U18-as válogatott

Bene Ferenc győzelemmel búcsúzott a nemzeti csapattól

U18-as válogatottunk ma Telkiben mérkőzött meg az izraeli korosztályos csapattal, és 2-0-ra legyőzte a riválisát.

Nyertek a 18 éveseink - Fotó:mlsz.hu

A két csapat hétfőn Dorogon mérkőzött meg egymással, akkor a mieink 1-0-ás győzelemmel zárták a találkozót. Az mlsz.hu beszámolója szerint a vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, már a magyar térfélen letámadták a mieinket, és az első 20 percben több lehetőségük is volt a vezetés megszerzésére.

Az első gólt azonban a mieink lőtték, a 21. percben egy gyors és pontos akció végén Huller tette ki a labdát a bal oldalon felfutó Besének, ő maga mögött hagyta védőjét, és a középen érkező Szenes elé játszott, aki 6 méterről a léc alá lőtt.

A folytatásban már a mieink akarata érvényesült, és a 83. percben megszereztük a második gólunkat is: egy bal oldali szöglet után röviden szabadítottak fel az izraeli védők, a lendületből érkező Csemer pedig 19 méterről a léc alá bombázott. Ezzel válogatottunk 2-0-ra megnyerte a találkozót.

"Hasonlóan a hétfői meccshez, ez is egy nagyon jó iramú találkozó volt, ami sok energiát kivett a játékosokból - mondta Bene Ferenc, aki időközben aláírt a Lombard Pápa csapatához.. - Maximális szervezettséggel futballoztunk, szükség volt minden játékos egy-egy bravúrjára a kétgólos győzelemhez. Időnként tetszetősen játszottunk, úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, és egyben köszönöm futballistáim elmúlt másfél éves munkáját, sok sikert kívánok minden játékosnak jövőbeli pályafutásához."