Londoni Olimpia

800 munkás dolgozik az ötkarikás játékok érmein

  • MTI

A brit Királyi Pénzverdében megkezdték a jövő évi, londoni olimpia és paralimpia érmeinek legyártását.

A több évszázados múlttal rendelkező Royal Mint közlése szerint összesen 4700 medált készítenek egy igencsak költséges eljárással. Összeverbuváltak egy szakértőkből álló csoportot, maga az előállítás pedig a pénzverde székhelyén, a dél-walesi Llantrisantben folyik majd 800 helyi munkás bevonásával.

Egy-egy érem elkészítése tíz órát vesz igénybe. A folyamat során a fémet 15 alkalommal préselik egy 900 tonnás súllyal, és minden ötödik préselés után egy 750 fokos kemencén futtatják át.

"Nagyon büszkék vagyunk és megtiszteltetésnek érezzük, hogy mi készíthetjük el az olimpiai és paralimpiai medálokat" - mondta Adam Lawrence, a Royal Mint vezetője. - "Minden itt dolgozó elmesélheti majd a gyerekeinek és az unokáinak, hogy - Dél-Walesszel egyetemben - része volt a ötkarikás történelemnek."

Az olimpia érmeit David Watkins brit művész tervezte, s egyik oldalukon a győzelem görög istennője, Niké látható, a másikon pedig egy öt szimbolikus elemből álló kompozíció, mely többek között a játékok logóját és a Temze folyót is ötvözi.

Az alapanyag az amerikai Utah állam egyik bányájából és Mongóliából érkezik Walesbe.