelmébe vette a futballistát, mondván a bizonyítékok alapján "Tévez soha nem tagadta meg a játékot".

A fizetésmegvonás mellett kedden két hétre el is tiltották a támadót, ám ezt már Tévez "letöltötte", így az edzéseket látogathatja, s ha Roberto Mancini úgy dönt, akár játszhat is. Ugyan a bajorok elleni meccs után az olasz szakember úgy fogalmazott, hogy Tévez pályafutása a csapatnál véget ért, kedden a csatár tanácsadója úgy nyilatkozott, félreértették Mancini szavait.

Tévez szerda délután közölte, pert fontolgat az olasz vezetőedző ellen rágalmazás miatt.

megosztom